Századok – 2004
Beszámoló - Magyar–brit kapcsolatok 1848-tól napjainkig. A Londoni Magyar Kulturális Központ és a Londoni Egyetem Közép-Kelet-Európai Tanszéke által 2004. április 16–17-én megrendezett konferenciáról (Beretzky Ágnes) VI/1431
1438 BESZÁMOLÓ visszacsatolásáig. Magyarországnak a Führer támogatásáért azonban ezúttal már súlyos árat kellett fizetnie: a háromhatalmi egyezményhez való csatlakozás 1940 novemberében az elnemkötelezettség elvének feladását jelentette és a háborúba való belesodródáshoz vezetett. A korszak brit külpolitikáját irányító Winston Churchill és Anthony Eden Magyarországgal kapcsolatos nézeteinek alakulását tárgyalta Lojkó Miklós10 előadása. Mint ismeretes, Toynbee fentebb említett magyarbarát/magyarellenes besorolását kiterjesztve, a szakirodalom a brit miniszterelnököt inkább az előbbi, külügyminiszterét pedig az utóbbi kategóriába sorolja. Szakítva ezzel a kategorizálással az előadó azt hangsúlyozta, hogy Magyarország részvételét az 1941. áprilisi Jugoszlávia-ellenes hadjáratban mindketten élesen elítélték („örökös szégyene"), az öngyilkosságba menekülő Telekiről azonban elismerően nyilatkoztak („az utolsó, akiben még bíztunk").11 Lojkó érvelése szerint az 1943-as magyar béketapogatózások megítélésében is nézetazonosság állapítható meg Churchill és Eden között abban, hogy a Magyarországgal kapcsolatos brit politikai irányvonal bármilyen módosulását — kényszerűségből — a Szovjetunióval összhangba kívánták hozni. A legfontosabb összetevője e két történelmi alak Magyarországhoz való viszonyulásának azonban — a két ország súlyának és prioritásainak eltéréséből fakadóan — nyilvánvalóan egy bizonyos fokú érdektelenség volt, amit kiválóan érzékeltet a potsdami konferencia egyik—jelentéktelennek tűnő — eseménye. Egy, a megszálló szovjet erők néhány magyarországi cég brit résztulajdonosának gazdasági érdekeit sértő tevékenységét helytelenítő iratra Churchill odafirkantotta: „Mit is akarunk Magyarországgal kapcsolatban?", mire Eden a következő választ adta: „Ezen a konferencián semmi különöset." A második világháborút követő magyarországi kommunista hatalomátvétel és a diktatúra kiépülése1 2 tartósítani látszott az 1941 tavasza óta uralkodó, igen kedvezőtlen Magyarország-képet Londonban. Az ország megítélésében az újabb fordulatot az 1956. októberi események váltották ki: a „szovjet Góliáttal szembeszálló kis magyar Dávid" méltán váltott ki elismerést a szigetországban. A forradalom és szabadságharc angliai fogadtatását tárgyaló Gömöri György1 3 azonban hangsúlyozta, hogy — brit tudósítók és magyar emigránsok tevékenysége ellenére — az 1960-as évek közepére az angliai politikai közvélemény már elvesztette érdeklődését a „magyar ügy" iránt: a forradalmat eltipró Kádár személye és rendszere szalonképesebbé vált, s figyelmét is más aktuálisabb nemzetközi események (vietnami háború, szovjet-kínai konfliktus) kötötték le. 1956 őszének ese-10 Lojkó Miklós: Churchill, Eden and Hungary. Kézirat. 11 A diplomáciai kapcsolatok megszakítása után az egyetlen félhivatalos összekötő kapcsot Magyarország és Nagy-Britannia között C. A. Macartney magyar nyelvű BBC-előadásai jelentették, melyek eredetileg Budapest háborús részvételének csökkentésére születtek, ám „megengedő" hangnemük miatt hamarosan a csehszlovák és magyar emigráns körök heves rosszallását váltották ki. Blackwellhez hasonlóan tehát Macartney második világháború alatti szakértői tevékenysége is teljesen eredménytelennek bizonyult, mivel a Foreign Office reálpolitikai megfontolásai (és beszűkült mozgásterének ténye) ezúttal is háttérbe szorították tevékenységét. 12 Az Edgar Sanderst, a Standard Electric Company-nál dolgozó brit állampolgárt elítélő koncepciós persorozatról és az 1950-es évek elején a brit-magyar kapcsolatok teljes beszűküléséről ld. Figder Éva: Edgar Sanders: A Spy Behind the Iron Curtain. Kézirat. 13 Gömöri György (George Gömöri): The Reception of 1956 in the English Press and Public Opinion. Kézirat.
