Századok – 2004
Tanulmányok - Veszprémy László: Megjegyzések korai elbeszélő forrásaink történetéhez II/325
346 VESZPRÉMY LÁSZLÓ s alkalmuk nyílt - akarva-nem akarva- a külföldi irodalom megismerésére, miért nem tettek kísérletet az abban talált Magyarországra vonatkozó események bedolgozására a hazai történeti munkákban. E sorból talán Regino alapvető munkája az egyetlen kivétel, amelyet úgy tűnik a krónikások sora használt, valószínűleg egy Magyarországon meglévő példány vagy éppen példányok alapján. Érdekes, hogy a bizonyíthatóan világlátott Kézai Simon is a hun krónikától eltekintve a klasszikus magyar történeti részhez szinte semmit sem tett hozzá, sőt a magyar krónikának egy tömöríttet, már-már lélektelenül kivonatolt vázával tölti ki műve fő részei közötti hiátust, a hun történet és IV: László kora, illetve a jövevényeket tárgyaló rész között. A cseh és lengyel párhuzamok részben alátámasztani látszanak az előbb elmondottakat80 , de e történetírói feladatból ott sokkal többet vállaltak magukra a világi egyházi központok, s azért születtek ott jelentős évkönyvszerű feljegyzések. Az előbbi fejtegetéssel szemben a királyi udvar meghatározó szerepe az újonnan kereszténnyé vált területeken magától értetődő. Egy személyben voltak patrónusok, megrendelők és közönsége, befogadói a történeti írásbeliségnek. Ez mindenképpen igaz a magyar krónikára, amelynek dinasztikus jellege letagadhatatlan, de általában a többi ország historiográfiai alkotásaira is. A Roskilde-krónika szerzője például a lundi érsek, Eskil, a „História Norvégiáé" a Dorntheimi érsekséghez kötődik, Anonymus Gallus III. Boleszló udvarában vetette pergamenre urát favorizáló sorait, Kadlubek II. Kázmér udvarában működött, mielőtt sandomiri prépost, majd krakkói püspök lett volna, Kozma a prágai székeskáptalan dékánja volt. E rövid felsorolás egyúttal arra is utal, hogy a történetíráshoz szükséges íráskultúra és műveltség leginkább jelentős egyházi stallumok birtokosainak állt a rendelkezésére, amit a helyhez kötött, külföldre alig eljutó egyháziak nehezen, vagy semmiképpen sem tudtak megszerezni. Ennek látszólag ellentmondani látszik, hogy a monostori könyvtárak váltak mindenütt a kultúra legnagyobb letéteményesei közé, elég ha pannonhalma vagy a krakkói könyvlistára utalunk. Ugyanakkor az igaz, hogy ezekben a történeti jellegű munkák száma elenyésző volt, vagy egyáltalán nem is volt ilyen bennük. E könyvtárak alapvető feladat is más volt, az egyházi tevékenységekhez kapcsolódó művelődési hátteret kellett biztosítaniuk, amit Cerbanus szavai a pannonhalmi könyvtár esetében szépen bizonyítanak is. 4. Összegzés A környező országok írásbeliségére, történeti irodalmára való kitekintés Norbert Kersken, Font Márta és Kristó Gyula, és által megkezdett folyamatát érdemes tovább folytatni. Úgy látjuk, hogy a korábbi magyar történetírásban az „őskrónikára" vonatkozó sok vitát kiváltó, egymásnak sokszor ellentmondó datálási javaslatok egy része feloldható a „történeti feljegyzések" terminusának8 1 a bevezetésével, fenntartva, hogy egy európai hagyományokhoz igazodó krónika átszer-80 N. Kersken: Mittelalterliche Geschichtsentwürfe im. 132-133. 81 Tulajdonképpen ugyanazt értjük rajta, mint amit Gerics József „krónika-jellegű forrás"-ként említ. Gerics J.: Legkorábbi gesta-szerkesztéseink im. 22.
