Századok – 2004
Közlemények - Tóth István György: A szaggatott kapcsolat. A Propaganda és a magyarországi missziók 1622–1700 IV/843
854 TÓTH ISTVÁN GYÖRGY A missziók ügye elvesztette ugyan központi jelentőségét a pápák számára, de azért továbbra is fontosnak számított. Erre utal az is, hogy VII. Sándor pápa saját unokaöccsét, a cardinalis-nepost, Flavio Chigit is kinevezte a Hitterjesztés Szent Kongregációja tagjává.3 3 A hosszú életű Chigi bíboros 1693-ban bekövetkezett haláláig gyakran referált a Kongregáció ülésein, 1672-ben például az ő előterjesztésében tárgyalták a kardinálisok Wildt Gábor pálos hittérítő Tokajról küldött jelentését.3 4 VII. Sándor pápa, mint látni fogjuk, átalakította a missziókért felelős bíborosok rendszerét is. IX. Kelemen (1667-1669) pápává választása előtt — Rospigliosi bíboros néven — a Kongregáció tagja volt, és a megválasztása előtti években szinte minden ülésén részt vett, noha VII. Sándor államtitkáraként igen sok más kérdésre is figyelnie kellett. 1660-ban például Rospigliosi bíboros teijesztette a kardinálisok elé Matteo Benlich belgrádi püspök beszámolóját a hódoltságról, amely a törökök túlkapásai miatt szinte lehetetlen helyzetbe került katolikus egyház helyzetét, az ínséget és a török háborút írta le, a püspök már csak abban reménykedett, hogy ennyi üldöztetés között „a földi szenvedéseik alighanem hamarosan véget érnek".35 1661 márciusában pedig Matteo da Derventa bosnyák ferences misszionárius beszámolóját terjesztette a leendő IX. Kelemen pápa a Kongregáció elé, amelyben a szerzetes beszámolt arról, hogy saját ferences rendtársai adták a török kádi kezére...36 Pápává választása után, alig két és fél éves uralma alatt azonban IX. Kelemen a missziók iránt már kevésbé érdeklődött. Ellentétben azonosnevű elődjével, X. Kelemen pápa (1670-1676) a megválasztása előtt nem volt a Kongregáció tagja, nem is lehetett az, hiszen csak pár héttel a pápává választása előtt nevezték ki bíborossá. így már arra sem volt ideje, hogy a bíborosi kalapot ünnepélyes ceremónia keretében átvegye, hanem ehelyett mindjárt pápává koronázták.3 7 Antonio Barberini prefektus halála után, 1671-ben X. Kelemen pápa Angelo Paluzzi degli Albertoni bíborost nevezte ki a Hitterjesztés Szent Kongregációja élére. A pápának nem volt vér szerinti unokaöccse. Ezért X. Kelemen Paluzzi bíborost, montefiasconei püspököt — akinek családjával unokahúga házassága óta rokonságban állt — az unokaöccsévé fogadta. Ezután a bíboros felvette a pápa családnevét, az Altierit is, és a továbbiakban az egyházi állam a pápa utáni első emberének, a cardinalis-neposnak (bíboros-unokaöccs) tekintették.38 Az, hogy akárcsak a Hitterjesztés Szent Kongregációját megalapító XV Gergely idejében, most is a cardinalis-nepos lett a Hitterjesztés Szent Kongregációja prefektusa, mutatja, hogy X. lasztása után, 1644 novemberében X. Ince a vatikáni palotájába hívta a Kongregációt, akkor 13 bíboros tartotta fontosnak, hogy részt vegyen az ülésen, míg a következő, a pápa nélkül tartott tanácskozásokon már csak 5-8 bíboros gyűlt össze, de 1646 márciusában például csak négy bíboros tanácskozott a missziókról. 1647 júliusában például egy ülésen mindössze öt bíboros tanácskozott, de amikor két héttel később a következő ülést maga X. Ince hívta össze, akkor már nem kevesebb, mint tizenegy kardinális hallgatta meg a pápa szavait. APF Acta SC Vol. 17. Fol. 450. 33 Richard Krautheimer: The Rome of Alexander VII, 1655-1667. Princeton 1985. 8-14. 34 Relationes 174-176. APF Acta SC Vol. 30. Fol. 31. 35 APF SOCG Vol. 310. Fol. 107+ 110/v. Acta SC Vol. 29. (1660) No. 33. Fol. 59-60/v. 36 APF SOCG Vol. 305. Fol. 149. + 152/v. 37 Enciclopedia dei Papi. Roma 2000. III. 360-367. 38 Christoph Weber-Michael Becker·. Genealogien zur Papstgeschichte. I. Stuttgart 1999. 43—44.
