Századok – 2004

Figyelő - Deák István: Hadviselők és ellenállók VI/1417

FIGYELŐ 1425 az ítéletet tizenöt évi házi őrizetre módosították. Most van szó arról, hogy Priebkét korára való tekintettel kiengedik a házi őrizetből, ami ellen újra erősödik a tiltakozás. Priebke ugyanis kirívóan kegyetlenül bánt foglyaival, s ez minden kétséget kizáróan bűncslekménynek számított. A második világháború alatti partizántevékenységet, amely a gyűlölt nácik ellen irányult, általában igazolhatónak tekintik, de fel kell tenni a kérdést, hogy akkor miért nem tekinthető ugyanilyen alapon jogosnak ugyanazoknak a lengyel partizánoknak a szovjetellenes gerillatevékenysége, akik korábban a német megszállók ellen harcoltak. És hasonlóképpen miért nem az a mudzsahedinek szovjetellenes háborúja Afganisztánban vagy a Vietkong amerikaiak elleni küzdelme Vietnamban, a palesztinok öngyilkos akciói Izraelben, vagy az amerikaiak ellen intézett gerillatámadások Irakban? A második világháború alatti fegyveres ellenállást azért tüntették fel romantikus színben, mert a nácik annyira elvetemült ellenségek voltak, s mert ebben a háborúban a gerillák célpontjai még mindig elsősorban katonák voltak. Ártatlan áldozatok, mint például német katonák feleségei és gyermekei, akik azért haltak meg, mert éppen egy olyan katonai vonaton utaztak, amelyet a partizánok felrobbantottak, járulékos áldozatoknak számítottak. Am az 1950-es évektől kezdődően, amikor a sokak által dicsőített algériai szabadságharcosok elkezdtek bombákat dobni zsúfolt üzletekbe és kávéházakba, ártatlan civilek váltak mindenhol a gerillák kedvelt célpontjaivá. Terrorista támadások a jövőben is lesznek. A kérdés az, hogy teljes kegyetlenséggel kell-e elfojtani őket, vagy bizonyos fokú mérséklettel esetleg meg lehet-e nyerni mind a partizánokat, mind a helyi lakosságot. Semmilyen bizonyíték sem szól amellett, hogy akár az egyik, akár a másik módszer hatékonyabb lenne a másiknál. A lidicei mészárlás többé kevésbé véget vetett a cseh ellenállásnak, de például Lengyelországban ugyanaz a német brutalitás csak erősítette az ellenállók elszántságát. Az amerikai erőszak Vietnamban ugyanúgy nem vetett véget a partizánháborúnak, mint a viszonylagos amerikai önmérséklet a szunnita háromszögben Irakban. Az irreguláris hadviselést szabályozó hágai konvenciókat inkább kudarcnak, semmint sikernek tekinthetjük. Amire szükség lenne, az a realitások felismerése, vagyis az, hogy a jövőben a háborúk egyre inkább úgy fognak lezajlani, hogy civilek lesből lőnek a katonákra, a megriadt katonák pedig ártatlan civilek életét fogjak kioltani. Mindezek miatt nem kétséges, hogy szükség lenne egy olyan új nemzetközi jogi keretre, amely hatékonyabban szabályozza e szörnyű hadviselési módot. S még ha ez a jogi keret esetleg hatástalan marad is, legalább lehet majd mihez mérni a mindkét oldalon elkövetett törvénysértéseket.