Századok – 2004
Közlemények - Sashalmi Endre: Tulajdonosi dinaszticizmus és államfogalom a 17. századi Oroszországban IV/893
894 SASHALMI ENDRE A tulajdonosi szemlélet azonban más területeken is jelentkezett: az ország(ok)nak és a tartomány(ok)nak a dinasztia tagjai közt történő felosztásában, a trónöröklés magánjogi kérdésként való kezelésében, végül pedig abban, hogy az uralkodók esetenként az alattvalók javaira úgy tekintettek mint saját tulajdonukra.5 A tulajdonosi szemlélet különösen erős volt XIV Lajosnál, „mind a gyakorlatban, mind elméletben",6 mégpedig az összes említett területen. Nem érdemes ehelyütt boncolgatnunk azt a kérdést, hogy valóban tőle származik-e a híres mondás, Az állam én vagyok, és azt sem, hogy mit értett ezen, ha valóban mondta.' Akárhogy áll is a dolog, egy ilyen kijelentés nem számított különlegesnek a kor viszonylatában, amit világosan bizonyít a Napkirály rövid (kb. 150 szavas) írása, A király mestersége (1679). Ε kurta fejtegetésben a király azt mérlegelte, elbocsássa-e Arnauld de Pomponne-t rögtön azután, hogy a nimwegeni békét (1679) megkötik.8 Rowen szerint e műben jól kidomborodik, hogy miként vélekedett a király saját „énje" és az „állam" egymáshoz való viszonyáról.9 Nos, Lajos 10 alkalommal használ egyes szám első személyt, „és csak a végén említi meg az államnak okozandó lehetséges kárt".1 0 Bár Lajos azt írja, hogy „az állam érdekének kell elsőbbséget élveznie", mégis mesterségének lényegét a gloire-ban látja, és konklúziójából egyértelműen kiderül, hogy ő és az állam gyakorlatilag azonosak:„Amikor az államra gondolunk, magunknak dolgozunk. Az egyik jóléte hoz dicsőséget a másik számára."1 1 Ez pedig összefoglaló jelleggel adja vissza a tulajdonosi szemlélet lényegét. Ugyanígy a tulajdonosi szemléletet tükrözi a király azon kijelentése is, miszerint minden és mindenki az övé a királyságában.1 2 A tulajdonosi attitűdnek ez volt az az aspektusa, amely leginkább ellenérzést váltott ki a kortársak körében. A király vélekedését tehát csak igen kevés francia jogász vagy politikai gondolkodó hagyta volna jóvá, és jellemző, hogy amikor, a fáma szerint egy francia diplomata angol kollégájának szóba hozta az említett kijelentést, az angol megkérdezte tőle: „Te Törökországban tanultad a közjogot?"1 3 A korabeli Európában ugyanis általános volt az a nézet, főként Bodin hatására, hogy Oroszország mellett az Oszmán Birodalom az élő példája annak a politikai berendezkedésnek, amelyet a politikai irodalomban despotizmusnak vagy zsarnokságnak neveznek. A despota a korabeli felfogás szerint „rabszolga-alattvalók"1 4 felett uralkodott, akiknek személyével, tulajdonával szabadon rendelponens gyakran nem volt erős". Uo. 3. Ugyanezt mutatja az is, hogy csak a háború megindítása után adott arra utasítást, hogy ássák elő számára és tegyék közzé a háborút szentesítő jogalapot. Gerhard, D.: Old Europe. A Study of Continuity, 1000-1800. New York - London, 1981. 125. 5 Rowen i.m. 18, 22. 6 Uo. 76. 7 Erre lásd Hahner P.: Az állam én vagyok! In: Rubicon 1996/4-5. (24-29.) 28. 8 Rowen i. m. 78. A király művét csak évekkel később publikálták. Uo 78. 9 Uo. 78. 10 Uo. 78. 11 id. Uo. 78-79. 12 Υαηου, Α.: The Origins of Autocracy. Ivan the Terrible in Russian History. Berkeley-London, 1981. 44. 13 Uo. 44. 14 Poe, M. T.: A People Born to Slavery. Russia in Early Modern European Ethnography 1476-748. Ithaca, 2000. 4. Poe művének recenzióját lásd tőlem in: Klió 2003/1. (103-108.) Poe, korábban pedig N. S Kollmann rámutattak arra, hogy amikor az orosz előkelők a cár holopjának, azaz
