Századok – 2004

Közlemények - Tóth István György: A szaggatott kapcsolat. A Propaganda és a magyarországi missziók 1622–1700 IV/843

892 TÓTH ISTVÁN GYÖRGY Hasonlóképpen, 1685-ben Kájoni János és társai Csíksomlyóról szintén ,,N. N.-nek, a Hitterjesztés Szent Kongregációja prefektusának" írták a levelüket. Ekkor pedig nem volt változás a prefektusi tisztségben. Immár 14 éve (!) egyfolytában Angelo Paluzzi Altieri degli Albertoni bíboros töltötte be ezt a tisztet, erről azonban a csíksomlyói ferencesek mit sem tudtak. Ekkor az erdélyi ferences misszionáriusok és a Kongregáció kapcsolata már igencsak szaggatott volt. Összegzés A misszióknak Közép-Európa katolikus hívei számára a 17. század első felében volt a legnagyobb jelentősége. Ekkor már lassan kibontakozott a katolikus reform, már volt fogadókészség a hittérítők munkájára, de még kevés volt a képzett, buzgó plébános, a katolikus iskola, ezért nagy szükség volt a római segítségre. A 17. század második felében azután a katolikus egyház ebben a régióban is magára talált, mind több felszentelt püspök, a trentói zsinat szellemében kiképzett, odaadó, nőtlen pap és a hívekkel törődő szerzetes foglalkozott a katolikusokkal. A királyi Magyarországon megszilárdult a katolikus püspökök tekintélye, megerősödött anyagi helyzetük, kiépült egyházmegyéjük szervezete, és ennek következtében többet tudtak tenni a hódoltságban élő katolikusokért is. Megváltozott a missziók római irányítása is. 1648, a vesztfáliai béke után a pápaság politikai súlya jelentősen csökkent Európában, és ugyanakkor csökkent a missziók fontossága is a pápai politikán belül. A missziók ügye már nem volt központi kérdés a pápák számára, de azért továbbra is fontosnak tartották. A bíborosok kezdeti mérhetetlen derűlátását, azt a reményüket, hogy pár jól kiképzett, az életét is kockáztató, tettrekész misszionárius visszaterelheti az akolba a csak tudatlanságból eltévedt híveket, mind inkább felváltotta a hivatal rutinja. A missziók irányítása egyre alaposabb és szakszerűbb lett, de mind jobban hiányzott belőle a dinamizmus. Egyre több lett az elfekvő ügy, a kardinálisok mind több kérdésben, így a magyarországi és erdélyi missziókat érintő ügyekben is, elhalasztották az érdemi döntést. Sokkal több és sokkal alaposabb jelentés futott be a római központba, mint a Propaganda megalapítását követő években, de a Kongregáció tagjai egyre kevésbé tudták a római központból közvetlenül irányítani a kongói vagy indiai, temesvári vagy csíksomlyói missziókat. A Propaganda mind többet tudott, és mind kevesebbet tett. A pápaság végülis nem a katolikus megújulás modern fegyverével, a missziókkal, hanem a középkori, látszólag nagyon is idejét múlt kereszteshadjárat feltámasztásával változtatta meg Közép-Európa vallási térképét. A kahlenbergi csata után, 1684-ben, csak a katolikus egyház feje, XI. Ince volt képes arra, hogy a pápaság még mindig nem lebecsülendő tekintélyét és anyagi erőforrásait latba vetve, összefogja az egymással szemben álló keresztény államokat, és megszervezze a törököt Magyarországról kiverő Szent Ligát. Ezzel az iszlám kiszorult Magyarország közepéről, és a magyar király személyében Erdélynek is katolikus uralkodója lett. Bár a belső missziók a 18. századi Magyarországon is nagyon fontosak voltak, és a Propaganda továbbra is foglalkozott, sok-sok levéltári kötetet megtöltve, a magyarországi és erdélyi misszionáriusokkal, a török kiűzésével az itteni missziók nagy korszaka lezárult.