Századok – 2004
Közlemények - Tóth István György: A szaggatott kapcsolat. A Propaganda és a magyarországi missziók 1622–1700 IV/843
KATOLIKUS MISSZIÓK MAGYARORSZÁGON 1622 ÉS 1700 KÖZÖTT 865 Szent Kongregációja prefektusa is volt.7 5 Ezt az esetet is inkább a szabályt erősítő kivételnek tekinthetjük a Kongregáció és a magyar missziók kapcsolatában. A felső-magyarországi missziókban az olasz és lengyel konventuális ferences szerzetesek igen fontos szerepet játszottak, de Marcello Lanté bíboros, aki 1608-tól 1652-ig, 44 évig őrködött a konventuális ferencesek kardinális-protektoraként a rend érdekei felett, nem volt tagja a Hitteijesztés Szent Kongregációjának. Igaz, 1633-ban Laudivio Zacchia bíboros (akit vezetékneve helyett a tituláris temploma után Szent Sixtus bíborosának hívtak), a Felvidéken térítő lengyel konventuális ferences szerzetes, Crisostomo Klus doktorátusa ügyében Lanté bíboroshoz fordult. Ez azonban a sok száz, a Propagandába befutó, és a magyarországi konventuális ferences misszionáriusokkal foglalkozó levél közül csak ennél az egynél fordult elő.76 A 17. század második felében VII. Sándor pápa unokaöccse, Flavio Chigi bíboros volt a konventuális ferencesek védnöke, aki egyben a Propaganda tagja is volt.7 7 Magyarországról referálva azonban nem egy konventuális ferences, hanem egy pálos misszionárius jelentését terjesztette elő a Kongregációban, Wildt Gábor tokaji hittérítőét. Chigi kardinális fő magyarországi levelező partnere pedig egy bolgár obszerváns ferences misszionárius, a féktelen ambíciókkal megáldott-megvert Gabriel Thomasi volt, akit sokkal jobban érdekeltek a lengyel-erdélyi-török diplomáciai fordulatok, mint a misszióban megnyerhető lelkek, ezért is fordult a missziók ürügyén saját karrierjét egyengetve, a pápai cardinalis-neposhoz, Chigihez.78 Különösen jellemző ebből a szempontból X. Ince fogadott unokaöccsének, Camillo Astalli-Pamphilinek a példája. Ez a bíboros tizenegy éven keresztül, 1652-1663 között volt a konventuális ferencesek kardinális-protektora, és ugyanakkor a Propaganda tagja. (Igaz, 1653 februárjától két évig, X. Ince haláláig, nem vehetett részt a Kongregáció munkájában, mert a mind szeszélyesebb, öregedő pápa megharagudott rá, és minden tisztétől megfosztva, száműzte Rómából, még a Pamphili nevet is elvette tőle. Az új pápa, VII. Sándor azután visszahelyezte a tisztségeibe a bíborost, akit így, bár egyazon személyről van szó, a Kongregáció jegyzőkönyveiben hol Astallius, hol pedig Pamphilius bíboros néven találunk.) Korántsem mondhatjuk azonban, hogy a magyarországi missziókról beszámolva, Astalli-Pamphili főként az általa patronált rend misszionáriusaival foglalkozott volna. Igaz, két konventuális ferences misszionáriuss ügyében is ő volt aζ előterjesztő bíboros, ő referálta Alessandro Croce da Milano és Francesco Maria Spera da Narni magyarországi hittérítők beszámolóit. Ο számolt be azonban az obszerváns ferences rendhez tartozó — akiknek, mint láttuk, ekkor a Kongregáció egy másik tagja, Francesco Barberini volt a protektoruk! — olasz misszionárius, Bernardino da Flavone ügyéről, ő jelentett a belgrádi raguzai katolikus kereskedők kéréséről, pedig ott közelben-távolban nem voltak konventuális ferencesek. Ο volt továbbá Tarnóczy Mátyás világi pap, váci püspök beszámolójának a beterjesztője, és a te-75 APF Acta SC Vol. 13. Fol. 247/v-248. die 14. Februarii 1639. Cong. 254. No. 15. 76 I. Gy. Tóth\ Litterae missionariorum i. m. I. 445. 77 Heribert Holzapfel·. Handbuch der Geschichte des Franziskanerordens. Freiburg i. B. 1909. 703. Holzapfel szerint Flavio Chigi 1672-1698 között volt a konventuális ferences szerzetesek kardinális-protektora, ám ez bizonyára nyomdahiba, mert Chigi bíboros valójában már 1693-ban meghalt 78 Relationes 176. APF FV Vol. 6. Fol. 125., Fol. 148. + 149/v.
