Századok – 2004

Közlemények - Tilkovszky Loránt–Weidinger Melinda: Magyar memorandum és német válasz. A Duna-medencei kisebbségi problematikáról 1931-ben. II. I/159

MEMORANDUM A KISEBBSÉGI KÉRDÉSRŐL 1931-BEN 161 Csehszlovákia A Csehszlovákiába belekényszerített magyarság — egy céltudatosan folytatott, kifejezetten soviniszta politikának kiszolgáltatva — az elmúlt évtized során kulturális és gazdasági szempontból is egészen rendkívül nagy veszteségeket szenvedett. A másodrangú, védtelen állampolgárok keserű kenyerére utalva, a mindenkori kormányok részéről változatlanul brutális bánásmódban részesülve, (ami a „demokratikus" felhajtás révén eltereli a felületes szemlélő figyelmét), a népi egzisztenciájában keményen fenyegetett magyarság az egyetlen lehetséges politikai védőeszközt joggal látja a legerősebb ellenzékiségben, az önrendelkezési jog követelésében, és igyekszik egyengetni Szlovákia és Kárpát-Oroszország autonómiájának útját. • Az adott esetben ez lenne az egyetlen helyes politikai célkitűzés, — nemcsak a magyar kisebbség szempontjából, sokkal inkább az általános kisebbségpolitikáéból is, -— miközben el kell ismerni, hogy azokhoz a gyakorlati eszközökhöz és utakhoz, amelyek e célokért vannak, bizonyos hibák és hiányosságok tapadnak. Utóbbiak — kisebb részben — a politikailag iskolázott réteg jelentős elvékonyodásában keresendők, az anyagi erőforrások fokozatos kimerülésében, a magyar kisebbség általános elszegényedésében. A hiányosságok másik része, amelyet le kellene küzdeni, független azonban a magyarság helyzetétől és viselkedésétől. A csehszlovákiai németek helyzete általánosságban kétségtelenül kedvezőbb, mint a magyaroké, és legalább részben másként alakul a történelmi országokban, mint Szlovákiában és Kárpát-Oroszországban. Kedvezőbbként jellemezhető a németek helyzete azért, mert a cseh politika — a „divide et impera" [oszd meg és uralkodjl jegyében — egyelőre és pillanatnyilag kíméletlenebbül ostromolja a magyar kisebbség állásait, másfelől, mert a németség szilárdabb gazdasági támaszpontokkal rendelkezvén, részben ezen okból nagyobb sikerrel képes megvédeni és fenntartani az osztrák időkből átmentett kulturális intézményeit, és Németország nagyhatalmi helyzete folytán is nagyobb támaszt élvez. Szlovákiában és Kárpát-Oroszországban a németek — gazdasági és politikai szempontból — szinte minden vonatkozásban osztoznak a magyarok sorsában. Kulturális vonatkozásban, úgy tűnik, — csak a könnyen félrevezető statisztikai adatok fényében, — hogy a németség ma jobban áll, mint a háború előtti időkben. De aki a cseh politika belső mozgatórugóit csak némileg ismeri, aligha fog kételkedni benne, hogy ezt a jelenlegi kulturális fellendülést a cseh uralom alatt, — amely a kisebbségek gazdasági támaszát már mindenhol tervszerűen szétrombolta, — csupán rövidtávű átmenetként szabad értékelni. Hiszen Csehszlovákiában az össznémetség az utóbbi tíz évben egészen jelentős veszteségeket könyvelt el. Tények hosszú sora bizonyítja, hogy a németek népi erőtartaléka — ha nem is olyan nagy mértékben, mint a magyarságé — minden oldalról fenyegetett, és mind szélesebb támadási felületeken vérzik súlyos sebekből. A következőkben megpróbáljuk négy szakaszra osztva röviden vázolni a csehszlovákiai német kisebbségi politikát: a, 1918-20. A történelmi országok németjei ezekben a végzetes napokban előbb a szociáldemokrata Seliger, később dr. von Lodgman vezetése alatt kifejezetten és egészen határozottan kiálltak az önrendelkezés alapelve