Századok – 2004

Tanulmányok - Vári András: Uralom az uradalomban. A nagybirtokos; a gazdatisztek és a parasztok közötti hatalmi viszonyok egy per tükrében az 1810 –es években III/539

URALOM AZ URADALOMBAN AZ 1810-ES ÉVEKBEN 565 lehetett volna, de az 1816 novemberi úriszéki meghiteleztetésnél a gazda vallomásának ezt a részét is megváltoztatja, immáron egyenesen azt állítva, hogy Károlyba a hetehegyi fákból nem vitetett, az ispán a szükséges keményfát Szaniszlóról a fenyőfát Olcsváról vásárolta. Az utóbbi állítás nincs bizonyítva, de a hetehegyi fákból vágott gerendák meglétét, a szaniszlói fák vételét, kifaragását és Károlyba szállítását még az első vizsgálatban is több tanú, köztük a vállaji esküdtek is megerősítik. Azt lehet tehát mondani, hogy miközben a felperes uradalom az ispántól kívánná valamely tett meg nem cselekvésének bizonyítását, nem átall a saját maga által folytatott vizsgálat általa ismert eredményeivel, és így talán az igazsággal is nyilvánvalóan ütköző állításokat tenni. Tudjuk be ezt egyelőre annak, hogy az uradalom és az uradalom álláspontját e pontban elfogadó úriszék rendkívüli szigora az uradalmi gazdálkodás gyenge pontját védi - a birtokigazgatás tárgyai, vagyis az uradalmi erőforrások fölötti rendelkezés elválasztását az uradalmi tisztek magánhasznáról. Ez indokolhatja, hogy a nagybirtoküzem rendes működésének célkitűzését az úr és alkalmazottja közti alkalmazási, sőt társadalmi viszonyok modern jogi eszközökkel való szabályozása elébe helyezi. Éppen fordított következtetésre lehet jutni abból, hogy a vármegye ebben a vádpontban a bizonyítás terhét határozottan az uradalomra hárítja. A hetehegyi fák az adott évben benne vannak az ispán számadásában. Az uraság viszont nem bizonyítja, hogy a számadásban szereplő fákon kívül Mike mást is vágatott volna, mely a számadásból kimaradt, és így ellopatott volna, tehát Mikét az ezen a címen fizetendő kártérítéstől a megye széke fölmenti. Ugyanez a szemléletbeli különbség érvényesül a téglákkal kapcsolatos vádpont megítélésében is. Az úriszéken az uradalmi mérnökök szakvéleménye volt a mérvadó. A megye ezzel szemben elvi jelentőséggel szögezi le, hogy számára a kérdésben levő kerítéshez szükséges téglamennyiséget megbecsülő három kőműves mester tanúságtétele a hitelesebb, mert a mérnökök az uraság alkalmazottai, a mesterek pedig nem. Ismét csak éllel mondja ki a megye, hogy a különböző becslések egymásnak jelentősen ellentmondanak, ilyen kétség esetén a bevádolt számára legkedvezőbb feltevésekkel kell élni. Nem világos, és ha csak az egész kerítést körbe nem ásatják, nem is deríthető ki, hogy milyen mélyre megy le a kerítés alapja, ám Mike és a mesterek is jóval mélyebb alapot tételeznek föl, mint az uradalmi szakvélemény. Végül pedig hihetőnek tartja a megye azt is, hogy a számadásokban a kerítés cím- alatt kiadott tégla nemcsak a kerítés építésére ment, de például a mellette levő kis hídra is, valamint egyéb tételekre. A lényeg itt is a bizonyítás terhének megfordításán van. A megye szerint az, hogy annyi tégla ment a kerítésre, amennyit az ispán mond, nem bizonyított ugyan, de hihető. Kárt kereső perben a kár nagyságát konkrétan bizonyítani a felperes tariez ik, mivel a felperes e bizonyítással adós maradt, az ispánt felmentik ez alól a vádpont alól is. A megye nyíltan kritikus az uradalommal és az űriszékkel szemben azzal kapcsolatban, hogy az ispán a saját házához szükséges téglák égetésére uradalmi engedély elnyerését állította, megadva a jegyzőkönyvi számokat is, de az uradalom a hivatkozott engedélyt, illetve a vonatkozó jegyzőkönyvi bejegyzést nem adta elő, noha ez a megye szerint kötelessége lett volna. (Engedélylevelet az ispán nem