Századok – 2004

Tanulmányok - Vári András: Uralom az uradalomban. A nagybirtokos; a gazdatisztek és a parasztok közötti hatalmi viszonyok egy per tükrében az 1810 –es években III/539

URALOM AZ URADALOMBAN AZ 1810-ES ÉVEKBEN 571 nagybirtoküzem szempontjából a vármegyének ez a legalábbis ebben az esetben teljes következetességgel képviselt álláspontja rendkívüli problémákat jelentett, végső soron valószínűleg már itt érvényesülni kezdhetett egy hosszú távú bomlasztó tényező. A majorsági gazdálkodás fejlesztésének már ebben az első, a napoleoni konjunktúra idejére eső, viszonylag extenzív szakaszában is egyszerűen túl komplikált a gazdasági döntések meghozatala ahhoz, hogy a központ által kielégítően ellenőrizhető legyen. A gazdatiszt el tud bújni, kifogást tud találni. Ám önmagában a belső igazgatási, elszámoltatási módszerek fejlesztése nem gátolja meg a felelőtlen gazdálkodást vagy a hűtlen vagyonkezelést. Úgy gondolom, hogy az uradalom időnként a nevetségesség határát súroló kísérletei a kétségkívül hűtlen, saját zsebre dolgozó tisztnek bizonyult Mike százféle váddal és vagyonát összesen kb. háromszorosan meghaladó kártérítéssel való megterhelésére mindenek előtt példát statuálni, és egy meghaladott függési modellt konzerválni igyekeznek. Az uradalom élére lépő, szorgalmas és tehetséges gyám, gróf Waldstein-Wartenberg Emánuel, másokhoz hasonlóan úgy érzi, hatékony gazdálkodást akkor lehet folytatni, ha a gazdatiszteknek letörik a szarvát, ami kissé tudományosabban a tiszti személyes függés modelljének renoválását jelenti. Ez a személyes függés, némileg megédesített szolgai státus biztosítaná azt a többletét az ellenőrzésnek, amely a komplikálódó gazdaság bozótjában tolvajkodó vagy lustálkodó tisztet is a racionalizálódó igazgatás rendjébe szorítja. Ennek a vele egyívásűakat szolgai sorba szorító törekvésnek a jogegyenlőséget és szakszerű jogszolgáltatást pártoló megyei közönség alaposan útját állja. Másrészt viszont az is igaz, hogy maga a megyei jogszolgáltatás is a csak a nagybirtok bürokratizációjának eredményeire támaszkodva tud a maga ideáljainak többé-kevésbé megfelelő módon működni. Az uradalmi instrukciók, számadások, egyedi írásbeli döntések azok a „zsinórmértékek", amelyekhez döntéseit szabja, ezeket ismeri el az ispán tevékenységét szabályozó jogi keretnek. A megyei bíróság ragaszkodása jogegyenlőséghez éppen abban nyilvánul meg, hogy nem engedi az ispán vállára helyezni ártatlansága bizonyításának terhét mindazon cselekedetekre, gazdálkodásbeli dolgokra nézve, melyeket az uradalmi regula nem szabályozott. Ezen túl a tanúkkal való bizonyítás lehetőségeit is szűkíti annyiban, hogy csak konkrét, pontosan visszaadható és közvetlen tudásról szóló vallomásokat igyekszik tekintetbe venni, ami igen szigorú kritérium az írásbeliséggel, lineáris időfelfogással és szakaszolt időbeosztással még nem élő hagyományos kultúrájú parasztság képviselőivel szemben. A tanúknak így inkább kiegészítő szerepük van mindazoknak a dolgoknak megvilágítására, melyeket az írásbeli uradalmi regula nem világosít meg. Az ispán állatai által a vállajiaknak okozott károk megtérítését például kizárólag tanúvallomások alapján rendeli el előbb az úriszék, majd a megye is. Kizárólag tanúvallomások alapján ítél meg mind az úriszék, mind a megye kártérítést az uradalomnak azért a granárium padlásáról 1815 elején elvitt 54 köböl rozsért, melynek visszavitelét vagy uradalmi célokra való fordítását az ispán sem számadásaival, sem más módon igazolni nem tudta. Itt tehát a számadásból való kimaradás és a tanúvallomások együtt bizonyítottak. Hasonlóan komplementer módon bizonyítják az 1812. évi borjúlopást: a tanúk konkrétan bizonyítják a lopást, a számadások pedig ennek mondanak ellent az