Századok – 2004

Tanulmányok - Papp Sándor: A Rákóczi-szabadságharc török diplomáciája IV/793

794 PAPP SÁNDOR nánd Habsburg főherceg és magyar hívei támadásának, s az ország keleti felében 1570-től — Habsburg Miksa és Szapolyai János Zsigmond közötti kétoldalú szerződéssel is megerősítve — létrejött az Erdélyi Fejedelemség. A 17. század végén meginduló visszafoglaló háborúk — melyek során az ország közepén 150 évig fennálló török megszállás Temesvár és a Szerémség kivételével megszűnt — felbontották azt a politikai fundamentumot, amely a keresztény Magyarország területét két részre osztotta. Az erdélyi rendek, melyek már többször átéltek hasonló helyzetet, biztosították magukat a másik oldal felől is, s titokban 1687-ben megállapodást kötöttek a Portával, amely szerint a korábbi jogviszonyukat nem szűntetik meg, csak felfüggesztik, s egy esetleges oszmán győzelem után ismét visszatérnek a szultánok adófizető vazallusai közé.11. Apafi Mihály fejedelem halála után nem ültették trónra II. Apafi Mihályt, aki hamarosan Bécsbe került. Thököly Imre felső-magyarországi fejedelem a pár évig fennálló török vazallus fejedelemsége, az u. n. Orta Madzsar vagy Közép-Magyarország bukása után már a Balkánról tört be Erdélybe. A portai befolyás idején felnőtt generációk hagyományosan megismerték és megszokták a szultánok fennhatóságát, amely bizonyos védelmet jelentett számukra, s ez a tapasztalat — mint látni fogjuk — mozgósító erejű maradt még a 18. század elején is. Mindezek a történelmi előzmények feltétlenül szükségesek ahhoz, hogy a II. Rákóczi Ferenc vezetésével kitört rendi mozgalom, szabadságharc török politikáját megértsük, hiszen a magyar társadalom csak azokra a hagyományokra építkezhetett, amelyek az elmúlt másfél évszázad alatt eresztettek gyökeret. A Habsburg-ellenes mozgalmakban két fő irányt jelölhetünk ki, melyek azonban szorosan összefonódnak egymással: a francia és a portai kapcsolatokat. A kettő a 16. század elejétől kezdve együtt jelentkezik. A 17. század végétől XIV Lajos a magyar rendi ellenállás ügyét a török érdekek függvényeként kezelte.2 A magyar rendi mozgalmak rendszerint kapcsolatot kerestek a francia udvarral. Bercsényi Miklós memoranduma, amelyet XTV Lajosnak küldött el, megemlékezett a törökökkel kialakítandó lehetséges viszonyról is. Annyiban reálpolitikus volt mind Bercsényi, mind II. Rákóczi Ferenc, hogy érezte, az Oszmán Birodalom közvetlen támogatása nélkül nem valósíthatják meg a Habsburg-háztól való elszakadást. A magyarok be kívánták vonni a spanyol örökösödési háborúba Svédországot és az Oszmán Birodalmat. Bercsényi az emlékiratában kifejti, hogy honfitársai idegenkednek a török szövetségtől, s Thököly, a korábbi magyar rendi mozgalom vezetője is csak azért szövetkezett a Portával, mert a keresztény királyok elfordultak tőle.3 A törökkel való szövetséget a 18. század első felében még mindig kerülendőnek tartották a nyugati keresztény államok udvaraiban.4

Ezt a magatartást azon-1 Archivele Nationale României, DirecÇia Generalä, Documente Turce§ti XXIX/2362, 1687. 12. 07./ 1099 safer 1. Konstantinápoly, Guboglu, Mihail: Catalogul documentelor turce§ti II. Bucure§ti, 1965. 197-198. Nr. 654.; Gem.il, Tahsin: RelaÇiile färilor Române eu Poarta Otomanä in Documente Turce§ti (1601-1712). Bucure§ti, 1984. 374-380.; Österreichische Nationalbiblithek (ÖNB) Handschriftensammlung H.Ο. 180. 6r-7r. (A fenti szöveg variációja) 8v.-10v. 2 Tóth, Ferenc: Agents hongrois au service de la France dans la première moitié du XVIir siècle. In: Payet, Marie - Tóth, Ferenc (sous la dir.): Mille ans de contacts, Relations franco-hongroises de l'an mil à nos jours, (Études françaises de Szombathely II, Szombathely, 2001.) 47-59. 3 Benda Kálmán: II. Rákóczi Ferenc török politikájának első évei 1702-1705. Történelmi Szemle 1962. 190-191. 4 A törökkel való megállapodást a kereszténységgel ellentétesnek tartotta például a porosz király udvari prédikátora, Jablonski: „ sich den Türken in die Armee zu werfen." Benda Kálmán -