Századok – 2004
Tanulmányok - Somogyi Éva: Magyar diplomaták a közös Külügyminisztériumban III/601
VEZETŐ MAGYAR DIPLOMATÁK A DUALIZMUS KORÁBAN 649 csolatának, „a rokoni szeretetnek" túlzott jelentőséget tulajdonítani. És főként arról, hogy Ausztria érdekeinek sokkal inkább megfelelne, ha nem Németországban keresné, hanem Magyarországra helyezné súlypontját.22 2 Természetesen Bismarck ugyanezt bárkinek elmondotta volna, aki éppen Berlinben a Monarchiát képviseli, de a magyar gróf mégis alkalmasabb médium volt a gondolatmenet meghallgatására-befogadására, mint (osztrák)-németségükben sértett kollégái. És Károlyiban is megszilárdulhatott annak tudata, hogy nem csak császárát képviseli a német birodalmi városban, hanem szűkebb pátriáját is, amelynek jelentősége éppen a német politika átalakulása következtében megnövekedhet. A későbbi Reichskanzler Fürst Bülow így emlékezik Károlyi berlini fogadtatására:223 Bismarck, aki a porosz-osztrák háború előtti kritikus években személyesen és társaságilag is baráti viszonyban maradt Károlyival, nagyon egyetértett Károlyi visszatértével. Thiele államtitkár hasonlóképpen nyilatkozott: a német külügyi vezetés különösen örül a személyi megoldásnak224 . És a következő esztendőkben a legharmonikusabb a viszony Károlyi és a német kormány között. 1878 novemberében azonban nagy átszervezésre kerül sor az osztrák diplomáciában, s ennek keretében Károlyit Berlinből Londonba helyezik.225 Bismarck sajnálkozását fejezi ki, amiről akár azt is mondhatjuk, úgy illett, hogy a fogadó ország fájlalja, ha egy diplomatától, akivel sikeresen működött együtt búcsút kell vennie. Az azonban szokatlan, hogy egy már jóváhagyott nagyköveti kinevezést az uralkodó végül is visszavonjon.22 6 Pedig 1878 végén ez történik. Ferenc József november 3-án kinevezi Ferdinand Trauttmansdorff grófot berlini nagykövetnek,227 majd december 27-én Andrássy hivatkozva őfelsége parancsára, amely szerint Tra-222 A Bismarckkal 1862 decemberében folytatott négy beszélgetéséről: Károlyi an Rechberg 5.12.1862, In: Die auswärtige Politik Preußens 1858-1871 III, Hrg. Rudolf Ibbeken (Oldenburg 1932) 100-101; Quellen zur deutschen Politik Österreichs 1859-1866, hrg. von Heinrich Ritter von Srbik, 5 Bde (Oldenburg-Berlin 1934-1938) hier II. 616. [Otto von] Bismarck, Gedanken und Erinnerungen (Berlin 1928) 298; Ladislaus Freiherr von Hengelmüller, Graf Alois Károlyi. Ein Beitrag zur Geschichte der österreichisch-unagrischen Diplomatie. In: Deutsche Revue (38) 1913 38. Hengelmüller László nagykövet évekig dolgozott Károlyi biográfiáján, mint külügyi tisztviselőnek elsőként volt lehetősége arra, hogy az eredeti diplomáciai iratokat tanulmányozza. Ld. erre vonatkozó utalást Károlyi személyi anyagában HHStA., AR. Fach 4, Karton 158. 223 Bernhard Fürst von Bülow, Denkwürdigkeiten (Berlin 1931) IV 314. 224 Agstner, Von der Österreich-ungarischen Botschaft zum österreichischen Generalkonsulat Berlin, 265. 225 Diószegi, Bismarck és Andrássy, 328 226 Nemcsak nagyhorderejű személyi ügyeket, hanem lényegében valamennyi felségfolyamodványt a miniszterek előzetesen „mündliche Vortrag" formájában az uralkodó elé terjesztettek és csak az uralkodó szóbeli hozzájárulása után készítették el a tényleges „legalázatosabb felterjesztést" oly módon, hogy mellékelték hozzá a „legfelső elhatározás" szövegét is, amit az uralkodó csak aláírt. Tehát gyakorlatilag az is alig fordult elő, hogy az uralkodó megválaszolatlanul hagyott, vagy nem fogadott el egy felterjesztést; az hogy határozatát visszavonta, egészen rendkívülinek tekinthető. 227 Graf Ferdinand Trauttmansdorff apja is diplomata volt, 1827-1849 a Monarchia követe a porosz udvarnál, anyja pedig egy Károlyi grófnő. Berlinben kezdte a pályáját apja mellett 1847-ben, az 1850-60-as években a különböző német államokban teljesített szolgálatot, 1868-72 között pedig a Szentszéknél nagyköveti rangban képviselte Ferenc József császárt. Agstner, Von der österreichungarischen Botschaft zum österreichischen Generalkonsulat Berlin, 284-285. Miután Trauttmannsdorff mint nagykövet jelölt megbukott, Andrássy ciszlajtán miniszterelnöknek ajánlja, hasonlóképpen eredmény nélkül. A bécsi német nagykövet jelentése: PA.AA. Bonn I. AA1. No.70. Bd. 1. 1879. január 22.
