Századok – 2004

Beszámoló - Litván György: A sajtó áthangolódása 1914 őszén VI/1462

1466 · TUDOMÁNYOS KONFERENCIA AZ I. VILÁGHÁBORÚRÓL A (viszonylag) szabad sajtó és a független publicista fájdalmas kitörése, a megváltozott világ miatti segélykiáltása a Világ július 25-i, A vörös kacaj című névtelen vezércikkében kapott hangot. „Talán az utolsó óra, az utolsó alkalom, amikor őszintén és fenntartás nélkül beszélhetünk. Holnap ilyenkor, ha holnap békés kultúrország helyett háborús lázban égő hadviselő ország leszünk, lakat zárja le az ajkunkat. Nem idegen erő, hanem a saját lelkiismeretünk teszi ezt a lakatot a szánkra. [...] Most még mindenki boldog, mindenki örül, hogy ilyen bátrak és ilyen erélyesek vagyunk. De holnap? Ma még szabad kétségbeesve, panaszos indulattal számon kérni a monarchia vezetőitől, hogy miért vittek bennünket erre az útra, melyen mindent veszíthatünk, és semmit sem nyerhetünk". A másnapi, július 26-i vezércikkben (A kockát elvetették) Bíró Lajos még a saját hangján szólal meg, de ez már valóban a szabad újságírás búcsúja. „A budapesti utca tombolva ünnepli a háborút - írja -, de azoknak, akik az eseményekért a felelősséget viselik, reszketve szorulhat össze a szívük" De akik megborzadnak a háborútól, folytatja, gondolják meg, mit jelentett volna a háború rosszabb körülmények között, amelybe nem a győzelem biztos reményével mentünk volna bele. És a következő napon, 27-én, már Masírozunk! címmel jelenik meg a névtelen vezércikk. Mondanivalója: a döntés után már csak a mielőbbi győzelem a fontos. Másnap is az a pragmatikus bölcsesség kap hangsúlyt, hogy a nagy kataklizma már nem maradhat el, és jobb most, amikor az idő és a helyzet nekünk kedvez. A Világ is elkezdte tehát a háborús viszonyok és a hozzájuk való alkalmazkodás elfogadtatását olvasóival. Bíró Lajos 30-i vezércikke (A katonáink) a háborús magatartási szabályokat összegezi s ezek célszerűségét elemzi. Most ez a lap „vonala": különösebb lelkesedés nélkül tudomásul venni a végzetszerűt, s ezt az olvasóval is elfogadtatni. „Jött, aminek jönnie kellett - mondja az augusztus 1-jei, Mozgósítás című vezércikk. - Ha a mozgósított erőnek hadba is kell szállnia, megnyugtathatja őket az a tudat, hogy nem ők akarták a háborút, ők a világbékéért küzdenek". De itt már kezd az ideologikus elem is betüremkedni. Az augusztus 4-i vezércikk címe: Háború a békéért". Bíró Lajos 2-án azzal indokolja a világháború szükségességét, hogy Oroszország a barbárság és az abszolutizmus szigete, Ignotus pedig 5-én azt fejtegeti, hogy ez a birodalom első olyan háborúja, amely egyben népeinek is háborúja. Ugyanő két nap múlva Szabadságharc címen ír vezércikket, szeptember 2-án pedig teljesen elveszti a mértéket. „Ez a csodaháború — lelkesedik — 1 ahogy diadalról diadalra halad, kétszeresen megnyugtató. Azzal, hogy eléri célját, s azzal, hogy igazolja magát". Ignotus esetében nem pálfordulásról vagy a helyzethez való kényszerű alkalmazkodásról van szó, mint a Világ más vezető publicistájánál. Ez a ragyogó tollú közíró, aki - noha tudjuk róla, hogy Andrássy bizalmasa is volt, és névtelenül rendszeresen írt a saját meggyőződésétől eltérő cikkeket - alapjában véve Ady és Jászi radikális táborához tartozott, ám 1914 nyarán különös módon kezdettől fogva a háború szószólójának csapott fel, s még mielőtt a Világot elárasztotta volna fentebb idézett apologetikus laposságaival, ennél sokkal magasabb publicisztikai szinten, sorozatosan állt ki a szerb, majd az orosz háború melletti érvelésével, nem kisebb fórumon, mint a Nyugat élén, a neki fenntartott, eredetileg A politika mögül című vezércikkek rovatában.