Századok – 2004

Történeti irodalom - Várdy Béla: Magyarok az újvilágban (Ism.: Csorba László) VI/1481

1482 TÖRTÉNETI IRODALOM 1482 Ε viszony krónikájának van egy kétfelől olvasható, nagy fejezete: az amerikai magyarság története. Ez része a magyar történelemnek, de része az amerikainak is. Az előbbi nem érthető az elvándoroltak sorsa, az ezernyi vissza- és kölcsönhatás nélkül, az utóbbi pedig a beköltözők szellemi és anyagi muníciója, az új közösséghez való sajátos hozzájárulása nélkül. A kettős feladat folytán mindkét oldalról verbuválódtak a vele foglalkozó tudósok. Az adatok felhalmozása azonban nem sokat ér, ha időnként nem akad vállalkozó, aki összefoglalja elődei és pályatársai, vagy épp a saját részkutatásai eredményeit. Sors és téma sokévtizedes egybefonódása — no, meg kivételes szorgalma és tudása — juttatta el végül a pittsburgh-i Duquesne Egyetem professzorát, Várdy Bélát oda, hogy ő legyen a Magyar Amerika történetét elsőként összefoglaló tudományos szintézis megalkotója. Az alapvetően kronológiai felépítésű munka az eddigi irodalom tényanyagának nagyívű, mégis részletgazdag, arányos összegzése olvasmányos, a nehézkesebb értekező modor helyett a beszélt nyelvhez közelebb álló stílusban. Vannak benne kisebb átfedések, mert a legtöbb fejezet már korábban folyóiratokban megjelent, de nem zavaró — sőt, sokszor épp a mondandót nyomatékosító! — mennyiségben. A szerző munkájának szakmai bravúrja abban áll, hogy a téma „logikáját" követve, harmonikusan sikerült összeillesztenie a hagyományos kapcsolattörténti anyagot a gazdaság-, társadalom-, művelődés- és politikatörténeti fejezetekkel. Egybegyűjti a legkorábbi felfedezőkre és utazókra vonatkozó szórványadatokat, tipizálja a Kossuth-emigráció nagy korszakának előbb reflektorfénybe kerülő, majd árnyba boruló alakjait, áttekinti a gazdasági kivándorlást meghatározó, a háttérben érvényesülő okokat éppúgy, mint azt a sok-sok emberi drámát, amely a hatalmas migrációs folyamatba belesodródó névtelen kisemberek százezreinek sorsát szükségképpen kísérte. A bányaplézek és a burdosházak világa mellett értő krónikása az egyleti és a vallásfelekezeti élet megindulásának is, azután az emigráns sajtó, irodalom, színházi élet megszületésének és kibontakozásának, és méginkább annak az összetett társadalmi folyamatnak, amelynek egyik pólusán a kezdetben csupán ideiglenesen az Újvilágba érkezők letesznek a hazatérésről és a befogadó társadalom tagjaivá válnak, másik pólusán pedig már a bevándorlók második generációja veszi át a stafétabotot, kialakítva a nagyvárosok „Kis-Magyarország" negyedeit és a sok elemében máig fennmaradt, jellegzetes „amerikás magyar" életformát. Izgalmas politikatörténeti fejezetek tárgyalják azt a dilemmát, amelyet az I. világháború miatt kellett átélniük a szülőhaza és a fogadott haza iránti, egymással ellentétes lojalitással küszködőknek, továbbá azt a helyzetet, ahogyan ez a feszültség még sokkal bonyolultabb körülmények között újjászületett a II. világháború idején. A háborús években zajló politikai összecsapások korrekt rajzát újfent érdekes társadalomtörténeti fejezetek követik, belülről is megértve-jellemezve az ún. „negyvenötös", „negyvenhetes" és „ötvenhatos" emigrációs csoportok sorsának alakulását a megélhetéstől kezdve a politikai és művelődési viszonyokig, a tágabb szociológiai meghatározóktól az érdekesebb, tipikusabb egyéni sorsokig. Különösen érdekes és meggyőző e csoportok egymásközti ellentéteinek magyarázata, a társadalmi és a politikai szempontok közös alkalmazása révén. A könyv utolsó fejezetei azután megint újabb műfaj, immár a politológia eszköztárát vonják be az ábrázolásba, jószerével napjainkig — a kettős millennium esztendejéig, 2000-ig — követve az amerikai ι emigráns magyarság és az „ókontri" viszonyának alakulását a rendszerváltozás után. A módszertanilag is sokszínű, ám színvonalában mégsem egyenetlen alkotás minden sorát ι az összes irányzatoktól kellő távolságot tartó, a szélsőségektől ösztönösen irtózó, az őszinte emberi meggyőződést tisztelő, a józan észben mindig bizakodó tudós szemlélete hatja át. Azt kell mondjam, e vonásában a magyar hazafiságára méltán büszke Várdy Béla könyve jellegzetesen amerikai — pontosabban az amerikai historiográfia legjobb hagyományait követő — alkotás. Pedig nem hűvös kívülállóként szemléli kutatásainak tárgyát. Miként arra könyvében több helyen utal, a „negyvenötös" emigráció tizenéves tagjaként került Amerikába, így neveltetését, felnőtté válását, értékrendjének kialakulását alapvetően befolyásolta e csoport mikrovilága, az „úri" Magyarország társadalmi rendjét és szokásait a háború után évtizedekben is továbbéltető, a családi érintkezésben éppúgy, mint a közösségi intézményekben érvényesítő életrendje. Várdy a saját útját is belerajzolja könyvébe, amikor jelzi, hogy e csoport másodgenerációja hogyan vitte tovább a maga családi és érzelmi életében ennek az örökségnek az értékőrzés értelmében konzervatív vonásait, ám szakított ugyanakkor az „úri" allűrökkel, előítéletekkel, vált nyitottá az amerikai környezet demokratikus mintáira, idővel egy olyan, modernebb magyarságtudathoz jutva el, amelynek híveként ugyan politikai fenntartásait soha fel nem adta, de képessé vált a kádárista Magyarország hivatalos képviselőivel is a jobbító célú együttműködésre.