Századok – 2004

Történeti irodalom - Isztoria na Balgarite Tom I. Ot drevnosztta do kraja na XVI vek (Ism.: Bur Márta) IV963

969 TÖRTÉNETI IRODALOM felkelőkként harcoló nagyapákkal, dédapákkal. Az oszmán uralomról a köztudatban élő kép elsősorban a 19. századra jellemző érzelmek és képzetek alapján alakult ki. Ez a körülmény határozza meg ,,A bolgárok története..." hatodik, utolsó részének jelentőségét - ,/Í bolgár föld a XIV. sz. végétől a XVII. századig". A szerzők — Hriszto Matanov és Evgeni Radusev — a bolgár historiográfiában szinte kötelező sémákat félretéve igyekeznek a két évszázad eseményeit a történeti realitásoknak megfelelően bemutatni. A fejezetcímek - ,/ÍZ utolsó évtizedek"·, „Bulgária - Bulgária után"\ félhold árnyékában"·, „A bolgárok a Pax Ottomana keretei között" - elárulják, hogy a szerzők a történéseket, a forrásokból kiszűrhető tényeket a múló idő folyamatában vizsgálják. A hatodik rész megírásánál a szerzők a következő, a recenzens által is kiemelt alapgondolatból indultak ki: „... hangsúlyozni kell, hogy az oszmán uralom felülkerekedésével együttjáró változások nem villámcsapásszerűen következtek be, hanem évtizedekig, sőt évszázadokig is eltartottak... Le kell mondani az oszmán birodalmi mitológia alkotóelemét képező azon felfogásról, miszerint az Oszmán Birodalom impozáns struktúra volt, amely az eredendően reá jellemző nagyság és rendezettség állapotában dermedt meg." (490. o.) ,/Í.ζ utolsó évtizedek" című fejezetben szükségszerűen az oszmán hódító hadjáratokkal, valamint a bolgár állam területén, ill. a Balkán félsziget különböző részein kialakult kisebb-nagyobb fejedelemségek, önállósult tartományok politikai tevékenységével kapcsolatos események kerülnek tárgyalásra. A szerzők úgy látják, hogy a 14. sz. utolsó évtizedeiben Bulgária a politikai széttagolódás állapotába került. „S ebben a politikai-állami struktúrákból összeállt konglomerátumban nyoma sem volt a reális hierarchiának vagy a politikai koordinációnak, mint ahogy az Nyugat-Európában a feudális széttagoltság időszakában megfigyelhető. Minden bolgár fejedelemségnek megvolt a saját politikája, specifikus politikai orientációja..., sőt sajátos gazdaságpolitikája..." (459. o.) Az egyházszervezet átrendeződése és szétaprózódása egészíti ki a társadalom állapotára oly jellemző képet. Az oszmán hódítók céljaik elérése érdekében — a széttagoltság állapotát kihasználva — szerzőink szerint „sajátos eszközöket" alkalmaztak: a bolgár területek meghódításával egy időben politikai kapcsolatokat építettek ki a kis fejedelemségekkel, az uralkodókat vazallusokká tették, bizonyos mozgásteret biztosítottak számukra évi adó és az oszmán hadjáratokban való részvétel ellenében. A vazallus-rendszer kiépítéséről, működéséről, a vazallusok sorsának alakulásáról szóló alfejezet egyike a leggondosabban kidolgozott részeknek. A szerzők — a már idézett alapgondolathoz híven — leírják a bolgár területeken bevezetett oszmán rendszert, s azt így minősítik: „... Nemcsak 1377-1378-ig, de a 14. sz. végéig is a bolgár földön működő adminisztratív és katonai struktúrák nagyon primitívek voltak." (461.0.) ,/Í szellem országa" című alfejezetben a 14. sz. végi bolgár társadalom életének egy rendkívül fontos mozzanata kerül bemutatásra. A politikai széttagoltság, a bolgár államiság agonizálása, pusztulása időszakában egy magasan képzett, viszonylag nagyszámú elitnek köszönhetően a bolgár kultúra, elsősorban az irodalom kiemelkedő teljesítményeiről lehet beszélni. A szellemi élet központjában a korszak nagy alakja, az utolsó tirnovói pátriárka, Evtimij állt. Művei, eszméi — tanítványai közvetítésével — eljutottak szinte minden bolgár kolostorba, sőt a keleti kereszténység és egyház távoli központjaiba is. Az „idegen nemzetség" uralma alatt egyedül az egyház volt képes a bolgárok egységtudatát fenntartani, erősíteni - természetesen a kereszténységben, a pogányok ellen. így, a szerzők elgondolása szerint, az elbukott bolgár állam helyét a szellem országa foglalta el, amelynek láthatatlan határai azon szerb, moldvai, orosz, bizánci központok mentén húzhatók meg, ahol a bolgár kultúra sajátos termékeit befogadták, továbbfejlesztették. A „Bulgária - Bulgária után" című, aránylag rövid fejezet mondanivalójának központjában a 15. sz. első felében lezajlott, az európai történetírásban nagyon is számon tartott események bolgár vonatkozásai állnak: a mongolok győzelme I. Bajazid szultán hadai felett Ankara közelében (1402), a Hunyadi János által vezetett oszmánellenes hadjáratok, Konstantinápoly bevétele (1453). A mongoloktól elszenvedett vereség után a Bajazid-fiak között dúló harcokat kihasználva a balkáni országokban is oszmánellenes akciókra került sor. A hódítók hatalma csak az 1420-as években stabilizálódott. Az oszmán rendszerre jellemző intézmények bevezetése térben és időben elhúzódott, a hódítók még évtizedekig a helyben talált bolgár intézményeket használták fel saját céljaikra. Tehát a bolgár állam, pontosabban a bolgár államocskák, fejedelemségek katonai megszállása és azoknak a kiépülő oszmán birodalmi rendszerbe való betagolása között szerzőink több évtizedes átmeneti korszakot látnak. A működőképes és az egész lakosságot átfogó intézmények kiépítésére a 15. sz. második felében kerülhetett sor, miután a bolgár területek a Balkán félsziget jelentős részének meghódítása