Századok – 2004

Történeti irodalom - Kapitánffy István: Hungarobyzantina (Ism.: Szebelédi Zsolt) II/509

509 TÖRTÉNETI IRODALOM és Vác esetében a késői okleveles említés megnehezíti ennek a közlésnek a verifikálását. Török József hosszasan elemzi a pro és kontra érveket, végül mindkét püspökség létrejöttét Szent István utolsó éveire teszi. Legrészletesebben azt az elképzelést cáfolja, amely szerint az elsőként alapított, nagyobb kiterjedésű egyházmegyéket osztották volna fel egy későbbi fázisban, s így, hosszabb folyamat eredményeként alakult volna ki a „Szent István-i" egyházszervezet. Elutasító álláspontját a 10. század második feléből ismert hasonló német törekvések (a magdeburgi és bambergi püspökség alapítása korábbi egyházmegyék területéből) egyházjogi nehézségeivel támasztja alá, s inkább azt feltételezi, hogy a korábbi püspöki székek főpapjai nem teljeskörű joghatóságot, csupán missziós tevékenységet fejtettek ki a később alapított egyházmegyék területén (46-60.). A térítések kapcsán felmerülő kényszer vagy önkéntesség kérdésében elkerüli az apológiát, s számba veszi az egymásnak ellentmondó forrásokat, ám ezek közül a Gellért-legenda békés meggyőzésről szóló passzusát tekinti „életszerűnek", s ezért elsődleges módszernek, míg az erőszakot ehhez képest csak másodlagosnak (154-158.). A könyv nagy teret szentel a szerzetesség hazai kezdeteinek (89-105., 142-146., 182-189.), illetve Székesfehérvár, mint az Árpádok szakrális központja kialakulásának és topográfiájának — talán azért is, mert a szerző fehérvári egyházmegyés pap (63-76., 85-88.). A mű második fele a Szent István halálát követő „nyugtalan évtizedek" eseménytörténetét adja (107-124.), és részletesen foglalkozik Szent Lászlónak elődje művét — a szenttéavatások és a törvénykezés révén is — stabilizáló uralkodásával (125-150.). A hit átadása és befogadása címet viselő fejezet a már említett térítés-problematikán kívül összefoglalja mindazt, amit az igehirdetés metódusáról, a liturgia külső kereteiről, vagyis a korabeli székesegyházakról és templomokról, valamint a bennük zajló istentiszteleti életről tudunk (151-189.). Az első könyv a bizánci kereszténység magyarországi hatásának felvázolásával zárul (191-195.). A 12. század egyháztörténetének bemutatása során a szerzőnek lényegesen kevesebb részproblémát kell elemeznie, ezért e második könyv fejezetei világos kronológia szerint épülnek egymásra, s kettős vezérfonalat követnek: egyrészt a magyar királyok egyházzal kapcsolatos tevékenységére koncentrálnak, másrészt az új típusú szerzetes- és lovagrendek hazai megjelenése kapcsán ezen intézmények történetébe nyerünk bepillantást. így Kálmán uralkodásából leginkább a törvénykezésre irányul a figyelem, s külön hangsúlyt kap a király kánonjogi jártasságának tükröződése jogalkotásában (28-38.). A II. Istvánnal foglalkozó fejezethez csatlakozik a premontrei rend kezdeteinek ismertetése (42-55.), II. Géza tevékenysége pedig alkalmat ad a johanniták, a templomosok, a stefaniták, általában a lovagrendi eszmény, a kanonoki közösségek és a ciszterci rend bemutatására, de szóba kerül a bencések gyarapodása is (59-100.). III. István, II. László, IV István zavaros éveivel, majd III. Béla uralkodásának elejével kapcsolatban a szerző figyelme elsősorban Lukács esztergomi érsek személyére és tevékenységére irányul (103-128.). III. Béla nevéhez fűződik I. László szenttéavatása, s Török József ehhez az eseményhez fűzi a szenttéavatások fejlődésének, illetve a lovagkirály ideáljának elemzését (131-137.). A könyv utolsó negyede az egyházi társadalom 12. századi fejlődésével és ismét nagy terjedelemben az istentiszteleti élettel foglalkozik, ez utóbbi rész számba veszi a magyar törvények és kódexek liturgikus vonatkozásait, a premontreiek és a ciszterciek liturgiáját, a magyar szentek és az ereklyék tiszteletét, végül röviden ismerteti a középkori liturgikus öltözékeket (143-189.). Mindkét könyv szövegét alapos bibliográfia kíséri, és olvasmányos, közérthető stílus jellemzi. Gárdonyi Máté Kapitánffy István HUNG ARO В YZANTINA Bizánc és a görögség középkori magyarországi forrásokban Typotex Kiadó, Budapest, 2003. 217 o. Kapitánffy István munkájának középpontjában a bizánci-magyar kapcsolatok állnak a honfoglalástól egészen Konstantinápoly 1453-as elestéig. A könyv két nagy szerkezeti egységből áll. Az első részben Kapitánffy öt fejezetből álló kandidátusi értekezését, a második részben pedig öt, már korábban megjelent tanulmányát olvashatjuk. Mindkét egységben a bizánci, illetve a magyar írott források elemzésével próbál választ találni politikatörténeti problémákra.