Századok – 2004

Közlemények - Tóth István György: A szaggatott kapcsolat. A Propaganda és a magyarországi missziók 1622–1700 IV/843

KATOLIKUS MISSZIÓK MAGYARORSZÁGON 1622 ÉS 1700 KÖZÖTT 849 terjesztés Szent Kongregációja tagjai közé három, a családjából származó bíborost is kinevezett. A pápa unokaöccse, a szentszéki külpolitika egyik legfőbb irányítója, Francesco Barberini cardinalis-nepos, a Propaganda tagja volt, a Kongregáció élén pedig egy másik Barberini bíboros állt, Francesco öccse. VIII. Orbán a saját unokaöccsét, ifjabb Antonio Barberini bíborost nevezte ki a Kongregáció prefektusának, de a Kongregáció tagja volt a pápa bátyja, a kapucinus szerzetes idősebb Antonio Barberini bíboros is, akit megkülönböztetésül a titulusa után Sant'Onofrio kardinálisnak hívtak.20 Az új pápa, X. Ince (1644-1655) kardinálisként a Kongregáció egyik igen aktív tagja volt, aki a magyarországi missziók ügyeivel is gyakran foglalkozott: Vanoviczi János pálos hittérítő a már X. Ince pápasága alatt írt leveleiben hivatkozott is arra, hogy az ügyét az akkor uralkodó pápa még mint bíboros terjesztette elő.2

1

Pápaként azonban X. Ince már nem törődött annyira a Hitterjesztés Szent Kongregációjával, a Barberini családdal gyorsan kiéleződő konfliktusa kihatott a Kongregáció működésére is.2

2 VIII. Orbán unokaöccse és bizalmi embere, a Hitterjesztés Szent Kongregációja prefektusa, Antonio Barberini 1645 októberében szabályosan elmenekült Rómából, mert — joggal — úgy érezte, hogy helyzete az új pápa alatt tarthatatlanná vált. X. Ince pápa ezután minden tisztétől megfosztotta a szökevény kardinálist. Később követte Antoniót a franciaországi száműzetésébe Francesco Barberini is. Noha az idősebb Antonio Barberini kapucinus szerzetes, a néhai pápa bátyja 1646-ban bekövetkezett haláláig megmaradt a Kongregáció tagjának, azt a döntő befolyását, amelyet tiarás bátyja életében élvezett, elvesztette. 1653-ban azonban X. Ince — mivel dinasztiaépítő politikájához szüksége volt más kardinális-famíliák támogatására is — kibékült a Barberini családdal, és ismét kegyeibe fogadta az elmenekült Barberini bíborosokat. X. Ince így 1653. augusztus 15-én minden tisztségét visszaadta Antonio Barberininek, aki ismét a Hitterjesztés Szent Kongregációja prefektusa lett, egészen 1671-ben bekövetkezett haláláig. Barberini nyolcéves száműzetése alatt a prefektusi tisztet, ideiglenes jelleggel, Luigi (Aloisio) Capponi bíboros, viceprefektus töltötte be. A Kongregáció jegyzőkönyvei általában csak „eminenciás urakként" egyszerűen felsorolták az üléseken részt vevő bíborosokat, 1653 után azonban Barberinit minden alkalommal hangsúlyosan mint Antonio prefektust említik. A korábbi pápa rokona és bizalmasa, az „új rendszer" alatt bűnbaknak kikiáltott, száműzött, majd diadallal visszatért bíboros esetében szükségesnek látszott, hogy ezt külön kiemeljék. A pápaság figyelmét az 1640-es évek második felében, X. Ince uralkodásának kezdetén, a harmincéves háború befejezése kötötte le. A vesztfáliai békét megelőző tárgyalásokon a pápai államot a kölni nuncius, Fabio Chigi kardinális, a későbbi VII. Sándor pápa képviselte, aki a kor egyik legtehetségesebb diplomatája volt.2

3 20 Christoph Weber-Michael Becker: Genealogien zur Papstgeschichte. I. Stuttgart 1999. 90. 21 APF SOCG. Vol. 58. Fol. 88. Acta Vol. 8. Fol. 140/v.-141. Cong 167. No. 11., APF SOCG Vol. 58. Fol. 104. Acta Vol. 8. Fol. 148/v. 22 Josef Metzler: Die Kongregation in der zweiten Hälfte des 17. Jahrhunderts. In: Memoria rerum 1/1. 244-305. 23 Marie-Louise Rodén: Fabio Chigi's observations on the practice of diplomacy in Westphalia. Ab aquilone. Nordic studies in honour and memory of Leonard E. Boyle O.P 1999. 115-148.