Századok – 2004
Tanulmányok - Vári András: Uralom az uradalomban. A nagybirtokos; a gazdatisztek és a parasztok közötti hatalmi viszonyok egy per tükrében az 1810 –es években III/539
554 VÁRI ANDRÁS fél is. Ha tehát az uradalom és tisztje közötti jogvitában biztosítandó jogegyenlőség érdekében csak elfogulatlan tanúk vallomása fogadható el, úgy ezt az elvet szorosan véve majd minden jobbágyot ki lehetne zárni a tanúskodásból. A helyzetet igazán az bonyolítja, hogy a tiszt nyomasztó hatalmával szemben a jobbágyok csak közösen tudnak fellépni, a közösségi szolidaritásban keresve menedéket a tiszti bosszú elől. Ezzel, mint láttuk, egyrészt lázadás gyanújába esnek, másrészt minden tekintélyes, tapasztalatokkal, vagyonnal és a falu és a majorság ügyeiről átfogó ismeretekkel rendelkező gazda, ha egyáltalában hajlandó az ellenszegülésre, akkor a renitens panaszkodók élére fog kerülni, vagyis mindenki „panaszló" lesz. Ha elfogadtatik — és ez az uradalmi vizsgálatoknál, ahol nincs vármegyei befolyás, persze nem fogadtatik el — hogy a vádló, delator és a tanú két külön szerep, különböző emberek kellenek hozzá, akkor a falusi ellenszegülés hagyományos kollektív rendje a falu minden vezetőjét, így például esküdtjeit delatorrá teszi, és legfeljebb a falu bolondja marad tanúnak. Itt tehát a modernizálódó, jogegyenlőség felé menő jogfejlődés úgy kerül ellentmondásba a feudális jogokon alapuló nagybirtoküzem igazgatási gyakorlatával, hogy a modernebb jogfelfogás a tolvajnak kedvez. Ennek a helyzetnek megoldása hosszabb távon, e per keretein kívül vagy az lehetne, ha deklarálnák a lemondást az uradalom és tisztje közötti jogegyenlőségről, vagy az, ha felszámolnák a jobbágyi alávetettséget, és a ezzel a tisztek büntető hatalmát is. Az úriszéknek ezek közül persze egyik megoldás sem áll rendelkezésére. így még ezen a megye által befolyásolt úriszéken is csak azok esnek el a tanúskodástól, akik magukat „panaszlók"-nak titulálják (nem sejtve persze, hogy ezzel akciójukat diszkvalifikálják), meg az a tanú, aki maga vallja, hogy az ispán megbüntette, és ezt igazságtalannak tartja.43 Erős hangsúly kerül arra, hogy maga magát minek nevezi a tanú, elég formalista módon figyelmen kívül hagyva ezáltal, hogy a dolog érdemét tekintve a tanúskodástól elmozdított tanúk mennyiben tarthatók több vagy akár kevesebb joggal sértett vagy érdekelt félnek, mint tanúskodó többi jobbágytársuk. A következő, 1816 novemberi úriszéken újból fölmerül az eskü letétele a tanúvallomásokra, az authenticatio ügye, és immáron arról is értesülünk, hogy ez a kérdés már az előző úriszéken is „hosszas vetélkedést" okozott. Az előző úriszéken Mike a tanúk egy részét kifogásolta. E kifogásoknak helyt adva az úriszék a tanúk egy részét ki is zárta a tanúskodásból. Az 1816 novemberi úriszéken Mike ellenvetéseit és az előző úriszék kizáró határozatát a felperesi választ szerkesztő Lubinszky alfiskális és Ottrokóczy számvevő nagy csűrés-csavarással igyekszik támadni, továbbra is kérve a tanúk meghiteleztetését.44 Az úriszék azonban e kérés ellenére lényegében fenntartja az előző álláspontot, és így az alap-43 Vagyis az írásbeli feljelentések fent bemutatott szerzőin, Schulteis Ádámon, a kisbírón, Pauhofer Andráson és a tíz vállaji esküdtön mint delátorokon kívül a 12. tanú, Süveges János, az uraság encsencsi kerülője is elmozdíttatik a tanúskodástól, miután megverettetését ok nélkülinek lenni állítja, és így „ ezen képzelt sérelméért a Tanú méltán a Mike haragosának ítéltethetik". Uo. 82. 44 Az érvelés lényege, hogy a kifogásolt tanúk elsősorban az első, uradalmi vizsgálat tanúinak tekintendők, és a későbbi, község általi beadványt csak mintegy kényszerhelyzetben írták alá, „Földes Uraságokhoz vonszo hívségből, mind pedig esküvési kötelességekből... kéntelenek voltak az A és В betűk alatt foglalt és a Fundamentális Vád Pontokon kívül lévő vissza élések eránt tett kinyilatkoztatást neve alá írásával mint hites Esküttek fel adni..." Uo. 288-289.
