Századok – 2004

Beszámoló - A kommunizmus és az elitek Közép-Európában. Konferencia a párizsi École Normale Supérieure-ön; 2004. április 2–3. (Ablonczy Balázs) VI/1427

BESZÁMOLÓ 1429 A konferencia első napjának délutánján Kende Péter, Karády Viktor, Fejtő Ferenc részvételével, Paul Gradvohl elnökletével zajlott kerekasztal, amelynek során a franciaországi publicisztika, tudományos élet e jelesei személyes életútjukon keresztül igyekeztek megvilágítani egy-egy mobilizációs pályát, jellegzetes közép-európai életutat. Hozzájuk társult később Jean-François Noiville, Franciaország bukaresti, majd varsói nagykövete, aki diplomataélményeit osztotta meg hallgatóságával - úgy, ahogy ezt egy francia diplomatától elvárja a közvélekedés: szellemesen, iróniával, hallatlan erudícióval és udvarias távolságtartással. Az utolsó, délutáni blokk az értelmiségkutatás szaktekintélyének számító Christophe Char le elnöklete alatt az elitek kialakulásának/kialakításának útjaira kereste a választ. Antoine Marès a cseh elitek 20. századi formálódásáról beszélt, míg Paul Gradvohl, a Nancyban oktató, magyarul kitűnően beszélő egyetemi docens a rendszerváltó magyar elit formálódásáról beszélt, és arról, hogy az egyetemi-kutatói közeg milyen elsőrendű szerepet játszott e gárda szocializációjában, kiemelve a nyolcvanas évek magyar felsőoktatásának — a válságjelenségekkel párhuzamosan létező — pluralizmusát. Ezt követően a közép-európai katolikus egyetemek újjászületéséről, a képzés irányáról, szellemiségéről, diákképről beszélt Botos Máté, aki a PPKE oktatójaként belülről ismeri az intézményalapítás kínjait, a célok és az eredmények közti feszültséget, s az egyetemalapító egyház dilemmáit. Az előadását követő kérdések között - Kende Péter mindig problémaérzékeny és elegánsan megfogalmazott felvetései mellett - Karády Viktor némi provokatív éllel arról tudakozódott Botosnál: a magyar egyház miért nem hajtotta végre a maga „aggiornamento"-ját, amely Itáliában és másutt lezajlott a II. vatikáni zsinat nyomán, s a magyar egyház világképének mekkora szerepe van abban, hogy a közelmúltban végzett (és sokat vitatott) szociológiai felmérések szerint a katolikus egyetem hallgatói között olyan sok az antiszemita. Az előadót láthatóan meglepte a kérdés, s érdemi válasz nem is született. Karády első kérdésére Nicolas Bauquet másnapi előadása szolgáltatta a választ: azért mert már a kádári Magyarországnak is tökéletesen megfelelt egy klerikális, saját világába zárkózó és minden belső demokratikus kísérlet ellen fellépő egyház. Bauquet az AEH irataira alapozva úgy látta: a magyar katolikus egyház struktúráinak megroggyanását nem a Rákosi-korszak, hanem a Kádár-korszak — saját szempontjából lényege• sen hatékonyabb — egyházpolitikája idézte elő, amikor az egyházi vezetést a legváltozatosabb módszerekkel lojálissá vagy kollaboránssá lehetett tenni, s immár az egyházon belüli frontvonalak sem voltak áttekinthetőek. A konferencia második napját Csernus Sándor, a párizsi magyar intézet igazgatója elnökölte. Ezt az ülést Genfben és Párizsban egyaránt oktató Sandrine Kott brilliáns előadása nyitotta meg az NDK elitjeinek rekrutációjáról, hatalmi befolyásáról és hatalomgyakorlási technikáiról. Elemzése világosan megmutatta, hogy az NDK, bármennyire hierarchizált, rugalmatlan és a térségben talán a legerősebben szovjetizált társadalomnak látszik is, a társadalmi mobilitás bizonyos formái és a régi (háború előtti) hálózatok továbbélése jó darabig jellemezte működését. S az utolsó húsz év során inkább az egyes szektorok elitjeinek szakadatlan paktumai voltak azok, amelyek lehetővé tették a párhuzamos hatalomgyakorlást akár a központból irányított apparátussal szemben is. Marion Marmorat, a Sciences Po doktorandusza előadásában a bős-nagymarosi vízlépcső szlovák és magyar