Századok – 2004
Közlemények - Tóth István György: A szaggatott kapcsolat. A Propaganda és a magyarországi missziók 1622–1700 IV/843
864 TÓTH ISTVÁN GYÖRGY lön bíboros-védnökeik voltak.7 4 Az így kijelölt ,^,ακ. Deíolyásukat latba vetve kellett képviselniük a gondjaikra bízott szerzetesrend vagy ország érdekeit a pápai kúriában. A protektori megbízatás élethossziglan tartott, ami egy-egy új pápa megválasztásakor konfliktusokhoz vezethetett - mivel a protektort nem lehetett leváltani, helyettest, azaz viceprotektort, vagy éppen egyenrangú társat, comprotektort neveztek ki mellé. A protektori intézménnyel a pápák hatékony ellenőrzést gyakoroltak a szerzetesrendek felett, ezért a legfontosabb rendek védnökeit a pápák saját családjukból jelölték ki - különösen VIII. Orbán pápa családja, a Barberinik jutottak túlsúlyra e téren, szinte monopolizálva a legjelentősebb rendek protektori tisztségeit. Ha azonban nem az egyes kardinális-protektorok gondosan elkészített listáit, hanem a Kongregációban a mindennapi gyakorlatot vesszük szemügyre, megintcsak a koraújkori államapparátusban az elmélet és a gyakorlat között meglévő, igencsak jelentős különbségre figyelhetünk fel. A Kongregáció tagja volt például Németország két bíboros-protektora, a jegyzőkönyvekben az olaszok számára kiejthetetlen neve helyett Zollerani bíborosként szereplő Eitel Friedrich von Hohenzollern-Sigmaringen gróf és a Da Hassia bíborosként emlegetett Friedrich von Hessen-Darmstadt őrgróf. Hohenzollern bíboros 1624 őszéig élt Rómában, addig a Kongregáció szinte minden ülésén részt vett, ő referált a Habsburg-birodalom és így Magyarország ügyeiről is. Ekkor azonban a Propanda irányítása alatt működő missziók éppencsak megkezdték a munkájukat, ezért „Zollerani" valójában nem a missziókról, hanem a kollégiumokkal és Pázmány érsekkel kapcsolatos ügyekről számolt be a többi bíboros előtt. Hohenzollern kardinális azután 1624 őszén elhagyta Rómát, 1625-ben pedig fiatalon meghalt. Hessen (Da Hassia) bíboros 1666-1682 között volt Németország protektora, viszont akkor sem referált magyar ügyeket, amikor jelen volt a Kongregáció ülésein. A Hitteijesztés Szent Kongregációja üléseinek jegyzőkönyveiből kitűnik, hogy a kardinális-protektoroknak — éppen a rendszer „ad hoc" jellegéből következően — csak csekély szerep jutott a gondjaikra bízott szerzetesrend vagy régió ügyeinek intézésében. A kardinális-protektorok fontos szerepet játszottak a szerzetesrendek életében, ők elnököltek a nagykáptalanokon és beleszóltak a rendfőnökök kiválasztásába is. A Propaganda munkájában azonban nem volt döntő szavuk. Az obszerváns ferences rend adta a magyarországi, hódoltsági és erdélyi misszionáriusok zömét. A 17. században 45 évig, 1633-től 1678-ig, Francesco Barberini bíboros, a Kongregáció egyik legtekintélyesebb tagja volt az obszerváns ferencesek kardinális-protektora, ő mégsem referált magyar ügyekről. Kivételes esetnek számított, amikor a szombathelyi domonkos misszió ügyében a Kongregáció — Giovanni Battista Pamphili bíboros, a későbbi X. Ince pápa javaslatára — úgy döntött, hogy a domonkos rend bíboros-protektora, ifjabb Antonio Barberini bíboros elé teijeszti az ügyet. Ekkor Sigismondo Ferrari misszióprefektus és a győri püspök konfliktusba kerültek egy, a domonkosokhoz a püspöknek tett fogadalma ellenére belépett kispap miatt. Ez esetben sem annyira Barberini bíboros-protektori tisztsége lehetett a fontos, mint inkább az, hogy ő egyben a Hitterjesztés 74 Martin Faber: Frühneuzeitliche Kardinalprotektorate. Ein Projekt. Römische Quartalschrift fur christliche Altertumskunde und Kirchengeschichte 94 (1999) 267-274. Joseph Wodka: Zur Geschichte der nationalen Protektorate der Kardinäle an der römischen Kurie. Innsbruck-Leipzig. 1938. 47-69.
