Századok – 2004
Történeti irodalom - Isztoria na Balgarite Tom I. Ot drevnosztta do kraja na XVI vek (Ism.: Bur Márta) IV963
965 TÖRTÉNETI IRODALOM A 7. sz. utolsó harmadában lejátszódó események kapcsán foglalnak állást a kötet szerzői a bolgár-szláv viszony kérdésében. A szakirodalomban ismertté vált különböző vélekedések hívei két alaptételből kiindulva vitatkoznak. Az egyik tézis szerint a bolgárok leigázták, adófizetőjükké tették a Moesiában és Trákiában letelepedett szlávokat. A másik vélemény szerint szlávok és bolgárok szövetségre léptek a közös ellenség, Bizánc ellen. ,,A bolgárok története..." szerzői e vitában a két nép közötti szövetségi viszony mellett állnak ki. Ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy a bolgár-szláv viszonyt adott korszak adott körülményei között kell vizsgálni, mert vannak adatok a szláv-bolgár ellentétekre, az egyes szláv törzsek bolgár-ellenes magatartására is. A következő fejezetek tényanyagából kiderül, hogy a kezdeti sikerek ellenére a bolgár állam és lakói életének alakulásában évszázadokon keresztül a legfontosabb tényező Bizánc maradt. A nagyhatalom érdekeit sértette az újabb és újabb területi igényekkel fellépő, újonnan alakult állam léte, s a bolgárok csakis nehéz küzdelmek árán biztosíthatták létüket, ugyanakkor Bizánc magasan fejlett anyagi és szellemi kultúrájának hatása alól nem vonhatták ki magukat. A kötet többször idézett recenzense, V Tpkova a harmadik rész pozitívumaként emeli ki, hogy a szerzők alaposan, szolid tényanyagra támaszkodva ismertetik a pogány kánok tevékenységét, amelyet a bolgár állam megerősödése, hatalmának növelése érdekében fejtettek ki. A pogány kánok sorában kötetünk szerzői kiemelkedő jelentőséget tulajdonítanak Krum kán uralmának, aki (valószínűleg) 802-ben került a bolgár állam élére. Személyében egy új, 97 l-ig uralkodó dinasztia vette át a hatalmat. Tevékenységével kapcsolatban a bolgárok ellenőrzése alatt álló területek növelését emelik ki. Többek között Anonymusra is hivatkozva írják a szerzők, hogy Krum kán a Duna-Tisza közét is elfoglalta (Gesta Hungarorum, 11.), és a köztudatban ma is él Krum kán törvényhozói tevékenysége. Az említetteken kívül szerzőink még egy fontos jelenségre hívják fel a figyelmet: „Krum kán feszültségekkel teli kormányzása többek között előbbre vitte az alapvető etnikai csoportoknak — bolgároknak, szlávoknak és trákoknak — a VIII. sz. végén kezdődő konszolidálódását és fokozatos egybeolvadását." (206. o.) A „Kultúra és vallás a pogány Bulgáriában" című fejezetben a szerzők több vitás kérdésben fejtik ki álláspontjukat: A legfontosabbak: ,Az a nézet, amely Aszparuch bolgáijait állattenyészésből és hadviselésből élő nomád hordaként mutatja be, nem állja meg a helyét." (213. ο.) A bolgároknak ugyanis, érvelnek a szerzők, már a Duna mentén történt letelepedés előtt városaik és erődítményeik voltak. A pogány kori kultúra fejlődését elemezve szerzőink fontosnak tartják hangsúlyozni, hogy a bolgárok új hazájukban a helyi kultúrákból sok mindent átvettek és magukévá tettek. A pogány kánokkal az élen a bolgár állam, ahogyan az a szerzők előadásából kiderül, két évszázad alatt az európai politika tényezőjévé vált. Ez idő alatt az ország lakóinak életében és az állam külpolitikai helyzetében végbement változások előkészítették és lehetővé tették a kereszténység felvételét. Ε sorsdöntő lépésre 863-ban került sor, amikor is a konstantinápolyi pátriárka küldöttei megkeresztelték Borisz kánt (a keresztségben Mihail) és környezetét. A keresztény tanítások, maga a kereszténység sem volt ismeretlen a bolgár-szláv lakosság számára. Az uralkodó megkeresztelkedése azonban jelezte, hogy a kereszténység felvétele az állami politika rangjára emelkedett. A kereszténység felvételének pozitív következményeiről szólva szerzőink hangsúlyozzák, hogy az új hitre való áttérés meggyorsította a bolgár és szláv lakosság közeledését és összeolvadását. A kereszténység felvételét követő évszázad a bolgár állam fénykora volt. Ε viszonylag rövid időszak gazdasági, politikai és kulturális életének bemutatására öt fejezetet szenteltek a szerzők. Figyelmük központjában a két nagy uralkodó, Borisz-Mihály és Simeon cár áll. A kereszténység felvétele után a legfontosabb feladat a bolgár egyház megszervezése és kedvező nemzetközi státuszának biztosítása volt, mégpedig az állam önállóságának károsodása, csorbítása nélkül. A bolgár vezetés az európai nagypolitika függvényében — maximálisan kihasználva a keresztény egyház keleti és nyugati központja közötti feszültségeket — sikerrel oldotta meg e nehéz feladatot. Szerzőink a kötet egyik legjobb, sőt legérdekesebb fejezetében () r A kereszténység felvétele. Borisz fejedelem Konstantinápoly és Róma között") mutatják be a cél elérése érdekében tett lépéseket. 870-ben a Konstantinápolyban ülésező soron következő egyházi zsinat a bolgár egyházat érsekségként ismerte el, amelynek élén a klérus által megválasztott és a fejedelem által elismert íopap állt. Figyelemre méltó az esemény szerzői értékelése: ,,Α IX. sz. közepéig az újonnan megkeresztelt népek körében... nincs precedens állami egyház alapítására. Bulgáriának jutott osztályrészül, hogy e tekintetben elsőként, más népek által is követett példával szolgáljon." (229. o.)
