Századok – 2004

Közlemények - Tilkovszky Loránt–Weidinger Melinda: Magyar memorandum és német válasz. A Duna-medencei kisebbségi problematikáról 1931-ben. II. I/159

MEMORANDUM A KISEBBSÉGI KÉRDÉSRŐL 1931-BEN 183 tönként magyarul, délutánonként németül tanítsanak.) A hatósági nyomással csupán annyit értek el, hogy a leadott szavazatok száma csökkent. Mivel Romániáról van szó, természetesnek fogják találni, hogy az iskolahatóságok a lakosság kívánságát figyelmen kívül hagyták, és a német tannyelv bevezetését rendelték el. A lakosság felháborodottan tiltakozott ezen önkényes eljárás ellen. Az egyházi főhatóság azonban, — hogy ne szolgáltassanak ürügyet az iskolák bezárására —, arra adott utasítást, hogy a tiltakozás fenntartása mellett fokozatosan térjenek át a német tanításra. A román iskolahatóság ezzel a békülékeny magatartással sem elégedett meg, és 1923 végén 7 iskolát bezáratott. Ez a rendelkezés a lakosság megfélemlítését célozta. Az adminisztratív szervek hozzáfogtak, hogy a szülőket megdolgozzák és rábeszéljék: ha követelnék a német nyelv bevezetését az istentiszteletek alkalmával, akkor egyidejűleg újra megnyitnák az iskolákat. Csak 14 aláírást sikerült ezen a módon „felhajtani". Az 1926. évi román iskolatörvény szerint az iskolafenntartó határozza meg az illető intézet tannyelvét. Ennek következtében 1926-ban új szavazásra került sor. Akkoriban a Gauamt Nagykárolyban már elkezdte tevékenységét. Ez a szerv, amely 1926. február 1-je óta áll fenn, kizárólagos célként tűzte ki Szatmárban a telepesek regermanizálását. Az eredmény az volt, hogy három község megszavazta a német nyelv bevezetését, egy vagy két község tartózkodott a szavazástól, a túlnyomó többség azonban most is a magyar tanítás mellett foglalt állást. Az ilyen eredményre való tekintettel a Gauamt emberei tevékenységük alapját látták veszélyeztetve, és mivel céljukat „mindenáron" el akarták érni, olyan eszközökhöz folyamodtak, amelyekről csak a leghatározottabb elutasítás hangján lehet nyilatkozni. Szövetkeztek a romániai kisebbségek mindegyikének elnyomójával: a román államhatalommal. Röplapok és emlékiratok íródtak, amelyek nélkülözik a tárgyilagosság legkisebb mértékét is. Nyilván egy ilyen memorandum alapján bocsájtotta ki a román oktatásügyi minisztérium azt az utasítást az egyházi főhatósághoz, hogy a kérdéses községekben a német tannyelvet kell bevezetni, miután a lakosság kifejezetten a német tanítás mellett nyilatkozott. Ki nyilvánította ki ezt a kívánságot, és hozta a minisztérium tudtára, erről hallgat a miniszteri rendelet. 1928 januárjában hát ismét új szavazás következett. Az eredmény ugyanaz volt, mint 1926-ban. Ez újabb sikertelenség után a Gauamt emberei hozzáláttak az egyes telepesközségekben — a jegyző segítségével — aláírások gyűjtéséhez német iskola számára. Ahogy akkoriban is hírlett, igen változatosak voltak azok az eszközök, amelyek a szülők megfélemlítését szolgálták. (Itt, a magyar határ közvetlen közelében nem szabad magyar „brigádot" nevelni; a német ívet alá kell írni, mert különben nem lesz állami támogatás. A német iskolákban az állam fogja fizetni a tanítókat. Isten mentsen a magyaroktól! Ha visszatérnének, azonnal visszakövetelnék a szétosztott földet, stb.) A szegény nép belefáradt a sok zaklatásba, hagyta magát megfélemlíteni, és imitt-amott, ahol a német iskolák felállítását követelték, aláírták az íveket. Ez egyébként inkább formalitás volt, és a kormánynak csak arra szolgált, hogy néhány aláírással igazolja saját rendelkezését, és annak szükségességét hihetővé tehesse.