Századok – 2005
KÖZLEMÉNYEK - Szabó Éva Eszter: A migráció szerepe az Egyesült Államok és Kuba kapcsolatában 101
106 SZABÓ ÉVA ESZTER gárháborúban 1960 és 1966 között.2 0 1966-ra azonban a kormány az ellenállás utolsó maradványait is felmorzsolta. Akiket nem öltek meg vagy börtönöztek be, azok emigráltak. Míg 1962 végére a rakétaválság utóhatásaként a forradalom konszolidálódott a nemzetközi színtéren, addig 1966-ra helpolitikailag is megvalósult a konszolidáció.2 1 A kivándorlással kapcsolatos politikai motiváció minden bizonnyal az 1959-1966-ig terjedő időszakban volt a legerősebb és a bevándorlók ebben az időszakban illettek bele legjobban a politikai menekült kategóriába. Zolberg rámutat arra, hogy a menekültek többnyire két jelentős történelmi folyamat melléktermékekéntjelennek meg a fejlődő világban - az új államok megalakulása, valamint az új és a régi államokban egyaránt bekövetkező társadalmi berendezkedéssel kapcsolatos konfliktusok következtében.2 2 Kuba 1959 és 1966 közötti történelme e két folyamat együttes működésének a példája, mivel ezekben az években alakult meg az „új' állam, és a társadalmi renddel kapcsolatos összeütközések akkoriban éleződtek ki a legerőteljesebben. A Castro-rendszer belső konszolidációját követően, vagyis 1966-tól a kivándorlás azonban egyre kevésbé volt politikai jellegű és egyre inkább a gazdasági megfontolások határozták meg.2 3 De vajon szét lehet-e választani, hogy hol végződnek ^ politikai motivációk és hol kezdődnek a gazdasági megfontolások, amikor a kubai forradalom olyan gyökeresen alakította át a politikai, gazdasági és társadalmi rendet, és a forradalmi hatalom olyannyira a mélyrétegekig átjárta és átalakította a kubaiak életét, hogy a forradalom következményei állandó, ún. migrációs taszító tényezőként hatottak a kubaiakra.2 4 A Floridai-szoros két oldalán élő szakemberek gyakran különbséget tesznek az első hullám (1959-1962) és az azt követő hullámok (1965-1973, 1980, 1994) bevándorlóinak politikai motivációja között, mondván: az utóbbiakat inkább gazdasági, mintsem politikai megfontolások motiválták, mivel az 1960-as évek második felében egyre nyilvánvalóbbá és érezhetőbbé vált az új gazdasági rendszer szakszerűtlensége és eredménytelensége. Ugyanakkor a kubai, illetve a kubai-amerikai és amerikai szerzők többsége egyetért abban, hogy az 1959-től fennálló kubai migráció lényegét tekintve politikai jellegű, annak a politikai kontextusnak az eredményeképpen, amelynek jegyében megszületett és kifejlődött. Az Egyesült Államok és Kuba közötti ellenséges viszony vitathatatlanul átpolitizálta a migráció kérdését, és olyan stratégiai és ideológiai fegyvert kovácsolt a menekültekből, amelyet határozott külpolitikai célokra, azaz a Castro-rezsim destabilizálására, lejáratására és megzavarására lehetett használni. Valójában a hidegháborús politikai kontextus tette a kubai migránsokat „politikai menekültekké", és ezt a koncepciót válogatás nélkül alkalmazták minden egyes kubai esetében a hidegháború 20 Jorge I. Domínguez: Cuba since 1959. In: Cuba. A Short History. Ed. by Leslie Bethell. Cambridge, Cambridge University Press, 1998. 107. 21 Uo.; Miguel González-Pando: The Cuban Americans. Westport, Greenwood Press, 1998. 20., 24-25., 34., 39-40.; Papers Relating to the Foreign Relations of the United Sates. (PRFRUS.) 1961-1963. 10. köt. 668-670. 22 Aristide R. Zolberg: The Next Waves: Migration Theory for a Changing World. International Migration Review, 1989/3. 416., 419-423. 23 Nelson Amaro - Alejandro Portes: Una sociologia del exilio: situación de los grupos Cubanos en los Estados Unidos. Aportes, 1972. 13. 24 Pedraza: i. m. 419.
