Századok – 2004
Tanulmányok - Somogyi Éva: Magyar diplomaták a közös Külügyminisztériumban III/601
VEZETŐ MAGYAR DIPLOMATÁK A DUALIZMUS KORÁBAN 605 közös hatóságoknál a közszolgálat érdekében legalább mindenütt egy magyarul tudó egyén legyen alkalmazva" - írja Tisza Kálmán magyar miniszterelnök Kálnoky külügyminiszternek és megkéri a jegyzékét azoknak a követségeknek és konzulátusoknak, amelyekkel magyarul lehet levelezni, vagy legalábbis az iratok mellékleteit magyar eredetiben lehet elküldeni.1 2 A külügyminiszter roppant előzékeny: Tisza olyan dologra figyelmeztette, ami őt magát is régóta foglalkoztatta. Nemcsak a Monarchia dualista szerkezete, hanem a közszolgálat érdeke is megkívánná, hogy a külképviseleteken megfelelő számü magyart alkalmazzanak Ezt a szempontot az állások betöltésénél mindig is figyelembe vette. Csakhogy magyarul tudó hivatalnokokból egyelőre nincs megfelelő választék. Ha valaki tud magyarul szóban felvilágosítást adni, nem biztos, hogy írásban is képes a megfelelő jogi terminust használni. Altalános a probléma, hogy ha egy hatóságnál nem intéznek el egy ügyet, mert nem ismerik a beadvány nyelvét, akkor annak politikai jelentőséget tulajdonítanak. A magyar miniszterelnök bizonyosan ismeri ezt a jelenséget, hiszen románok szoktak hasonló argumentumokkal panaszt emelni. A sok oldalas válaszlevelet Kálnoky végül nem küldi el Tiszának. Az aktán az áll „mit Hern von Tisza besprochen - ad acta."13 1890-ben Szapáry magyar miniszterelnök elődje válaszolatlanul maradt átiratára hivatkozva megismételi: gyakorta előfordul, hogy külképviseletek német fordítás hiányában visszaküldenek iratokat. Legalább a nagyobb konzulátusokon alkalmazzanak magyar tisztviselőket. Szapárynak már csak a kereskedelempolitikai osztály vezetője válaszol: kevés a magyar, a Konzuli Akadémiára is kevés magyar jelentkezik.14 A fenti esetekben valójában nem klasszikus diplomáciai, hanem konzuli szolgálatról van szó, magyar ügyfelek, magyar nyelvű iratokban konzuli ügyekben fordulnak a Monarchia külképviseleteihez.1 5 Az az igény, hogy a diplomáciai szolgálatban megfelelő számú magyart alkalmazzanak, politikai követelményként 1892-ben merül fel a magyar delegációban. Ennek hatására szólítja fel a külügyminiszter valamennyi külképviselet vezetőjét, tegyen jelentést arról, beosztottjai közül ki a magyar1 6 — nem arról tehát, hogy ki tud magyarul levelezni, kinek van magyar közigazgatási gyakorlata és ennek megfelelő nyelvismerete — mint amiről korábban volt szó, hanem, hogy ki magyar. A külügyminisztériumban a nyelvtudás, „Landeskenntnisse" — amit ország vagy inkább a vidék ismeretének nevezhetünk — szokásos alkalmaztatási kritérium volt, de hogy „ki magyar", azt eleddig senki sem kérdezte. A misszióvezetők persze pontosan értik, nem magyar nemzetiségről, hanem magyar állampolgárságról van szó. Jellegzetes a stockholmi követ válasza: Hammerstein báró, követségi titkár „minthogy Magyarországon született, és Magyarországon vannak a birtokai, azt gondolja, hogy magyar állampolgárságra tarthat 12 Tisza Kálmán miniszterelnök Kálnoky külügyminiszternek 1883. december 26. HHStA., AR. Fach 6, K. 44. [No. 68344/11] 13 Uo. 14 Szapáry Gyula miniszterelnök Kálnoky külügyminiszternek 1890. március 20. Uo. [708/МЕ]. A külügyminisztérium Dep.9. válasza 1890. március 31. Uo. 15 Különös jelentőséget ad a magyarul tudó konzulok tevékenységének az amerikai kivándorlók ügyében való eljárás. 16 A külügyminiszter körirata 31665/2/1892. HHStA., AR. Fach 6, K34.
