Századok – 2005

DOKUMENTUMOK - Kelenik József: Lazarus von Schwendi emlékiratai a török elleni védelmi rendszer magyarországi kiépítéséről (1576) 969

EMLÉKIRAT A TÖRÖK ELLENI VÉDELMI RENDSZER KIÉPÍTÉSÉRŐL (1576) 991 birodalomból elegendő számban elővezettessék, és az ellenséget — mivel az a nyár közepe előtt teljes erejével fel nem vonulhat — támadja meg. Mégpedig a következő módokon: Vegyenek körül egy vagy két török várat, ami annál is könnyebb dolog, mivel a török várai nem különösebben erősek, és a jól irányított és megfelelően használt tüzérség erejének nem képesek soká ellenállni. Fel kell égetni, és le kell rombolni minden kisebb palánkjukat, mindenfelé, ahol csak csapataink Magyarországon ezekre rábukkanhatnak. Az egész vidéket Buda alatt és körül dúlják fel és pusztítsák el, hogy a beérkező ellenségnek minél több gondja legyen az élelmezéssel, és ezáltal őt a kedvező katonai lehetőségektől megfosszuk. Azt a várat, amely elsőként ellenük szegül majd, és amelynek az ostromától tartani lehet, építéssel és tekintélyes őrséggel kell megerősíteni. Táborunkat úgy kell elhelyezni, olyan közeli és biztos helyen kell felállítani, ahonnan egy-egy ostromlott helynek segítségére mehetünk, az ellenség továbbhaladását megakadályozhatjuk, őt magát szemmel tarthatjuk, szabadon harcolhatunk, táborozhatunk, vagy akár biztosan vissza is vonulhatunk. Figyelmet kell fordítani arra is, hogy a tábort olyan okos módon állítsák fel, és erősítsék meg, hogy élelmiszerben és takarmányban ne legyen hiány, és az ellenség gyors és váratlan rohamainak egyikével ne rohanhassa azt le. Kezdettől fogva szigorú fegyelmet és rendet kell tartani. Meg kell tiltani az állandó és túlzásba vitt dőzsölést, a zabálást és vedelést, ami betegségeket okoz a táborban, és ami miatt a tábori készletek soha nem bizonyulnak elegendőnek. Az itatásra és takarmányozásra való kivonulást azonban, jó móddal és renddel, meg kell engedni. Úgy azonban, hogy a katonákat ne vessék prédaként az ellenség elé, és ne tegyék ki őket szükségtelen veszélynek. Úgy, ahogyan azt a szükség és a körülmények megkövetelik, mindenkor határozattan szabják meg az ellenséggel való összecsapás módját és rendjét. A katonák tanulják meg a következőket: - hogy az ellenségre csak teljes, megbontatlan harcrenddel támadjanak, - hogy a lovasság és a gyalogság — fogja bár az ellenség menekülőre a dolgot — ne sodródjon el egymástól, - hogy az előhadon kívül senki másnak nem szabad üldöznie az ellenséget, ők is csak zárt rendben, egyik a másik mellett, a maguk rendjét megtartva tegyék ezt, nem pedig kisebb csoportokban vagy egyenként, - hogy a harcban vagy menetben a lovasok és gyalogosok mindenkor maradjanak egymás mellett, és együtt nyomuljanak előre, - hogy a gyalogosokat mindenkor lássák el és vegyék körül láncokkal összeerősített könnyű ágyúkkal, valamint szakálasokkal és tűzmesterekkel [értsd: tüzérekkel] megrakott szekerekkel, - hogyha a török lovasság első csapatai megfutamodtak, a mieink ne üldözzék őket túlságosan messze, a had derekától ne távolodjanak el messzire, mivel az ellenség mindenkor nagy számban és könnyen újra visszafordulhat. Csatlakozzanak inkább ismét a derékhadhoz, hogy az ellenség lovasságát, gyalogságát és egész maradék hadát, együttesen támadják meg. Az utóhad menjen