Századok – 2004

Beszámoló - Magyarország az I. világháborúban. Konferencia Szegeden 2004. június 28-án (ifj. Bertényi Iván) VI/1440

1442 BESZÁMOLÓ Berchtold önhatalmúlag húzta ki a hamis adatra hivatkozó bekezdést. Minderről csak egy nappal később tudott beszámolni a császárnak, aki — megértve a kényszerhelyzetet — nem kifogásolta minisztere eljárását. Bizonyosan nem állítható, ezért Pollmann Ferenc is inkább csak sugalmazta, hogy Tersztyánszky Károly budapesti hadtestparancsnok (vagy környezete) a parancsok puszta végrehajtásán túl is igyekezett mindent megtenni, hogy végre megtörténhessen a leszámolás Szerbiával. A konferencia következő előadója, Marjanucz László (Szegedi Tudományegyetem) a hátország és a frontharcosok kapcsolatát elemezte. A doberdói fa Szeged emlékezetében c. előadásában először röviden áttekintette Olaszország és a Monarchia kapcsolatait a 20. század első másfél évtizedében, majd az isonzói csatákról szólt, melyekben a szegediekből is álló 46. császári és királyi gyalogezred katonái is küzdöttek, a San Martino melletti hegyes, sziklás terepen. A kevés fedezéket adó, kopár terület véres összecsapások színtere volt, s a heves harcokban elpusztult egy terebélyes fa is, amelyet Ceiss alezredes parancsára kivágtak, és hazaküldtek Szegedre. A „doberdói fa" búcsúztatásán megjelent, és lelkesítő beszédet mondott József főherceg is, majd 1916. július 16-án ünnepélyes keretek között került sor szegedi fogadására. A „keményöklű szegedi fiúkra" emlékeztető fatörzset — ennyi maradt a fából — a kultúrpalota főbejárata előtt állították fel, a polgári és katonai hatóságoknak az „ország határait védő" doberdói harcosokról és a 14 ezer magyar hősi halottról megemlékező prominenseinek jelenlétében. Az ünnepséget követően a doberdói fát a kultúrpalota kupolacsarnokában, a nagy képtári teremben helyezték el. A délelőtti ülésszak utolsó előadója Balla Tibor (Hadtörténeti Intézet) volt. A fiatal hadtörténész Magyar csapatok a caporettói áttörésben c. előadásában a rendelkezésre álló korlátozott időkeret miatt inkább a hadműveletek általános bemutatására törekedett. Az 1917. októberi, az olasz hagyomány által csak „caporettói csodaként" emlegetett tizenkettedik isonzói csatában a korábbi isonzói csatáktól eltérően az osztrák-magyar és német csapatok léptek fel támadóan. A Franz Conrad von Hötzendorf egy korábbi tervére visszavezethető offenzíva kidolgozója a Monarchia új vezérkari főnöke, az erdélyi szász származású, magyar állampolgárságú báró Arthur Arz von Straussenburg gyalogsági tábornok volt. A hadműveletek végrehajtásához német segítséget is igénybe vettek, miután leküzdötték a fiatal uralkodó, Károly ellenkezését. így az orosz és román frontról erősítésnek átcsoportosított hét osztrák-magyar hadosztály mellett hét, hegyi harcban tapasztalt és jól felszerelt német hadosztályt küldtek a frontra. A „Waffentreue" fedőnevű hadműveletet alaposan előkészítették, és sikerült a megtévesztés is, ezért éppen Flitsch és Tolmein között csupán egy három hadosztályból álló hadtest védte az olasz vonalakat. Az olaszokat teljesen felkészületlenül érő gáztámadással párosuló rövid, de nagy erejű tüzérségi előkészítést követően 1917. október 24-én reggel indult meg a központi hatalmak seregeinek támadása, estére pedig a csapatok elérték Caporetto városát. Az olasz arcvonalat összességében harminckét kilométer szélességben és hat kilométer mélységben szakították át, az olasz arcvonal összeomlása 26-ra általánossá vált, ezért 27-én reggel Cadorna olasz vezérkari főnök elrendelte a visszavonulást a Tagliamento folyóig. A kudarc az egész frontot magával rántotta, az olaszok mindenhol