Századok – 2004
Közlemények - Kristó Gyula: Tatárjárás előtti bencés monostorainkról II/403
408 KRISTÓ GYULA Észak-Magyarországon a Szkalka-Kolos-Bozók-Jánosi-Széplak vonaltól északra egyetlen bencés monostor sincs, vagyis üresen tátong Árva, Liptó, Turóc, Zólyom, Szepes, Sáros és Torna megye területe. Az is kitapintható, hogy a legtöbb ponton e vonal elérése csak a 12. század első negyede utáni előretörés következménye. E monostorok közül egyedül Kolos mehet vissza 11. század végére, míg Bozókot 1124-1132 között, Széplakot 1143-ban alapították, Szkalkát 1208 előtt, Ludány és Jánosi létesítésének időpontja bizonytalan. Északkelet-Magyarországon a Széplak-Cégény-Császlómonostor-Meszes vonaltól északkeletre hiányoznak a rendházak, azaz Bereg, Ung, Ugocsa megyében és Zemplén megye túlnyomó területén a Tiszához közeli kis résztől eltekintve. Erdély hatalmas térségei lefedetlenek. Néhány észak-erdélyi monostor képviseli itt a bencésséget, közülük egyedül a kolozsmonostori nyúlhat vissza all. század végére. Északon Szolnok megyében nincs rendház, Dél-Erdély egészében (Küküllő, Torda, Fehér és Hunyad megyében) teljességgel hiányoznak. A dél-erdélyi helyzet folytatódik a Maros-Tisza-Duna közén, ahol a Maros és a Tisza mentét leszámítva egyedül Ittebén volt bencés kolostor. Temes és Krassó megyében sem találtak otthonra a bencések. A Tiszántúlon, a Maros és a Felső-Tisza között nagy üres foltok vannak, bencés kolostorokkal csak a két folyó mentén, valamint szigetjelleggel a Körösök vidékén találkozunk. A Duna-Tisza köze — ha kivesszük innen Pétermonostort — teljesen üres, rendházak csak a folyókhoz simulva találhatók. A Duna másik partján Fejér megye középső és déli részén tűnik fel a bencések hiánya, de több más kisebb dunántúli térségről is hasonló mondható el (például Somogynak a Balaton és Dráva közti térségéről, valamint Zala megye Muravidéki részéről). Úgyszólván nincsenek bencések Szlavóniában. Munkahipotézisként felvethető: a 12. század végi (durvábban fogalmazva: tatárjárás előtti) bencés monostorok földrajzi elhelyezkedésének alapvető motivációja településtörténeti. Érdekes, hogy ott nincsenek bencés monostorok, ahol a 12. századtól idegen etnikumok jelentek meg.1 8 A Felvidékre szlávok és németek, Északkelet-Magyarországra szlávok, Dél-Erdélybe (és kisebb mértékben Észak-Erdélybe) németek (szászok), Dél- és Kelet-Erdélybe székelyek, majd Dél-Erdélybe és a azzal nyugatról szomszédos hegyvidékre románok, a Maros-Tisza-Duna közére kunok és szlávok, a Tiszántúl és a Duna-Tisza köze bizonyos részeire kunok, Pozsony megyébe németek, a Fertő-tó vidékére besenyők, Fejér megyébe besenyők és kunok telepedtek be. A nem magyar etnikumok itteni megszállása azért volt lehetséges, mert jórészt lakatlan vagy gyéren lakott térségek voltak, és emiatt nem létesültek ott bencés monostorok sem. A másik vizsgálati szempont az apátságok alapítójára vonatkozik. Az Árpádházi magyar uralkodók — kevés kivétellel — Géza fejedelemtől III. Béláig létesítettek bencés apátságokat. Gézához Pannonhalma, Szent Istvánhoz Pécsvárad, Zalavár, Bakonybél, Zobor, Vásárhely (Torna), I. Andráshoz Tihany, I. Bélához Szekszárd, I. Gézához Garamszentbenedek, Szent Lászlóhoz Szentjobb, Somogyvár, Báta, Kolozsmonostor, Kolos, Hahót, Mogyoród, II. Bélához Földvár, Pozsony 18 Kristó Gyula: Nem magyar népek a középkori Magyarországon. (Kisebbségkutatás Könyvek) Bp. 2003.
