Századok – 2004

Tanulmányok - Ladányi Andor: Az egyházak és a felsőoktatás a dualizmus korában I/3

20 LADÁNYI ANDOR nyos befolyását, de a többi szakkal kapcsolatban arra kérte a minisztert, hogy „az ügy érdekében, az egyetemek érdekében, egyáltalában szabadítsa fel magát mindennemű helyi, felekezeti vagy egyéb szemponttól [...] csakis egy valódi értéket ismerjen: a tudomány érdekét". Nos, ami a lényeget illeti: írásos megállapodás a világi karok tanszékeinek betöltését illetően nem volt, nem is lehetett. Hogy szóbeli ígéretek a kormányzat részéről történtek-e, az sem bizonyítható. Tény azonban, hogy a kollégium főiskolai karainak 21 tanára közül ketten idős koruk miatt nem pályáztak, a többiek azonban valamennyien egyetemi tanári kinevezést nyertek (tizenheten még 1914-ben, ketten valamivel később). A VKM 1916 előtti levéltári anyagának megsemmisülése miatt nem állapítható meg, hogy az egyes tanszékekre kik pályáztak, mellőztek-e esetleg a kollégium tanárainál tudományos-szakmai tekintetben érdemesebb személyeket. A kinevezésekkel kapcsolatban mind a polgári radikális, mind a katolikus orgánumokban olvasható bírálatok nem kevés túlzást tartalmaztak, kétségtelen azonban, hogy a kinevezett kollégiumi tanárok között számos, az egyetemi katedrára minden tekintetben méltó szakember mellett jónéhány közepes képességű személy is volt (ami a későbbiek során az egyetem egyes szakterületein az oktató és a tudományos kutató munka színvonalát kedvezőtlenül befolyásolta). Az egyetemi tanári kinevezések lehetséges befolyásolása mellett az egyházkerület az egyházi érdekek, a protestáns szellem érvényesítését egyes intézmények létesítésével is biztosítani kívánta. Mint Mitrovics Gyula, a bölcsészeti kar tanára a református tanárképző szervezésére vonatkozó, Degenfeld megbízása alapján készített emlékiratában kifejtette: a cél az, hogy „a hivatásukat betöltött kollégiumi fakultások helyébe lépő állami egyetem lehetőleg minden oldalról körül legyen véve olyan református célú és jellegű intézményekkel, melyek annak szellemét [...] predesztinálják". Ezek egyike volt a megállapodásokban is szereplő református tanárképző intézet és internátus szervezése. Az egyetemes konvent 1912. április 26-i határozatában ezzel kapcsolatban felhívta az egyházkerületet, hogy „a tanárjelölteknek református szellemben való képzése czéljából az egyetem mellett egy református tanárképző intézet létesítésére teljes erővel törekedjék. Ez a tanárképző-intézet a tiszántúli református egyházkerület vezetése alatt álljon és az egyházkerület önkormányzati jogának sérelme nélkül hozassék a debreczeni egyetem bölcsészeti karával kapcsolatba." A VKM-ben tárgyalások folytak a Debrecenben felállítandó állami tanárképző intézet és a református tanárképző egymáshoz és az egyetemhez való viszonyáról, az egyetemi tanács viszont, a bölcsészeti kai- állásfoglalása alapján 1915. február 10-i ülésén — hivatkozva arra, hogy a tanárképzés állami feladat — ellenezte a református tanárképző intézet felállítását, és csak az internátus létesítésével értett egyet. A tanárképző intézet megszervezése azonban ekkor még nem volt időszerű, és az ténylegesen csak egy évtized múlva, a húszas évek közepén alakult meg. A másik intézmény, a lelkészképző intézet viszont 1914 őszén megkezdte a működését. A harmadik intézmény a kollégium felsőoktatási intézete volt, amelynek az lett volna a funkciója — Kun Béla előterjesztése szerint —, hogy „a kollégium akadémiai tanszakainak a változott viszonyok közt is ma-