Századok – 2004

Krónika - Vass Henrik emlékére (1915–2004) (Sipos Péter) VI/1501

1502 KRÓNIKA napi politikai céljait szolgálja. A munkásmozgalom historikumát a történetíráson belül tudományos diszciplínává kívánta fejleszteni, ami egyúttal azt a törekvést is magában foglalta, hogy a munkásmozgalom történetét beépítse a nemzeti történelem egészébe. Búcsúztatom Vass Henriket és nem legendát gyártok róla. Ezért nem állítom, hogy ezek a koncepciók már kiforrott és teljes formában készen éltek benne, amikor elfoglalta az igazgatói széket. Elképzelései fokozatosan érlelődtek, csiszolódtak és a két évtizedes folyamat során többé-kevésbé megvalósultak. Közben számos akadályt kellett leküzdenie. Mindenekelőtt önmaga előítéleteitől, gondolati béklyóitól kellett megszabadulnia, saját gondolkodását, történetszemléletét kellett megtisztítania a megkövült dogmáktól. Újítási célkitűzései ellenszenvet váltottak ki a felső pártvezetés bizonyos köreiben, minden előrelépésért kénytelen volt megküzdeni az értetlenséggel és a „fellazítástól" való félelemmel. S talán a legnagyobb akadályokkal a Párttörténeti Intézeten belül találta szemben magát. Itt kialakult és begubózott egy nagyon kemény, elszánt dogmatikus-szektás mag, amely a felső pártvezetésben is támogatásra talált. Persze az is legendagyártás lenne, ha azt állítanám, hogy Vass Henrik magányos harcos volt, netán ellenálló. Ο csupán ráérzett arra, hogy az 1960-as évek közepétől meginduló kádári konszolidáció és annak hatása a szellemi életben, s azon belül a történetírásban milyen új lehetőséget és távlatokat nyit. Felismerte, hogy a kibontakozó pártvonal mind az 1950-es évekhez képest, mind a Szovjetunió és a szovjet övezet többi országához viszonyítva szélesebb utat nyit a kultúrában is, és a marxizmus-leninizmusra, mint változatlanul kötelező alaptémára több variációs lehetőség adódik. Vass Henrik ezért nyitottá vált a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének friss, korszerű szellemisége iránt és szívélyes személyes 1 kapcsolatokat épített ki többek között Ránki Györggyel, Pach Zsigmond Pállal, Makkai Lászlóval, Juhász Gyulával, Ember Győzővel, Szakály Ferenccel. Velük dolgozott együtt mint a Magyar Történelmi Társulat egyik alelnöke, lényegében az elnök első helyettese. S ebben a tisztségében bábáskodott a most már negyedszázados História c. folyóirat megszületésénél. Túlzás nélkül állíthatom, hogy igen ι sok szívességet tett történész kollégáinak, ajtaja mindig nyitva állott előttük, s amit mint a nómenklatúra tagja, a Központi Bizottság osztályvezető rangú szemé- ' lyisége megtehetett, azt meg is cselekedte értük. Indokoltan állapította meg aka- ι démiai doktori értekezésének egyik opponense, hogy „azt a funkciót és pozíciót, amelyet Vass Henrik a párton belül elfoglalt, maradéktalanul a magyar történettudomány érdekében használta fel majd két évtizeden át". Vass Henrik számíthatott a védőszárnyai alatt a Párttörténeti Intézetben összeverődött reformszellemű csapatra. Ennek tagjai nem a pártosság, hanem a professzionalizmus követelményeit tartották mértékadónak munkájukban. Ide tartoztak azok a történészek, levéltárosok, könyvtárosok és dokumentátorok, akik nem alkalmilag történelemmel foglalkozó pártmunkásoknak tekintették magukat, hanem szakembereknek, akik történetesen egy pártintézményben kaptak állást. Méltatlan dolog lenne bárkitől, így Vass Henriktől is ahistorikus követelményeket számon kérni. Ο a kor adottságaihoz igazodva lavírozott a bigottak és a másképpen gondolkodók között. Személyes ügyének tekintette, hogy az általa ve-