Századok – 2004
Közlemények - Egresi Katalin: Viták a társadalompolitika elméletéről és gyakorlatáról a Bethlen-érában I/119
TÁRSADALOMPOLITIKA. A BETHLEN-ÉRÁBAN 151 hangzott vélemények ismétlődtek meg. Pap Géza, népjóléti államtitkár, az 1927. évi betegség- és balesetbiztosítás esetére szóló törvénytervezet szerkesztője a kötelező biztosítás bevezetése mellett érvelt, amelynek terheit az állam, a munkaadók és a munkavállalók közösen viselnék. Emellett támogatta egy egységes, központilag szervezett, minden foglalkozási ágra kiterjedő munkaközvetítő hivatal felállítását is. Ugyanakkor bizonyos megszorításokra tett javaslatot, amelyek egyrészt a segélyre jogosultak körét illetően, másrészt a segély összegének megállapításánál szükségesek. Úgy vélte, hogy a munkanélküliség nem egyformán jelentkezett minden termelési ágban, ezért nem feltétlenül szükséges valamennyi foglalkozási ágra nézve alkalmazni. A segély mértéke nem érheti el azt az összeget, amely már munkakerülésre csábíthat. Hosszasan fejtegette a vétlen munkanélküliség kialakulásának körülményeit, és arra a következtetésre jutott, hogy a kötelező biztosítás azért jobb, mint a különböző jótékonysági és ínségakciók, mert a munkanélkülivé vált egyén nem kerül megalázó helyzetbe. A biztosítás bevezetésének jogosságát abban látta, hogy az I. világháborút követően a munkanélküliség oka „nem a munkás személyében, nem az ő munkaképességének és munkakészségének, nem az ő testi, lelki és erkölcsi épségének hiányában, hanem a társadalomnak, a gazdasági rendnek a betegségében keletkezik."5 4 Pap Géza szerint egy, az I. világháború utáni korszakra jellemző általános jelenséggel állunk szemben, amit sürgősen orvosolni kell. Úgy vélte, hogy a munkahiány esetére vonatkozó biztosítással szemben felhozott vádak alaptalanok. Az egyik legsúlyosabb ellenérv a magyar gazdaság súlyos helyzete volt. Pap arra hivatkozott, hogy legfontosabb külkereskedelmi partnereink: Ausztria, Németország és Csehszlovákia már sokkal előbbre tart társadalombiztosítás törvényi szabályozása terén, ezen államok gazdasága is elbírja a biztosítással járó terheket. A munkakerülésre, és a munkások elzüllésére vonatkozó vádak pedig kiküszöbölhetőek, ha a segélyre jogosultság kritériumait a törvényjavaslat pontosan körülhatárolja. Pap Géza ezzel kapcsolatban három kritérium megállapítását tartotta szükségesnek: 1. Segélyt csak az igényelhet, aki a segély igénybevétele előtt huzamosabb ideig biztosításra kötelezett volt, tehát nem rövid ideig tartó látszatmunkát végzett, 2. aki a munkahiány vétlenségét bizonyítani tudja, munkaviszonyának megszüntetésének nem maga az oka, 3. valamint aki keresőképes, nem a személyében rejlő körülmények (öregség, betegség, rokkantság), hanem a munkapiac viszonyai gátolják a munkavégzésben. Andor Endre miniszteri tanácsos, a munkanélküliség különböző fajtáiról beszélt. Úgy vélte, két fő típust és ezeken belül további két altípust szükséges megkülönböztetni. Az egyik főtípus a világháború által okozott abnormális munkahiány, a másik a foglalkozások túlnyomó részével együtt járó normális munkahiány, amely meghatározott időszakokban visszatér. Mindegyik típusban van akut munkahiány, amely teljes munka- és keresetképtelenséget hoz létre. Ez a típusú munkahiány a dolgozók keresetét a létminimum alá süllyeszti, ami egyaránt súlyos a termelésre és a fogyasztásra. Ugyanakkor beszélhetünk ún. leplezett, ideiglenes munkahiányról is. 54 Társadalompolitikai értekezlet 201.