Századok – 2004
Közlemények - Tóth István György: A szaggatott kapcsolat. A Propaganda és a magyarországi missziók 1622–1700 IV/843
KATOLIKUS MISSZIÓK MAGYARORSZÁGON 1622 ÉS 1700 KÖZÖTT 871 gációja új titkárává.9 4 Massari kiválasztása korántsem volt olyan szerencsés, mint Ingolié. Massari úgyszólván a börtöncellából került a Kongregáció titkári posztjára, mert írországi küldetése végén, ahová régi pártfogóját, Rinuccini nunciust, kisérte el, bebörtönözték.9 5 Ingolival és számos későbbi Propaganda titkárral ellentétben Massari nem volt a kúria embere, nem ismerte ki magát a pápai udvar szövevényes viszonyai között. Mielőtt Rómába hívták volna, fermói kanonok volt, utána pedig írországi diplomáciai küldetésben dolgozott - ez utóbbiban bebizonyította, hogy talpraesett diplomata, és a fogsága miatt egyfajta mártírként tisztelték. Massari minden tehetsége ellenére sem volt jó választás, mert teljesen idegenül mozgott a pápai államgépezetben, és nem rendelkezett a római kúriában nagyon fontos kapcsolatokkal sem. Massari karrierjének, a pápai államra jellemző módon, patrónusa, X. Ince halála és az új pápa megválasztása vetett véget. Az új pápa, VII. Sándor, ellenségesen állt szemben Massarival. A kúria szokásos viszonyait tükrözte az is, hogy ebben nem annyira Massari működése játszott szerepet, mint inkább a patrónusáé, Rinuccini érseké. VII. Sándor Rinuccinire haragudott meg, és emiatt 1657 áprilisában leváltotta Massarit, aki visszaért Fermóba, ott is halt meg kegyvesztetten 1664-ben. Massarié volt az egyetlen igazi bukás a Kongregáció 17. századi titkárai között, és erről, mint látni fogjuk, még a távoli Magyarországon is értesültek a misszionáriusok. Massari utóda Mario Alberizzi lett, aki 1657-től 1664-ig töltötte be a Propaganda titkári tisztét. Korábban kúriai hivatalonok volt, majd a pápai kikötőváros, Ancona kormányzója. Ellentétben elődjével, Massarival, Alberizzi titkári munkájával VII. Sándor nagyon elégedett volt, mint ezt Alberizzi további fényes pályája bizonyítja. Ez azonban azt is jelentette, hogy ez a rátermett, igen aktív és hatékony titkár pár év után elhagyta a Propagandát: 1664 szeptemberében VII. Sándor egy másik, a kúria értékrendjében fontosabbnak tartott kongregáció, a Püspökök és Szerzetesek Kongregációja titkárává nevezte ki. 1671-ben Alberizzit Bécsbe küldték nunciusnak, majd visszatérve Rómába, a sikeres nunciusok szokásos kitüntetéseként bíborosi rangot kapott, és mint kardinális a Propaganda tagja is volt. 1676-78-ban rendszeresen részt vett a Kongregáció ülésem, bár magyar ügyekről nem referált. Alberizzi azonban nem sokáig követhette figyelemmel bíborosként annak a testületnek a munkáját, ahol korábban mint titkár készítette elő a missziókról szóló döntéseket, mert már 1680-ban meghalt. Miután 1664-ben Alberizzi átment egy másik kongregáció titkári posztjára, a Propaganda élére két teljes évig nem sikerül titkárt találni. Ezalatt Antonio Manfroni mint ideiglenes titkár (pro-secretarius) irányította a Kongregáció hivatalát. A Kongregáció következő titkára 1666-1668 között egy rendkívül művelt tudós, a vatikáni könyvtárigazgató, majd könyvtáralapító Girolamo Casanate volt. Akárcsak Francesco Albizzi és Mario Alberizzi, ő is később visszatért, immár bíborosként abba a Kongregációba, amelyet korábban mint titkár irányított. 94 APF Acta SC Vol. 19. Fol. 266/v. 95 Georg Denzler: Die Propagandakongregation in Rom und die Kirche in Deutschland im ersten Jahrzehnt nach dem Westfälischen Frieden. Padernborn 1969. 15-29.
