Századok – 2004

Közlemények - Tilkovszky Loránt–Weidinger Melinda: Magyar memorandum és német válasz. A Duna-medencei kisebbségi problematikáról 1931-ben. II. I/159

196 TILKOVSZKY LÓRÁNT - WEIDINGER MELINDA erdélyi szászok és a szepesi németek a tatár betörést és az évszázadokig tartó törökvészt is megélték, és éppúgy szenvedtek jóban és rosszban, mint a magyarok. De a dunai svábok is, akik lényegében csak a török kiűzése után kerültek Magyarországra, nem terített asztal mellé érkeztek az elpusztított országba, sokkal inkább évtizedekig kellett harcolniuk mocsár és járvány ellen, hogy egy némileg biztonságos egzisztenciát teremtsenek maguknak. A klimatikus viszonyok következtében telepesek ezrei vesztették életüket az ország megműveléséért folytatott harcukban. A legtöbb községet kétszer, sőt némelyiket háromszor is újra kellett telepíteni. A magyar emlékirat messzemenőkig hangsúlyozza továbbá azokat a különleges kedvezményeket, amelyekben a német telepesek részesültek. Ezen kedvezmények megadása rendszerint természetes ellenszolgáltatást jelent a letelepedőket fenyegető veszedelmek és viszontagságok kiegyenlítésére éppúgy, mint a telepítő ország érdekében való ösztönzést. így hívták be pl. az erdélyi szászokat a magyar királyok saját érdekükben a Raj na-vidékről mostani lakóterületükre „ad retinendam coronam" [a korona fenntartására], ahogy a nekik adott szabadságlevélben áll. Szent István a toleráns nemzetiségi politika megalkotója Az első német telepesek számára előnyök és hátrányok lényegében egyensúlyban lévén Magyarországon, így találtak rá egy felbecsülhetetlen értékre az új területeken, mégpedig a valódi tolerancia szellemére, ami számukra évszázadokon át népiségük, szokásaik és kultúrájuk akadálytalan megtartását tette lehetővé. Ez az a szellemiség volt, amelynek megalkotója Szent István, s amit fiára és remélt utódjára, Szent Imrére értékes örökségül hagyott. Szent István alapelvei évszázadokon át a magyar politika alapkövét képezték a magyar földön élő idegen népcsoportokkal szemben, áldásként az országra és békés fejlődésére. A toleráns nemzetiségi politika e hosszú időszakának végén, — amelynek jelentőségét épp a mai kor értékeli különösen a kisebbségi jogok modern felfogásával, — a magyar államművészet klasszikus periódusának nagy államférfiai, Deák és Eötvös sorakoztak fel, hogy a nagy király bölcsességét az új viszonyokhoz mérten megpróbálják új formákba önteni. De azután az évszázados tradíciót a nemzetiségi politikának egy ellentétes időszaka váltotta fel, amely a háború végéig tartott, és amelyet úgy látszik ma is — a kisebbségi kérdés nemzetközi felfogásának fejlődése ellenére is, ami a régi magyar tradícióknak megfelelő — a magyar közvélemény egy része természetes állapotnak tekint. A háború előtti nemzetiségi politika Miután a magyar emlékirat felvetette a német kisebbség magyarosításának kérdését, állást kell foglalnunk ahhoz. A magyar emlékirat úgy gondolja, utalnia kell arra, hogy Magyarország mai területén a török háborúk óta a magyar érzületű elem teret nyert, de hozzáfűzi, hogy azért itt nem erőszakos magyarosítás útján történő mesterséges beolvasztásról van szó, sokkal inkább csupán önkéntes, természetes fejlődés eredményeképp, ami lényegében a kapitalista termelési rend okozta gazdasági eltolódás következményének tekintendő. Ezek a szempontok azonban nem adnak elégséges