Századok – 2004

Történeti irodalom - Bódy Zsombor: Egy társadalmi osztály születése. A magántisztviselők társadalomtörténete 1890–1938 (Ism.: Szívós Erika) VI/1490

TÖRTÉNETI IRODALOM 1493 tisztviselőket érintő törvények előkészítésekor figyelembe vették érveiket, javaslataikat. Azonban az első világháborút megelőzően a magántisztviselő-egyesületek nem váltak még tömegszervezetté. Bódy a magántisztviselő-mozgalom megindulásától, azaz az 1890-es évektől lépésről lépésre végigkíséri azt a folyamatot, melynek során a magántisztviselők munkajogi helyzete kodifikálódott, s maga a réteg is megjelent a köztudatban. Először szolgálati viszonyuk szabályozása került előtérbe egy 1900-as törvénytervezetben, ám ebből még nem lett törvény. A nagy áttörést az első világháború, egész pontosan annak utolsó két éve hozta. Ekkor vált valódi tömegszervezetté a Magántisztviselők Országos Szövetsége és a Magyar Kereskedelmi Alkalmazottak Országos Egyesülete. Ezekbe, valamint a velük párhuzamosan szerveződő szociáldemokrata magántisztviselő-szakszervezetbe ezrével léptek be az emberek. A háború alatt a haditermelésben betöltött szerepük jobb alkupozícióba hozta a munkavállalókat. A kormány is törődni kezdett a magánalkalmazottak helyzetével, és a háború folyamán olyan, a magántisztviselőkre vonatkozó rendeletek születtek, amelyek a korábban szokásosnál jóval alaposabban szabályozták munkaadó és munkavállaló viszonyát. A termelés zökkenőmentessége érdekében számos üzemet katonai igazgatás alá helyeztek; ezekben ún. panaszbizottságok rendezték a munkások, illetve a tisztviselők munkaviszonnyal kapcsolatos problémáit. Egy 1916-os rendelet a fizetést és a túlóra díjazását is szabályozta az üzemeken belül, és előírta, hogy a dolgozókat szakképzettségüknek megfelelő munkakörben lehet csak foglalkoztatni. Konfliktus esetén az állam, a hadsereg, a munkaadók és a munkavállalók által delegált tagokból álló panaszbizottságok helyben igyekeztek eldönteni a kérdést - a helyzetből adódóan többnyire a munkavállalók javára. Az őszirózsás forradalom és a Tanácsköztársaság alatt azután tovább bővültek az alkalmazottak jogai. Egyúttal a szociáldemokrata irány diadalmaskodott a magántisztviselő-mozgalomban: az összes szervezet szocdem vezetés alatt egyesült Alkalmazotti Szakszervezetek Országos Egyesülete néven. Ez azt is jelentette, hogy átmenetileg háttérbe szorult a munkásoktól elkülönülő tisztviselő-identitás problémája, hiszen a szociáldemokrata magántisztviselő-szervezetek mindig is a két kategória voltaképpeni közössége mellett kardoskodtak. A Károlyi-kormány alatt következett be a fordulat a magántisztviselő-kategória jogi intézményesítésében. Mintegy honorálva azt, hogy az akkor már egy szervezetbe tömörített magántisztviselők szolidaritást vállaltak a forradalommal, két egymást követő rendelet végleg rögzítette a magántisztviselők munkajogi státuszát, és előírásokat tartalmazott a munkaszerződés, a felmondás, a végkielégítés, a szabadság, a próbaidő stb. kérdéseiben. A háború és a forradalom teremtette kivételes helyzetnek idővel vége szakadt ugyan, az ekkori intézkedések mégis fontos precedensnek számítottak és hatással voltak a későbbi munkajogi küzdelmekre. Egyrészt az állam olyan területre — a cégen belüli munkaviszonyra — terjesztette ki szabályozó tevékenységét, amely korábban a magánjog részét képezte, s hagyományosan a cégtulajdonosok hatáskörébe tartozott. Először fordult elő, hogy az állam mintegy pártfogásába vette a munkavállalókat - a cégtulajdonosokkal szemben. (Tegyük hozzá, hogy a munkás- és alkalmazottbarát intézkedések egy része még a forradalmat megelőzően született; később tehát nem lehetett ezeket a lépéseket forradalmi intézkedésként diszkreditálni.) Másrészt a háború és a forradalom alatt született rendeletek újabb lépést jelentettek a magántisztviselő-kategória kikristályosodása irányába, hiszen — ha nem említették is még őket ezen a néven — a rendelkezések egy része kollektive rájuk (és nem a munkásokra) vonatkozott. Az 1927-1928-ban született törvények végleg a munkásoktól elkülönülő, más jogokkal rendelkező rétegként definiálták a magántisztviselőket. A munkások és a magánalkalmazottak társadalombiztosítása az említett törvények nyomán külön keretek között szerveződött meg (ΟΤΙ, ΜΑΒΙ), és az ezek által nyújtott biztosítás, annak feltételei és szolgáltatásai sem voltak egyformák. Ezzel végérvényes megerősítést nyert a magántisztviselők középosztálybeli helyzete. (E helyt megint csak indokolt Németországot és Magyarországot összehasonlítani; a munkásosztály és a magánalkalmazottak különválása előbb a csoportidentitás, majd a szociális törvényhozás terén hasonló módon ment végbe Németországban és Ausztriában is.) Az 1890-es évek eleje az 1920-as évek vége között lezajló folyamat ismertetése során Bódynál kiemelt hangsúlyt kap a háború és különösen az 1918-as polgári forradalom fordulópontként való értékelése. Gyáni Gábor írja a Magyarország társadalomtörténete a reformkortól a második világháborúig c. könyv második részében, hogy a Horthy-kor társadalmáról Erdei Ferenc, Weisz István és Szekfű Gyula, azaz a korabeli társadalomelemzők műveit leszámítva alig áll rendelkezésre átfogó munka. Más szóval a korszak társadalma viszonylag kevéssé keltette fel a törté-