Századok – 2004

Figyelő - Deák István: Hadviselők és ellenállók VI/1417

1424 FIGYELŐ időnként agyon is lőttek túszokat, továbbá házakat, sőt falvakat gyújtottak fel tényleges vagy feltételezett német Wervolf-partizánakciók miatti megtorlás gyanánt. A Robert Katz által nagyra becsült két hős, a partizán Elena (Carla Capponi) és Paolo (Rosario Bentivegna) a háború után a legmagasabb olasz katonai kitüntetésekben részesült; összeházasodtak és kommunista képviselők lettek a parlamentben. Sem ők, sem egyetlen más partizán sem adott nyilvánosan hangot a kétségeinek afelől, hogy a végzetes 1944. márciusi napon elkövetett tettük helyes volt-e. Hosszú távon azonban az olasz kommunisták nem húztak hasznot a háború alatti hősiességükből és kíméletlenségükből; a Pártnak nem sikerült hatalomra kerülnie. Nem valósult meg a partizánok álma az igazságos és egyenlőségen alapuló társadalomról sem. A Via Rasella-i támadás azonban az olasz nacionalizmus szempontjából nem volt hiábavaló. Megerősítette azt az olasz kormány, valamint az irodalom és a filmművészet által egyaránt gondosan ápolt mítoszt, mely szerint az olaszok bátor antifasiszták és a teuton barbárság ártatlan áldozatai voltak. Fel sem merült, hogy az olasz nemzeti jelképek között az abesszíniai falvak elgázosítását, az Albánia, Görögország, Franciaország és Jugoszlávia ellen elkövetett agressziót vagy az olaszok által elfoglalt Délkelet-Európában felállított koncentrációs táborokat kellene szerepeltetni. A pereket és az ítéleteket követően az összes német politikai párt — a szociáldemokratákat sem kivéve — megpróbált nyomást gyakorolni az olasz kormányra Kappler szabadon engedése érdekében, aki — úgymond — „csak parancsoknak engedelmeskedett". Az olasz közvéleményre való tekintettel azonban Kapplert csak 1977-ben szállították át egy alig őrzött katonai kórházba, ahonnan csakhamar megszökött - német felesége segítségével, akivel még a börtönévei alatt házasodott össze. Kappler a rákövetkező évben Stuttgartban halt meg. Németországban további „mártírok" sorsa miatt is lehetett aggódni. Walter Reder osztrák születésű SS-őrnagyot a háború után letöltendő életfogytiglani börtönre ítélték, amiért 1944 októberében parancsot adott a Bologna tartományban található Marzabotto városában és annak környékén elfogott 200 partizán és 1600 ártatlan civil megölésére. Noha a németeket heves olasz partizántámadások érték ebben a körzetben, a marzabottói megtorlás nem túszszedő akció volt, hanem közöséges gyújtogatás és mészárlás - pontosan olyan cselekmények, amelyeket a túszszedés fölöslegessé tett volna. Az osztrák közvélemény ennek ellenére Reder szabadon bocsátását követelte, s amikor 1985-ban csakugyan elengedték, a demokratikus Ausztria honvédelmi minisztere a bécsi repülőtéren személyesen üdvözölte a hazatérő„hőst". Végül, ott volt Erich Priebke SS-századosnak, a római Gestapo-főhadiszálláson Kappler helyettesének az ügye, aki a háború végén Eva és Juan Perón Argentínájába menekült. Ehhez igénybe vette az egyház tisztviselői által létrehozott híres „patkányvonalat", amely megkönnyítette a menekülést az olyan jelentősebb háborús bűnösök számára, mint Adolf Eichmann és Josef Mengele. Priebke azonban 1996-ban Argentínában lelepleződött, és kiadták őt Olaszországnak. Miután a pert követően a katonai bíróság szabadlábra helyezte, tömegmegmozdulások nyomására a következő évben újra bíróság elé állították háborús bűnök és az emberiség elleni bűntettek elkövetéséért. A perben végül életfogytiglani büntetést kapott a szabadlábra helyezés lehetősége nélkül. Később