Századok – 2004

Beszámoló - Magyar–brit kapcsolatok 1848-tól napjainkig. A Londoni Magyar Kulturális Központ és a Londoni Egyetem Közép-Kelet-Európai Tanszéke által 2004. április 16–17-én megrendezett konferenciáról (Beretzky Ágnes) VI/1431

BESZÁMOLÓ 1437 hogy eljön majd a nap, amikor képes lesz különbséget tenni az Önétől eltérő vélemény és az erkölcsi fertő között. Remélem, akkor majd újra talál- kozunk." Ez a nap azonban — amint Péter László is kiemelte — soha nem jött el. Ez a Münchent követő szakítás igazolni látszik a brit történésznagyság, Arnold Toynbee-nak a konferencia bevezetőjében is elhangzott feltevését. A Királyi Külügyi Intézet egykori vezetője Acquaintances (Ismerősök) című könyvében írja, hogy a 20. század minden angol történészgenerációja kitermelte a maga magyar-szakértőjét: a századelő magyarellenes Seton-Watsonját a második világháború előestéjén a velünk rokonszenvező Macartney váltotta fel, hogy azután a hetvenes-nyolcvanas években újra forduljon a kocka A. J. Ρ Taylor személyében. A konferencia számos tanulmánya azonban, ha meg nem kérdőjelezte is, de legalábbis árnyalta e magyarellenes/magyarbarát klasszifikáció létjogosultságát. Péter László a Macartney második világháború alatti tevékenységét elemző előadásában9 is hangsúlyozta, hogy a Horthy-Bethlen vezette Magyarország társadalmi-politikai berendezkedését nemcsak Seton-Watson, hanem Macartney is komoly kritikával illette; „Nevetséges volna úgy tenni, vélekedett az 1934-ben íródott Hungaryben, mintha [...] bármilyen köze lenne a mi fogalmaink szerinti demokráciához". Egykori mentorával ellentétben azonban Macartney a kisantantállamok antidemokratikus vonásait sem kímélte. A kettejük közti markáns különbség tehát nem is annyira Magyarország, hanem sokkal inkább az 1918-1919-ben életre hívott és megerősített környező államok megítélésében keresendő, és a nemzethez és a nemzetállami koncepcióhoz való eltérő viszonyulásukban gyökerezik. Seton-Watson gondolkodásának középpontjában a béke és a rend megteremtése és megőrzése állt, ami az ezeket garantálni hivatott, 1918-19-ben létrehozott nemzetállami struktúra fenntartásának szükségességével fonódott össze. Macartney ezzel szemben úgy vélte, hogy az etnikai elv alkalmazása önmagában nem képes orvosolni a Duna-medence problémáit, s az egyetlen tartós megoldás a politikai határok elválasztójellegének csökkentésével egy, a nemzetek teljes egyenlőségén nyugvó állam létrehozása lenne. A határ- spiritualizáció fontosságát Seton-Watson is kiemelte, azonban míg szerinte a határok elválasztójellege akkor csökkenhet, ha Magyarország lemond a revízióról, Macartney — az igazságosság és a gazdasági együttműködés szempontjait szem előtt tartva — éppen ellenkezőleg úgy vélekedett, hogy a határspiritualizáció sikerének záloga az utódállamok merev revízióellenes magatartásának megváltó- zásában rejlik. Az első bécsi döntés — mint ismeretes — német segédlettel juttatta vissza a Felvidék magyarlakta vidékeit, s még két esztendő sem telt el Észak-Erdély 9 Péter László: The political Conflict Between R. W. Seton-Watson and C. A. Macartney over Hungary. Kézirat és Beretzky Ágnes: A Devoted and Frustrated Friend of Hungary. C. A. Macartney's Service in the Foreign Office and the BBC, 1939-1945. Kézirat. A Toynbee-féle klasszifikáció alátámasztására Id. Pók Attila előadását (The Making of a British Army Manual on Hungary 1943-1944), amely a brit katonáknak szánt Magyarországról szóló második világháborús katonai kézikönyv megszületésének körülményeit taglalja. A könyv első kötetének tizennégy fejezete, melyet az emigráns Károlyi Mihály közeli barátja, A. J. Ρ Taylor állított össze, igen negatív kritikát kapott: nemcsak Macartney, hanem Frank Roberts és Owen St. Clair O'Malley brit követ is rendkívül elfogult és nem a legfrissebb forrásokra támaszkodó írásként jellemezte. Ezért 1944 februárjában a Külügyminisztériumban végül a Macartney által írott, alternatív szöveg mellett döntöttek. A szerzőnek azonban néhány ponton így is változtatnia kellett művén, mivel a dualista Magyarország nemzetiségpolitikájának elemzését túl rr jgengedőnek, a trianoni békét bíráló szakasz egyes passzusait pedig túl radikálisnak találták.