Századok – 2004

Krónika - Kristó Gyula (1939–2004) (Makk Ferenc) II/531

KRÓNIKA KRISTÓ GYULA (1939—2004) 2004. január 24-én súlyos betegség következtében életének 65. évében elhunyt Kristó Gyula egyetemi tanár, történész akadémikus. Kristó Gyula 1939. július 11-én Orosházán született. Sem külön gyerekszoba, sem nevelőnő, sem több nyelven beszélő szülő, sem könyvtár nem volt a falu végén lakó munkáscsaládban. Elete során gyakran mondogatta: „Mélyről jöttem, első generációs értelmiségi vagyok." Az orosházi Táncsics Mihály Gimnázium eminens tanulójaként nyert felvételt 1957-ben a szegedi Bölcsészkarra, ahol 1962-ben magyar-történelem, 1969-ben pedig latin szakos tanári diplomát szerzett. Ebben az időszakban a szegedi történészképzés rendkívül szerény színvonalú volt. Szegeden a dogmatizmus 1956-ot legalább egy évtizeddel túlélte. Az egyetem az osztályharc egyik legfőbb színterének számított, az oktatásban a történelem a politikát és az ideológiát szolgálta. A tanulmányi kötelezettségek kiváló teljesítése során felfigyeltek Kristó Gyulára, munkáskáder fiaként kiemelték, és a középkor felé irányították. 1959-től kezdve egy életre eljegyezte magát a középkori magyar históriával. 1962 nyarától 2004 január végéig, csaknem 42 éven át a szegedi Tudományegyetem Bölcsészkarán dolgozott. Végig járta a teljes oktatói ranglétrát. 1978-ban nevezték ki egyetemi tanárrá. Hűséges volt az egyetemhez, első és egyetlen munkahelyéhez. Pedig nem egyszer itt súlyos sérelmek is érték. Közel két évtizedig tartalékpályára kényszerítették: segédtudományi foglalkozásokat és történeti szemináriumokat vezethetett csak, időnként megengedték neki, hogy speciálkollégiumokat tartson, de történeti főkollégiumokat nem bíztak rá 1981-ig, noha már nagydoktor és professzor volt. Eközben minden tudományos fokozat nélküli oktatók tanították a magyar középkort Szegeden! Szépen gyarapodó írásai végül is kiemelték őt a szegedi karanténból, ebben nagyhírű pesti professzorok: Elekes Lajos és Mályusz Elemér támogatása is jelentősen segítette őt. Mindenekelőtt azonban saját munkássága eredményezte azt, hogy az 1970-es években a szakma élvonalába került. 1968-ban a kandidátusi, 1977-ben a történettudomány doktora tudományos fokozatot szerezte meg. Fáradhatatlanul és rengeteget dolgozott, óriási tehetsége, nagy szorgalma, hallatatlan munkabírása nyomán sorozatban kerültek ki keze alól a szakmunkák. Hihetetlen gyorsan tudott írni, legkiérleltebb műveiben természettudósokra jellemző tömör, lényegretörő és világos stílusban fejezte ki magát. A legtermékenyebb magyar történetírónak minősül, de Európában is szinte páratlan teljesítményt mutatott fel. Eletében 101 könyvet, könyvjellegű munkát jelentetett meg önállóan, illetve kisebb részben társszerzőként, 25 kötetet szerkesztett, s több mint 600 cikket, tanulmányt publikált 12 nyelven. Több könyvét kiadták külföldön: Franciaországban, Németországban, Szlovákiában és Ukrajnában. Jelenleg is számos