Századok – 2004

Történeti irodalom - Bódy Zsombor: Egy társadalmi osztály születése. A magántisztviselők társadalomtörténete 1890–1938 (Ism.: Szívós Erika) VI/1490

1494 TÖRTÉNETI IRODALOM 1494 nészek érdeklődését ahhoz képest, hogy e periódus politikatörténete milyen szenvedélyes viták kereszttüzében állt fél évszázadon keresztül. Ennek fényében nincs mit csodálkozni azon, hogy az első világháború és az 1918/19-es forradalmak társadalomtörténeti jelentőségét sem méltatták eléggé a történészek. Bódy könyvének újdonsága, hogy felhívja a figyelmet e történeti kataklizmák bizonyos hosszabb távú hatásaira. Talán nem túlzás itt bizonyos párhuzamot vonni az 1848-as forradalommal és annak utóhatásával. Ahogyan az 1848-ban hozott törvények egy része a szabadságharc bukása ellenére is érvényben maradt, s alapvető változásokat indított el Magyarország gazdasági és társadalmi fejlődésében, az első világháborúnak és az 1918-as forradalomnak is voltak hasonló maradandó következményei. Bódy hangsúlyozza, hogy a világháború után, noha a kivételes körülmények között született szociális és munkajogi rendeletek egy részét érvénytelenítették, az 1914 előtti állapotokhoz mégsem lehetett már visszatérni. (Részben arról a. már már említett tényről van szó, hogy a Károlyi-kormány alatt hozott törvények egy részét még az azt megelőző korszakban készítették elő, tartalmuk tehát a Horthy-korszak kormányai számára is elfogadható volt.) A szociális kérdések és a munkavállalók problémái iránt ettől fogva minden kormány mutatott bizonyos fogékonyságot. A megváltozott légkörre utal például, hogy a korábban létrehozott Népjóléti és Munkaügyi Minisztérium a két világháború közötti korszakban is fennmaradt. A fentebb vázolt folyamatnak van egy olyan, Bódy által kellőképp kihangsúlyozott aspektusa, amelynek jelentősége messze túlmutat a szorosan vett magántisztviselő-réteg történetén. A modern munkavállaló kategóriájának kialakulásáról van szó; illetve arról, hogy a 20. századi tömegtársadalmakban a történelmileg kialakult tagozódás egyre inkább átrendeződött, és alárendelődött két nagy blokk: a munkaadók és a munkavállalók alkotta erőtérnek. (Magyarországi sajátosság ugyanakkor, hogy a modern munkavállaló-kategória „kétosztatúan", munkásokat és alkalmazottakat külön lefedve alakult ki.) Az erőtér harmadik szereplőjeként az állam egyre fokozottabb mértékben vállalt szerepet a két oldal közti közvetítésben, és egyre inkább igényt tartott arra, hogy a munkaviszonyt és a dolgozók jogait törvények útján szabályozza. Ennek nyomán mind a munkaadó és alkalmazott közti paternalista kapcsolat, mind pedig a kettőjük közötti szabad egyezkedés gyakorlata fokozatosan megváltozott, és egy tárgyias, kívülről részletesen szabályozott, személytelenebb viszonnyá alakult át. Üj vonás volt továbbá, hogy a szabályozások jelentős része a munkavállaló érdekeit szolgálta. Ezzel, valamint a munkavállalóra háruló növekvő kötelezettségekkel (pl. járulékok) magyarázható, hogy a munkaadói érdekképviseletek miért vették olyan vonakodva tudomásul a megváltozott helyzetet, és miért tanúsítottak olyan vehemens ] ellenállást az állam „beavatkozó" munkajogi és szociálpolitikájával szemben. A mai kor felől nézve a Bódy által leírt átalakulások jelentősége és relevanciája vitathatat- | lan. Hiszen könyve közvetve éppen arról szól, hogy miként alakultak ki a mai társadalombiztosítás és szociális ellátórendszer gyökerei Magyarországon. Szemben a magántisztviselő-réteggel, amely — mint azt Bódy megállapítja — 1945 után eltűnt Magyarországon, a munkajog és a társadalombiztosítás azon alapjai, amelyeket a könyv által tárgyalt korszakban fektettek le, a későbbi korok rendszerének, törvényhozásának alapját is képezték. A mai olvasónak tanulságos szembe- ι sülnie azzal, hogy mennyire nem volt magától értetődő számos olyan szabály, amelyet — legalábbis alapelv-szinten — ma már mindenki adottnak vesz. Legyen szó akár a záróráról, akár a | munkaidő hosszáról, akár a felmondási jogokról, minden egyes eredményt több lépésben, gyakran évtizedek alatt sikerült csak kivívniuk a munkavállalói érdekcsoportoknak. (E tekintetben a ' tárgyalt korszak relatív hosszúsága kifejezetten szerencsés döntés, és egyben logikus is.) Bódy könyve ezeket a kérdéseket nem elszigetelten, hanem nemzetközi kontextusban tárgyalja. Kiemeli azt is, hogy az első világháború utáni korszakban a magyar kormányoknak már bizonyos nemzetközi előírásoknak kellett megfelelniük. Bódy rámutat arra a kevéssé ismert tényre, hogy milyen hatása volt ezen a téren Magyarország világháborús vereségének és a trianoni békeszerződésnek. Magyarországnak mint legyőzöttnek ugyanis előírták, hogy milyen elveket kell érvényesítenie a hazai munkaügyi és társadalombiztosítási törvényalkotás terén. 1919-ben — korábbi előzmények talaján — létrejött a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet, amelyet a világháború győztes államai hozták létre nemzetközi megállapodással. A szervezet alapokmányát belefoglalták a békeszerződésekbe, ilyen módon ösztönözve a vesztes orzágokat arra, hogy az egyezményhez csatlakozzanak. A szervezet határozatait, illetve ajánlásait a későbbiekben a tagállamoknak, így Magyarországnak is, ratifikálniuk kellett saját törvényhozásuk keretein belül. (Más kérdés, hogy ezeket valamilyen mértékben el lehetett szabotálni; a magyar törvényhozás például a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet határozatainak és irányelveinek csak egy részét foganatosította.) Figyelemre-