Századok – 2004
Közlemények - Tilkovszky Loránt–Weidinger Melinda: Magyar memorandum és német válasz. A Duna-medencei kisebbségi problematikáról 1931-ben. II. I/159
206 TILKOVSZKY LÓRÁNT - WEIDINGER MELINDA német közvélemény alakulásának gondos megfigyelője megállapíthatja, hogy a német nép, a németségi és egyházi szervezetek, valamint a sajtó érdeklődése is azok felé fordul, akik — az egész világon — a néptörzshöz tartoznak. Ennek védelmében megjegyzendő, hogy a magyarországi németség felé irányuló érdeklődés valahogy kiegyenlíti a Magyarországgal szembeni ellenséges magatartást. A Németországban meglévő, Magyarország iránti szimpátiákra már utaltunk. Ezt az alapáramlatot tekintve helytelen lenne a valódi viszonyok folytán kialakult véleményeket, érdemi kritikát minden egyes esetben a magyar érzelmek szándékos megsértéseként fogni fel. Nem tűnik aggálytalannak, ha pl. a Gustav Adolf Egyesület egy képviselőjének állítólagos kritikus megnyilatkozását a kisebbségi kérdéssel kapcsolatban, az egyesület magyarellenes beállítottságává értelmezik át. Általánosan ismert, hogy a Gustav Adolf Egyesület a legszorosabb együttműködésben áll a magyarországi evangélikus egyházzal. Másfelől éppoly elhibázott lenne általánosító következtetéseket levonni egyes felelőtlen személyek ügyetlen vagy tapintatlan megnyilatkozásaiból. Jelentéktelen birodalmi lapok (pl. a Heimdall) magyar sajtóban szívesen idézett kijelentései semmi esetre sem tipikusak a német felfogásra. Ha ellenben a német sajtó eltekint attól, hogy egyes magyar újságok számos németellenes cikkébe minden alkalommal belekössön, úgy ezzel tudatosan hozzájárul a Németország és Magyarország közötti barátságos kapcsolat megtartásához. Ebben az irányban hatott pl. az a visszafogottság, amelyet a magyar sajtó a Mühl-eset alkalmával tanúsított, és ezt mindenképpen el kell ismernünk. Egy német-magyar eszmecsere a sajtó mindkét oldalú jövőbeni együttműködéséről bizonyosan hasznos lenne. Német ifjúság utazása Magyarországra Végül, ami a német hallgatók és ifjúsági csoportok tagjainak vándorútjait illeti Magyarországra: ezek az utak — különösen a vízumkényszer megszüntetése után — nem akadályozhatok meg. Az ifjúsági szervezetek éppoly kevéssé vehetők rá arra, mint ahogy a németségi szervezetek sem, hogy utazásaikból, amelyek — nem kifogásolhatóan — az utódállamok területeire is kiterjednek, egyedül Magyarországot hagyják ki. Attól kellene tartani, hogy egy ilyen irányú próbálkozás félreértésekhez vezetne. Ha egyes fiatal elemek viselkedése aggályra ad okot, úgy azt német oldalról éppúgy sajnálják, mint magyar oldalról. Míg az ifjúsági szövetségek szervezettek, alkalmas módon befolyásolhatók, ha a meglévő panaszokról konkrét adatok állnak rendelkezésre. A szervezetlen csoportok viselkedéséért és tapintatlanságáért viszont éppoly kevéssé lehet felelősséget vállalni, mint az egyéni utazók esetében. Egy szóbeli megbeszélés talán praktikus szempontokat ad a nehézségek leküzdéséhez, de legalábbis korlátozásához.
