Századok – 2004

Közlemények - Pete László: Habemus Papam! IX. Pius megválasztása III/705

IX. PIUS MEGVÁLASZTÁSA 713 (1823-1829) kezdve tartották itt a pápaválasztást, s e helyen éppen az 1846. évi volt az utolsó. Az összesen 62 kardinálisból, akik közül 54 olasz volt, 50-en vettek részt a választáson, a külföldiek közül senki sem érkezett meg. A résztvevők közé értendő Micara bíboros is, aki betegsége miatt nem hagyta el többé a celláját, szavazatát alkalmanként az ezzel megbízott kardinálisoknak adta át. A végeredmény kialakulásának jobb megértése érdekében vessünk egy pil­lantást a konklávé részletes szavazási menetére. A bíborosok naponta kétszer, reggel és este adták le voksaikat. Minden egyes szavazás előtt választottak maguk közül három betegápoló bíborost (infirmarii), három szavazatszámlálót (scruta­tores) és három vizsgálót (recognitores) oly módon, hogy ugyanazok ne tölthessék be újra ugyanazt a funkciót. A betegápolók feladata mindösszesen annyi volt, hogy az esetleg beteg bíborost felkeresték a cellájában és egy zárt urnában elhozták a szavazócéduláját. Minden kardinális kapott egy űrlapot. Ez tartalmazta az egyes szavazások pontos dátumát (év, hó, nap; reggel vagy este), az adott konklávén résztvevő bíborosok előre odanyomtatott nevét, s ki-ki feljegyezte rá a különböző feladatokra választott bíborosok nevét és funkcióját. Az űrlap a konklávé végéig náluk maradt. Ezen kívül minden szavazás alkalmával kaptak szavazócédulát, amelyre ráírták a kiválasztott kardinális nevét és alul ellátták pecsétjükkel úgy, hogy a szavazócédulát két részre szakítva csak a kiválasztott neve legyen olvas­ható. A bíborosok lezárt szavazócédulájukat egyenként a szavazatszámlálókhoz vitték. Miután mindegyik összegyűlt (a betegtől is), a szavazatok értékelésére két menetben került sor. A szavazatszámlálók elkezdték fennhangon olvasni a szava­zócédulákra írt neveket, miközben a kardinálisok űrlapjukon a megfelelő nevek mellett jelölték a szavazatok számát. így ki-ki folyamatosan figyelemmel kísér­hette az erőviszonyok alakulását, s ennek ismeretében következhetett az ugya­nazon szavazás második szakasza. Lehetőség volt ugyanis arra, hogy a bíborosok újragondolják szavazatukat: miközben érvényesek maradtak a már elért szavaza­tok, voksolhattak „senkire" (nemini), azaz megerősítették előző szavazatukat, vagy egy másik jelöltre szavazhattak, aki az első körben szerzett szavazatai mellé megkapta a második kör ezekkel egyenértékű, accessesnak vagy accessitnek (a latin accedere = hozzájárul, hozzátesz igéből) nevezett szavazatait is. A nemini és accessus szavazatok összegének természetesen meg kellett egyezni a jelenlévő bíborosok számával. A meglehetősen bonyolult választási szisztémában ekkor ke­rült sor a vizsgáló bíborosok munkájára. A szavazatszámlálók által már ismerte­tett szavazócédulákat ellenőrizték, illetve — a titkosság szigorú megőrzése mellett — a pecsétek alapján nyomon követték az accessus szavazatok leadását, nehogy valaki kétszer ugyanarra a jelöltre voksoljon. (Az accessus szavazatokat X. Pius pápa 1904-ben eltörölte.) Minden szavazást az úgynevezett fumata (füst) zárt, ugyanis a szavazás titkosságának végleges megőrzése érdekében a szavazócédu­lákat elégették, az elért eredményeket az egyes űrlapokon őrizték tovább. Ameny­nyiben a szavazás eredménytelen volt, a szavazócédulákhoz meggyújtás előtt né­hány marék nedves szalmát tettek, így sötétszürke, fekete füst (fumata nera) szállt fel, míg a sikeres választást a száraz papír világos színű füstje, a fehér füst (fumata bianca) adta hírül. A választást akkor lehetett sikeresnek tekinteni, ha — a III. Lateráni Zsinat 1179. évi határozata értelmében — a jelenlévő bíborosok

Next

/
Thumbnails
Contents