Századok – 2004

Figyelő - Deák István: Hadviselők és ellenállók VI/1417

FIGYELŐ 1421 gyilkolni. Később kiderült, hogy 335 (és nem 330) embert végeztek ki, közöttük egy tábornokot, számos katonatisztet, kommunistát, értelmiségit, zsidót, valamint egy papot is az ellenállási mozgalomból. Figyelemreméltó, hogy a főleg fiatal és politikailag elkötelezett kivégzendők egyike sem szállt szembe a hóhérjaival. (Ez is mutatja, mennyire téves a gyakran idős, gyermek vagy asszony zsidókat vádolni azzal, hogy engedelmesen hagyták magukat lemészárolni.) Mindössze egyetlen áldozat próbált elmenekülni; őt hamar elfogták, de nem vitték vissza a barlangokhoz, mert kiderült, hogy egy osztrák dezertőrről volt szó, aki olasznak adta ki magát. A barlangokban kizárólag olaszokat öltek meg - a dezertőr túlélte a háborút. Katz kimerítően foglalkozik a pápának a bombatámadásra és a túszok kivégzésére adott reakciójával. A szerző kimutatja, hogy két német diplomata, Eitel Friedrich Möllhausen római német nagykövet és Eugen Dollmann SS-ezredes, aki Himmlert képviselte Rómában a fasiszta vezetőségnél és a Szentszéknél, XII. Pius pápához próbált folyamodni, hogy akadályozza meg a tömeges megtorlást. A két német attól félt, hogy a megtorlás lázadáshoz fog vezetni. Közvetítőjük, egy bajor származású szerzetes, aki már régen az összekötő szerepét játszotta a Vatikán és a német megszálló hatóságok között, eljutott XII. Pius pápáig, de az nem volt hajlandó közbelépni. A pápa hallgatásának oka, hogy a kommunista partizánakciót provokációnak tekintette Róma lángba borítására. Amellett igen valószínű, hogy a pápa a túszok kivégzését kisebb rossznak tartotta annál, mint hogy a németek tömeges pusztításba fogjanak. A pápával folytatott sikertelen német tárgyalások azt mutatják, hogy XII. Pius és hivatala tudott a készülő német retorzióról. Ezt az állítást — ami először Katz nagysikerű, Death in Rome (New York, MacMillan, 1967 — magyar nyelven először: Halál a katakombában. A Kappler-ügy háttere. Budapest, 1971) című könyvében fogalmazódott meg részletesen — a pápa védői erősen tagadták, és a család, mint említettük, beperelte Katzot, valamint azt a rendezőt és producert, akik Katz könyvéből filmet csináltak. A vádlottakat annak idején egy római bíróság rágalmazásért és becsületsértésért börtönbüntetésre ítélte, de az ítéletet egy fellebbviteli bíróság később megsemmisítette. A vád azóta tárgytalanná vált, mivel időközben a Vatikán kiadott egy tizenegy kötetes dokumentumsorozatot, Actes et documents du Saint Siège relatifs à la seconde guerre mondiale (Róma, 1965-1981) címen. A sorozat 10. kötetének 189-190. oldalán található az a 15. számú irat, amelyből kiderül, hogy a Vatikán legalább öt órával a megtorlás megkezdése előtt tudott a készülő tömeges kivégzésekről, de a pápa a fenti okok miatt a hallgatást választotta. A Via Rasella-i támadást követő napon a Vatikán félhivatalos újságja, a L'Osseruatore Romano óva intett a hasonló cselekedetek megismétlésétől, mert az számos ártatlan ember életét követelheti. Ez aztán Kesselring tábornagy haragját váltotta ki, aki — egyébként tévesen — azzal vágott vissza, hogy a kivégzettek nem ártatlan emberek, hanem elítélt bűnözők voltak. A németek a Via Rasella-i támadást követően a Rómában állomásozó SS-ek létszámát néhány százról néhány ezerre növelték, s ezek aztán számos fegyveres ellenállót tartóztattak le, kínoztak meg, sőt végeztek ki. Még Robert Katz főhősének, Peter Tompkinsnak, az Office of Stategic Services amerikai ügynökének is