Századok – 2004
Tanulmányok - Papp Sándor: A Rákóczi-szabadságharc török diplomáciája IV/793
820 PAPP SÁNDOR Magyarország szerencséjének tarthatjuk, hogy a Porta az eddig megszokott módon, lagymatagon kezelte a magyar ügyet. Májusban, amikor Pápai a fenti tervezetet bemutatta a nagyvezír tihájájánál, még viszonylag békés szelek fújtak. Ennek ellenére visszautasították a tervezetet. Novemberre azonban rövid időre ismét visszaköltözött a régi dicső szultánok és vezírek ideje a Boszporusz partjára. A tatár kán tiltakozására, miszerint az oroszok többször megsértették a békét, felülvizsgálták az ügyet. A díván 1710. november 18-án és 19-én a nagyvezír és a szultán jelenlétében mérlegelte az esetleges oroszországi beavatkozás esélyeit, majd egy hirtelen fordulattal felrúgta az addig álmos, tespedt politikát, és nyíltan megüzenték a háborút.11 5 Vizsgálat indult a korábbi orosz békét támogatók körében, s mindenkit megbüntettek, akiről kiderült, hogy a moszkoviták lefizették, így csapták el a moldvai vajdát, Alexandru Mavrocordato fiát, Nicolae (Nikolaki) Mavrocordatot, aki mint apja, korábban portai tolmács volt, s nevezték ki a helyére Dimitrie Cantemirt,116 aki mint már említettem, a döntő csatában átállt I. Péter oldalára. Michael Talman jelentésében felidézte a huszonhét évvel korábbi eseményeket. Azt írta, hogy akkora sereg indult az orosz-török határra, mint amekkora 1683-ban Bécs ellen.117 Összefoglalásként a következők állapíthatók meg: II. Rákóczi Ferenc a szabadságharc első hónapjaiban felvette a határvidék pasáin keresztül a kapcsolatot az Oszmán Birodalommal. Eleinte azonban a konstantinápolyi francia követség közvetítésével folytak a tárgyalások, s csak később indított önállóan állandó rezidenst a Portára. A magyar külmisszió forrásait jól ismerjük. így pontosan megállapítható, hogy a magyar álláspont hogyan tartotta magát 1708 végéig, s a katonai kényszerítő tényezők hatására hogyan változott számára teljesen kedvezőtlen irányba. II. Rákóczi Ferenc török politikáját a hagyományok határozták meg. Az Oszmán Birodalom fennhatósága alá kívánta tenni mind Erdélyt, mind Magyarországot, s követendő mintája a 16-17. században fennálló erdélyi fejedelemség, s azt megelőzőleg Szapolyai János Magyar Királysága volt. A vélt török katonai és politikai segítségért cserébe mindkét országból adófizetést vállalt, melyet azonban csak honoráriumnak nevezett el. A vazallusi státus felvállalása — véleményem szerint — reálpolitikáról vall, hiszen tudta, hogy a Habsburg Birodalommal szemben Magyarország nem tudott volna tartósan megállni külső hatalom aktív támogatása nélkül, s ezt a szerepet Francaország nem játszhatta el. Sokszor leírta követeinek, akik így is adták tovább, hogy az új Magyarország védőbástyája lesz a keresztény világnak, s ugyanezzel az érvvel fordult a Portához is, miszerint megvédi a közvetlen Habsburg-támadástól. Két nagyhatalom közé szorulva valamelyest önálló politikát folytatni csak azon a módon lehetett, ahogy azt az erdélyiek, a moldvaiak és a havasalföldiek tették: elismerve Konstantinápoly uralmát, s megtartva annyit az önállóságból, amennyit csak lehet. Ebben a kés élén táncoló politizálásban egy hatalomra számítottak, a Portán is meghatározó szavú Franciaországra, 115 Hurmuzaki, Documente, Supl. 1/1. 393. Nr. DLXXXIX.1711. 01. 24. Kivonat abból a szultáni parancsból, amelyben a birodalom pasáival tudatták az Oroszországgal beálló hadiállapotot. 116 Hurmuzaki, Documente, Supl. 1/1. 389. Nr. DLXXXIV 117 ÖStA Kriegsarchiv, Hofkriegsrat Expedit December, Nr. 300. 1710. 11. 27. Konstantinápoly, Michael Talman jelentése a haditanácsnak.
