Századok – 2004
Közlemények - Tóth István György: A szaggatott kapcsolat. A Propaganda és a magyarországi missziók 1622–1700 IV/843
870 TÓTH ISTVÁN GYÖRGY te be a nunciusi tisztet, mielőtt bécsi nuncius lett volna 1692-1696 között. Hazatérve Rómába, a Propaganda bíborosaként igen szorgalmasan eljárt az ülésekre.9 2 Különösen összekapcsolódott a bécsi nunciusi tisztség és a Hitterjesztés Szent Kongregációja munkája Mario Alberizzi esetében, aki előbb a Propaganda titkára volt, majd Bécsben lett nuncius. Ezután visszatérve Rómába immár nem titkárként, hanem kardinálisként és teljes jogú tagként vett részt a Kongregáció munkájában. Míg Alberizzi korábbi Propaganda-titkárként lett nuncius, a Kongregáció egy másik titkárát, Federico Baldeschi-Colonnát, a svájci nunciusi tisztét befejezve bízta meg a pápa a világ misszióinak irányításával, a Hitterjesztés Szent Kongregációja titkári tisztével. A kulcspozíció: a Propaganda titkára Nem az üléseken csak kihagyásokkal részt vevő bíborosok, hanem a titkárok határozták meg a Kongregáció arculatát, ebből a szempontból a titkár személye még fontosabb volt, mint a bíboros tagoké, vagy akár a prefektusé. Francesco Ingoli, a Hitterjesztés Szent Kongregációja első és máig legnagyobb hatású titkára, a Kongregácó megalapításától, 1622-tól, haláláig, 1649-ig, tehát 27 éven keresztül folyamatosan irányította a Propaganda működését. Ingoli életét — bár voltak más, nem annyira jelentős tisztségei — szinte teljesen ez töltötte ki, a felajánlott más, sokkal magasabb egyházi tisztségeket nem is fogadta el. Ez korántsem mondható el Ingoli utódairól, a Propagandát a 17. század második felében irányító titkárokról. A legtöbben közülük csak rövid ideig, néhány évig töltötték be a Kongregáció titkári tisztét. Néhányan, mint például a kitűnő Urbano Cerri, nem sokkal a kinevezésük után meghaltak, a Kongregáció legtöbb titkára számára azonban a titkári poszt csak egy volt egyházi karrierjük számos állomása közül, amelyet, amint lehetett, egy magasabb grádicsot jelentő tisztségre cseréltek - korántsem voltak a missziós gondolat megszállottjai, mint Francesco Ingoli. Még ennél is hátrányosabb volt azonban a missziók hatékony irányítása szempontjából, hogy sok titkár egyszerre számos más kúriai tisztséget is betöltött, így a figyelme több kongregáció között oszlott meg. Francesco Ingoli halála (1649. április 24.) után a Szent Hivatal, a római inkvizíció ülnöke, Francesco Albizzi (1593-1684) vette át ideiglenesen a titkári teendőket. Albizzi volt az első a Propaganda titkárai közül, akiből később bíboros lett, és ezután már szavazati joggal bíró kardinálisként vehetett részt az üléseken.93 Albizzit 1654-ben X. Ince pápa bíborossá kreálta, és kardinálisként harminc évig tagja volt a Propagandának. Albizzi javaslatára nevezte ki X. Ince pápa 1649 augusztusában a fermói káptalan dékánját, Dionisio Massarit (1597-1664) a Hitterjesztés Szent Kongre-92 APF Acta SC Vol. 66-70. passim. 93 Míg a 16. századi bíborosok közül igen soknak voltak gyerekei, a trentói zsinat után erkölcsileg is megújult pápaságban erre már csak nagyon ritkán találunk példát. A Propaganda 17. századi bíborosai közül csak Marzio Ginetti kardinálisról és VIII. Sándor pápa unokaöccséről, ifjabb Pietro Ottoboni bíborosról tudjuk, hogy volt egy-egy törvénytelen leányuk. Albizzi bíborosnak azonban, akárcsak a Kongregáció egyik első tagjának, Teodoro Trivulzio kardinálisnak, törvényes gyerekei voltak, mert özvegyként lett bíboros, így Albizzi fia, Rinaldo maga is prelátus lett a pápai kúriában. Christoph Weber: Senatus divinus ι. ni. 43. 85
