Századok – 2004
Közlemények - Tóth István György: A szaggatott kapcsolat. A Propaganda és a magyarországi missziók 1622–1700 IV/843
860 TÓTH ISTVÁN GYÖRGY VII. Sándor pápa azonban ezt nem fogadta el, és 1657-ben saját maga dolgozta ki a következő felosztást: tizenhárom helyett tíz provinciára osztotta a földkerekséget, azonban mindegyikhez most már nem kevesebb, mint négy-négy bíborost rendelt, egy-egy bíboros így több, egymástól igencsak távol fekvő régióért is felelt.5 8 A pápa nyilván úgy gondolta, hogy a Kongregáció minden ülésén ott lesz a négy bíborosból legalább egy, aki így referálhat a régiójáról. Ezért pl. Rospigliosi bíboros, a későbbi IX. Kelemen pápa egyfelől a szlavóniai, horvátországi és boszniai misszionáriusokat, másfelől viszont a spanyolországi és amerikai hittérítőket felügyelte. Vidman, Costaguti, Rossetti és Melzi bíborosok feleltek Magyarország és Erdély misszióiért. Az Oszmán Birodalom európai tartományait, valamint a Magyar Királysághoz tartozó, de ismét külön kezelt Szlavóniát és Horvátországot Medici, Spada, Bragadin, és a már említett Rospigliosi bíborosok ellenőrizték. Ezt a beosztást azután, bár egy újabb, jobb felosztást többször sürgettek a Kongregáció bíborosai, a Propaganda egészen a század végéig megtartotta, míg 1698-ban Carlo Fabroni titkár nagyobb változtatások nélkül újra 13 tartományra osztotta a missziókat. A pápa és a bíborosok tehát merőben másként néztek a középkori Magyar Királyság területére, mint a császár vagy az esztergomi érsek. Amikor a bíborosok Szlavóniát és Horvátországot a Magyar Királyságtól külön területként kezelték, akkor nyilvánvalóan a nyelvi szempont érvényesült. Rómában nagyon nehezen igazodtak el a szláv nyelvek — más európai nyelvekénél valóban közelibb — rokonságát illetően. Francesco Ingoli titkár maga is úgy gondolta, és a missziókról szóló nagy munkájában le is írta, hogy Dalmáciától Oroszországig, sőt szerinte Skandináviáig (!), minden szláv nyelv egy és ugyanaz.59 így nézett ki a magyarországi és a balkáni missziók felügyelete a Kongregációban - elméletileg. A Kongegáció jegyzőkönyvei és a levelek hátlapjára írt feljegyzések alapján azonban megvizsgálhatjuk, hogy mely bíborosok foglalkoztak valójában az erdélyi vagy hódoltsági missziókkal. A Magyarországgal foglalkozó bíborosok - a gyakorlat Különös módon, a Kongregáció roppant gazdag levéltárából eddig a 17. századról egyetlen olyan lista sem került elő, amely valamely évből felsorolná, hogy kik voltak a Hitterjesztés Szent Kongregációja tagjai. Az ülések jegyzőkönyvei is csak hiányosan adnak felvilágosítást arról, hogy mely bíborok tartoztak a Propagandához. Ritkán tüntették fel azt is, hogy ha valamelyik bíboros első ízben vett részt a testület munkájában,6 0 és ugyanígy nem jelezték azt sem, hogy ha valamely kardinális elhagyta a Kongregációt. A Hitterjesztés Szent Kongregációja összetételét biztosan ezért csak azokból az évekből ismerjük, 1629-től —kezdetben azonban még elég foghíjasan —, amikortól rendelkezésünkre állnak a pápai állam legrégebbi évkönyvei (Elenchus Congregationum aliorumque congressuum).6 1 58 APF Acta SC Vol. 26. Fol. 125-129/v. 59 Francesco Ingoli: Relatione 64. 60 Pl. APF Acta Sc Vol. 23. Fol. 48. „cardinalis Costagutus pro prima vice". 61 Christoph "Weber: Die ältesten päpstlichen Staatshandbücher. Elenchus Congregationum, tribunalium et Collegiorum Urbis, 1629-1714. Rom-Freiburg-Wien 1991., lásd az egyes éveknél.
