Századok – 2004

Közlemények - Bollók Ádám: „Inter barbaras et nimiae feritatis gentes.” Az Annales Bertiniani 839. évi rhos követsége és a magyarok II/349

350 BOLLÓK ÁDÁM a béke, mégpedig mindkét császár és alattvalóik közti örökös barátság és nagyrabecsülés megerősítését célozta; azokkal a győzelmekkel kapcsolatban pedig, amiket az idegen népekkel folytatott háborúskodásban égi segítséggel vívtak ki, hálájukat és az Úrban való ujjongásukat juttatták kifejezésre. Theophilus egyúttal kérte, hogy a császár és alattvalói szívvel-lélekkel adjanak hálát Istennek, minden győzelem szerzőjének. Küldött még a követekkel bizonyos embereket, akik azt állították, hogy őket, illetve népüket rhusoknak hívják, és chacanusnak nevezett királyuk — ahogy ők is megerősítették — baráti szándékkal küldte őket hozzá. Azt kérte említett levelében, hogy ameddig a császár jóindulata terjed, legyen lehetőségük és segítségük a birodalmán át való hazatérésre, mivel azokat az utakat, amiken keresztül Constantinopolisba mentek, barbár és különös vadságú, rettenetes népek tartják kézben, s nem akarta, hogy ezeken át térjenek haza, nehogy véletlenül veszélybe kerüljenek. A császár pedig jövetelük okát figyelmesebben megvizsgálva rájött, hogy a sueonusok népéből valók. Úgy gondolta, hogy inkább Theophilus, illetve a mi országunk kikémlelői, s nem barátságot kérni jöttek, ezért úgy ítélte meg, hogy addig őrizetben magánál tartja őket, míg valóban ki nem derül, hogy vajon becsületes szándékkal érkeztek-e vagy sem. Azt pedig Theophilusszal az említett követek és levél útján nem mulasztotta el közölni, hogy őket az iránta érzett szeretete miatt fogadta szívesen, és amennyiben becsületesnek bizonyulnának, és lehetőség adódna veszedelem nélküli hazatérésükre, kísérettel hazaküldi őket. Ha pedig másféléknek bizonyulnának, a mi követeinkkel együtt az ő színe elé küldessenek vissza, hogy — amit az effélékkel tenni kell — ő maga hozzon döntést." (Lakatos Bálint fordítása).4 Theophilos ezek szerint saját követeivel küldi a rhosokat; a nyugatiak számára ismeretlen vendégek egy Jámbor Lajoshoz intézett bizánci követséggel együtt érkeztek Ingelheimbe, amely az Évkönyv tanulsága szerint egyébként tőlük 4 Annales Bertiniani s. a. 839.: Venerunt etiam legati Grecorum a Theophilo imperatore directi, Theodosius videlicet Calcedonensis metropolitanus episcopus et Theophanius spatarius, ferentes cum donis imperátori dignis epistola; quos imperátor quinto decimo Kalendas Iunii in Ingulenheim honorifice suscepit. Quorum legatio super confirmatione pacti et pacis atque perpetuae inter utrumque imperatorem eique subditos amicitiae et caritatis agebat, necnon de victoriis, quas adversus exteras bellando gentes caelitus fuerat assecutus, gratificatio et in Domino exultatio ferebatur; in quibus imperatorem sibique subiectos amicabiliter Datori victoriarum omnium gratias referre poposcit. Misit etiam cum eis quosdam, qui se, id est gentem suam, Rhos vocari dicebant, quos rex illorum chacanus vocabulo ad se amicitiae, sicut asserebant, causa direxerat, petens per memoratam epistolam, quatenus benignitate imperatoris redeundi facultatem atque auxilium per impérium suum toto habere possent, quoniam itinera, per quae ad ilium Constantinopolim vénérant, inter barbaras et nimiae feritatis gentes inmanissimas habuerant, quibus eos, ne forte periculum inciderent, redire noluit. Quorum adventus causam imperátor diligentius investigans, comperit, eosgentis esse Sueonum. Exploratores potius regni illius nostrique quam amicitiae petitores ratus, penes se eo usque retinendos iudicavit, quoad veraciter inveniri posset, utrum fideliter eo necne pervenerint; idque Theophilo per memoratos legatos suos atque epistolam intimare non distulit, et quod eos illius amore libenter susceperit, ac, si fideles invenirentur, et facultas absque illorum periculo in patriam remeandi daretur, cum auxilio remittendos; sin alias, una cum missis nostris ad eius praesentiam dirigendos, ut, quid de talibus fieri deberet, ipse decernendo efficeret. -— Monumenta Germaniae Historica. Scriptores Rerum Germanicarum. Ed. G. Waitz. Hannoverae 1883. 19-20.