Századok – 2004

Figyelő - Deák István: Hadviselők és ellenállók VI/1417

1420 FIGYELŐ ország és Franciaország néhány száz békés polgár meggyilkolása óriási visszhangot váltott ki a közvéleményben; s ezekben az államokban az ilyen incidensek a nemzet hősiességének és szenvedésének jelképeivé váltak. A Via Rasella-i támadást néhány fiatal férfi és nő tervelte ki és hajtotta végre - egy laboratóriumi dolgozó, egy kormánytisztviselő és több egyetemista. Megfigyelték, hogy a német katonai rendőrség egyik osztaga mindennap ugyanazt az útvonalat használja ugyanabban az időben, sőt még ugyanazt a dalt is éneklik, amint a Via Rasella keskeny kis utcáján visszamasíroznak a lőtérről a barakkjaikba. A támadás végrehajtására, amelyet Katz lélegzetelállítóan izgalmasan ír le, a partizánok engedélyt kaptak az ellenállási mozgalombeli feletteseiktől. A robbanások borzalmas pusztítást végeztek, az életben maradtak között pedig leírhatatlan pánik tört ki. Mivel a németek nem tudták, honnan jött a támadás, golyózáport zúdítottak a környező épületekre, ami tovább növelte az áldozatok számát. Hitler és Himmler tömeges megtorlást követelt, miközben a római német diplomaták mindenféle megtorlást elleneztek, nehogy a helyi lakosságot még inkább felbőszítsék. A döntés, hogy minden egyes németért tíz olaszt kell agyonlőni, kompromisszumot jelentett, amelyet a déli front főparancsnokának, Albert Kesselringnek a javaslatára fogadtak el. Az eljárás ad hoc jellegű volt, mert ez volt a legelső német megtorló intézkedés Olaszországban. A kivégzések végrehajtására Kapplert jelölték ki, aki egy álló éjszakán át azon fáradozott, hogy összeállítsa az olasz Todeskandidaten névsorát, azaz azoknak a férfiaknak a listáját, akiknek a sorsa valami okból kifolyólag amúgy is meg volt pecsételve. Mivel ekkoriban mindössze három, németellenes cselekedetért halálraítélt ember volt Rómában, életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt foglyot pedig egyet sem találtak, Kapplernek szélesebb körben kellett kivetni a hálóját, s ilyen módon a város börtöneiből az összes politikai fogoly sorra került. Az ellenállási mozgalom fogságban lévő női tagjait eleve figyelembe sem vették, ám hetvennyolc tökéletesen ártatlan zsidó férfit csatoltak a listához azzal a „logikus" érveléssel, hogy mivel a zsidók kollektív halálbüntetés alatt álltak, néhányat közülük erre az esetre hivatkozva fognak kivégezni. Az a gondosság, amellyel Kappler összeállította a listát, újfent mutatja azt az óriási különbséget, ahogyan a németek viselkedtek egyfelől Nyugat- és Dél-Európában, s másfelől Kelet- és Délkelet-Európában. Lengyelországban, Ukrajnában, Oroszországban, Jugoszláviában és Görögországban a németek egész falvakat gyújtottak fel és minden további nélkül civilek ezreit ölték meg a partizánakciók megtorlásaként. Rómában az áldozatokat teherautókkal vitték ki Ardeatine-barlangokhoz, ahol ötös csoportokban, tarkólövéssel végezték ki őket, ám mivel a legtöbb német rendőr járatlan volt az ilyen dolgokban, a kezdetben jól szervezett kivégzések részeg káoszba fulladtak. Kappler az 1948-as perben azt állította, hogy kivégzéssel fenyegette azokat, akit vonakodtak részt venni a mészárlásban. Nyilatkozata következményeként az összes többi vádlottat felmentették, de később kiderült, hogy nem hangzottak el ilyen jellegű fenyegetések, s az egyik beosztott tiszt nem is volt hajlandó elsütni a revolverét. Ezért a tisztet feljebbvalói nem büntették meg; sőt, mint tudjuk, a Hitler által megszállt Európában egyetlen más német katonát vagy rendőrt sem büntettek meg azért, mert nem volt hajlandó zsidókat vagy más áldozatokat meg-