Századok – 2004

Beszámoló - A kommunizmus és az elitek Közép-Európában. Konferencia a párizsi École Normale Supérieure-ön; 2004. április 2–3. (Ablonczy Balázs) VI/1427

1428 BESZÁMOLÓ tal történész: François Bocholier és az olasz (magyarul egyébként kitűnően beszélő) Stefano Bottoni közös (francia-angol) előadásban mutatta be az erdélyi elitek átváltozásait 1914 és 1950 között, s ismertették azt a folyamatot, amelynek révén Erdélyben a német és magyar elit, amely közigazgatási és politikai pozícióinak elvesztése után még a harmincas években is megőrizte helyét a régió társadalmában, a háborút követő években felszámolódott. Kitértek arra is, hogy 1945 után az erdélyi román elitet (amelynek legjellegezetesebb alakja Iuliu Maniu volt) hogyan semmisítette meg a totalitarizmus, miközben olyan vezető csoportokat is kialakított - ezek alkalmanként közvetítők, végrehajtók vagy maguk is áldozatok voltak a gépezetben -, ahol a magyar és a zsidó csoportok megőrizhettek bizonyos pozíciókat a kezdeti években. Egyszerűen azért, mert már a harmincas évektől mélyebben gyökereztek a romániai baloldali (kommunista, szociáldemokrata) mozgalmakban. A lendületes demonstráció nem nyerte el mindenki tetszését, a jelen lévő Dumitru Préda, a bukaresti külügyi levéltár volt vezetője, élénken kifogásolta Bocholier szóhasználatát, amennyiben az „annexió" szót alkalmazta Erdély Romániába való betagolására 1918-1920-ban. S az előadó hiába magyarázta, hogy az „annexion" franciául többé-kevésbé semleges értelmű szó (ellentétben a magyar és román jelentéssel), a Bukarestben egyébként nyugatos liberális hírében álló történészkollégát ez láthatóan nem elégítette ki. Bernard Michel, a Sorbonne-Paris I emeritus professzora, a konferencián résztvevők közül többek tanára, hozzászólásában a cseh és a szlovák hatalomátvétel egyediségeit emelte ki. A tematikus blokk második felében e sorok szerzője tartott előadást, amelyben emlékiratok és naplók tükrében igyekezett bemutatni: a háború előtti magyar elit kollektív emlékezetében hogyan képeződött le a diktatúra berendezkedése és később a kádárizmus mindennapisága. Romsics Ignác legutóbbi, rendszerváltásról szóló könyvének gondolatait továbbgombolyítva tartott előadást elitek és rendszerváltás viszonyáról. A hazai szociológiai irodalom feltárásait hasznosítva hangsúlyozta az 1990 előtti és utáni politikai elit jelentős cseréjét, miközben gazdasági és kulturális téren jóval nagyobb kontinuitást állapított meg. (Az előadás írott formája megtalálható Romsics most megjelent, Múltról a mának című tanulmánykötetének 235-245. oldalán). Georges Mink lengyel származású francia politológus pedig a kilencvenes évek elején Jean-Charles Szurekkel együtt folytatott nagyszabású komparatív vizsgálatának egyes részeredményeiről számolt be. Előadásának summázata az volt, hogy a kommunista elitek gazdasági térre konvertált kapcsolati hálója és személyi állománya jelentős részben megmaradt a rendszerváltások után is. A pártállami múlttal rendelkező gazdasági csoportok nagyjából egyformán erősek a közép-európai térség (Csehország, Szlovákia, Magyarország, Lengyelország) országaiban, akármilyen módszert próbáltak is alkalmazni (lusztráció stb.) távol tartásukra. Szurek másnapi előadásában a lengyel kommunista elit múltképét vizsgálta, az általa végzett mélyinterjús kutatások alapján. A blokk végén, Francesco Guida kérdése nyomán („A kommunista elitek rekonverziója sikeres volt Közép-Európában, de vajon igazságos volt-e?") néhány ütköző vélekedés hangzott el (Romsics Ignác és e sorok írója szájából) az örökzöld téma, morál és politika összecsiszolhatóságának illetve összecsiszolhatatlanságának kérdésében.