Századok – 2004
Tanulmányok - Papp Sándor: A Rákóczi-szabadságharc török diplomáciája IV/793
A RÁKÓCZI-SZABADSÁGHARC TÖRÖK DIPLOMÁCIÁJA 821 amely azonban soha sem szorította a saját érdekeit háttérbe. A szabadságharc évei alatt bizonytalan belpolitikai helyzet uralkodott az oszmán fővárosban, amelyet a nagyvezírek gyors cseréje is mutat. A Porta ilyen belső viszonyokkal nem mert, és nem akart felvállalni egy új Habsburg-ellenes háborút, amelynek sikeres megvívására esély talán csak 1704-ben volt. Nem fogadta a magyar követséget hivatalosan, nem utalt ki számára ellátmányt, csak eltűrte a működését. Soha nem fogadta a magyar felet magasabb méltóság a nagyvezír tihájájánál. Ennek ellenére nem állíthatjuk, hogy az Oszmán Birodalom ne viseltetett volna jóindulatúan a magyar üggyel szemben. A hivatalos segítségnyújtás látszatát elkerülve átengedett katpnákat kisebb csoportokban a magyarok oldalán harcolni, s a szabadságharc alatt folyó külkereskedelem nagyobb része is a török területeken bonyolódott le. A hivatalos kapcsolatok kialakítását, az ünnepélyes követség küldését azonban visszautasították, ugyanígy a behódolás eleinte még a magyarok számára is elfogadható változatát, később pedig a területi engedmények ígéretét is. Ha az 1710-1711-es orosz-török háború történetére figyelünk, arra a következtetésre juthatunk, hogy ha az első években nem segítettek a török hadak, jobb is, hogy az utolsó könyörgést visszautasították, hiszen az újjáéledő oszmán haderő meghosszabbította volna a szabadságharc idejét, eredményessége azonban bizonyára kétséges maradt volna. Magyarország pedig a segítség ellenszolgálataként ismét területi veszteségeket szenvedett volna el. THE OTTOMAN DIPLOMACY OF FERENC RÁKÓCZI'S WAR OF LIBERATION by Sándor Papp (Summary) Historical works give the general impression that the peace of Karlóca (1699), which put an end to the Ottoman occupation of Hungary, also marked the end of the unbroken relationship between Hungary and the Ottoman Empire which had lasted for several centuries. Yet this view is not in keeping with the facts. The Ottoman state retained the Szerémség and the vilayet of Temesvár until 1717, thus prolonging the occupation of Southern Hungary for nearly two decades. The long-term political structures remain effective even after the state of power which had conditioned their emergence has definitively collapsed. Thus, the representatives of the "törökös" (Turkish) policy in Transylvania continued to be enchanted by the former power of the Ottomans in Central Europe and consequently saw the destiny of Hungary as shaped in Constantinople throughout the 18th century. The internal relations within the Ottoman Empire were far from favourable for the Hungarian war of liberation. The leaders of the Empire tried to avoid all sorts of foreign conflicts, especially along the frontiers with Russia and the Habsburg Empire. Nevertheless, early in 1704 it seemed as if the Ottoman army would give direct help to the Hungarian rebels. The leader of the revolt, Ferenc Rákóczi, was ambivalent in his feelings towards the Sublime Port: on the one hand, he utterly needed the military aid of the Ottomans; on the other hand, he had good reason to suppose that in case of such a help the Ottomans would try to regain all the territories they had lost in the last war. The anti-Habsburg political circles in Hungary knew that effective help against the Habsburgs could only be expected from the Ottomans, but they were equally aware that its price would be the acceptance of Ottoman supremacy and the payment of an annual tax (a "gift" in contemporary language). The dispatches of the Hungarian emissaries in Istanbul from between 1705 and 1711 show that the basis of the negotiations in 1705-1708 was a draft agreement which would have guaranteed, under the veil of a pseudo-dependence, an almost general internal autonomy to Hungary. Yet the Sublime Port refused to open an official relationship, despite the fact that the Hungarians offered further teritorial concessions from 1709 on. The Ottoman army could surely have prolonged the survival of the Hungarian revolt, but its efficiency remained doubtful on the long run. And, before all, its involvement would have meant new territorial sacrifices for Hungary.
