Századok – 2004
Közlemények - Tóth István György: A szaggatott kapcsolat. A Propaganda és a magyarországi missziók 1622–1700 IV/843
KATOLIKUS MISSZIÓK MAGYARORSZÁGON 1622 ÉS 1700 KÖZÖTT 861 A Kongregációnak az alapításkor 13 tagja volt - ahogy Francesco Ingoli nem minden büszkeség nélkül kiemelte a Propaganda működését bemutató művében, pontosan ennyi volt a Megváltóval együtt az apostolok száma is. Később azonban — párhuzamosan azzal, ahogy a bíborosi testület létszáma is nőtt — nagyon megnövekedett a Hitterjesztés Szent Kongregációja tagjainak a létszáma is. Míg 1622-ben 13 bíborossal alakult meg a Propaganda, 1629-ben már 16, 1644-ben 20, 1657-ben pedig már 30 kardinális tagja volt. Ez a szám a század második felében tovább nőtt: 1670-ben és 1676-ban 34, míg 1699-ben 37 bíboros alkotta a Kongregációt. Igaz, az időközben elhunyt bíborosok miatt ez a szám kisebb is lehetett, 1679-ben 29,1682-ben 27, míg 1684-ben mindössze 22 kardinális tartozott a Propagandához. A bíborosok igen ritkán, inkább csak ünnepélyes alkalmakkor, vettek részt szinte teljes számban az üléseken. Sok kardinális csak kevés időt töltött Rómában, mert más tisztségei elszólították a városból. Ezen kívül a missziókat irányító bíborosok, ahogy ez a pápai évkönyvekből jól kiderül, a pápaság igen sok más testületében is tisztséget viseltek.6 2 így a katolikus hittérítés feletti ellenőrzést gyakoroló két kongregáció, az Inkvizíció és a Propaganda elszánt ellentétét a történészek sokat emlegették. Ez az ellentét azonban mégsem lehetett oly nagy, hiszen a pápaság mindenkori legbefolyásosabb kardinálisait mind a két testületben megtaláljuk.6 3 1629-ben a Szent Hivatal, azaz az Inkvizíció kilenc bíboros tagja közül hét volt egyben a Propaganda tagja is, akárcsak 1644-ben, tizenkettőből 7, míg 1659-ben az Inkvizíció tizenegy kardinálisa közül ismét csak hét a Propagandához is tartozott. 1670-ben az Inkvizíció immár húsz kardinálisából 15 volt a Propaganda tagja. A tizenhatodikat, Decio Azzolini bíborost a pápai évkönyv ugyan nem sorolja fel a Propaganda tagjai között, de a Hitterjesztés Szent Kongregációja jegyzőkönyvei szerint mind 1670-ben, mind pedig előtte és utána sok évig a Propaganda bíborosai között találjuk.6 4 A pápaság politikáját alapvetően meghatározó, legfontosabb bíborosok tehát egyik nap a Propagandának a Spanyol tér melletti, a másik nap pedig a Szent Hivatalnak a Szent Péter tér melletti palotájában ültek össze - a két testület, bár a feladatai igen különbözőek voltak, nem egymás ellenében, hanem egymást kiegészítve működött.6 5 A bíborosok nagy többsége olasz volt, ezen belül is a pápai államból való.66 Mivel a missziók a pápaság legtitkosabb ügyei közé tartoztak, érthető, hogy a külföldi államok és dinasztiák iránt elkötelezett kardinálisok csak ritkán vehettek részt a Propaganda munkájában. Ilyen kivétel volt az ifjabb Richelieu kardinális, 62 Egyes esetekben, ha a Kongregáció különleges ügyeket tárgyalt, akkor „külső" bíborosokat, akik tehát nem voltak tagjai a Hitterjesztés Szent Kongregációjának, is bevontak a tárgyalásba. 63 Giovanni Romeo·. L'Inquisizione nell'Italia moderna. Roma, 2002. 63-78., jó bibliográfiával a korábbi szakirodalomról: 121-133. 64 Christoph Weber. Die ältesten päpstlichen Staatshandbücher... lásd az egyes éveknél. Vö. Marie-Louise Rodén: Cardinal Decio Azzolino and the Problem of Papal Nepotism. Archívum históriáé pontificiae 34 (1996) 127-149. Uő: Church politics in seventeenth century Rome. Cardinal Decio Azzolino, Queen Christina of Sweden, and the Squadrone Volante. Stockholm 2000. 160-208. 65 A római inkvizíció működésére jó összefoglalás: Tusor Péter: Az 1608. évi magyar törvények a római inkvizíció előtt: II. Mátyás kiközösítése. Aetas 2000. 4. 89—105 66 Wolfgang Reinhard: Sozialgeschichte der Kurie in Wappenbrauch und Siegelbild. Ein Versuch über Devotionswappen frühneuzeitlicher Kardinale. In: Erwin Gatz (ed.): Römische Kurie. Kirchliche Finanzen. Vatikanisches Archiv. Studien zu Ehren von Hermann Hoberg. I—II. Roma. 1979. 741-772.
