Századok – 2004

Jelen időben a múltról - Randolph L. Braham: Mentőakciók Magyarországon. Mítoszok és a valóság VI/1393

MENTŐAKCIÓK MAGYARORSZÁGON. MÍTOSZOK ÉS A VALÓSÁG 1399 fogását és deportálását is tervbe vették. 1944. július 2-án több ezer csendőrt vezényeltek a fővárosba azzal az ürüggyel, hogy részt vegyenek a galántai csendőregység tiszteletére rendezett ünnepségen. A tervek szerint már július 10-én megindult volna a budapesti zsidók deportálása annak a Paksy-Kiss Tibor és Péterffy Jenő csendőrezredesnek az irányításával, akik Észak-Erdély zsidótalanítását is irányították. Horthy már július l-jén értesült a csendőrzászlóaljak érkezéséről és a küszöbön álló puccskísérletről, ezért parancsot adott több csendőrségi főtiszt letartóztatására, majd Lázár Károly vezérőrnagyot, a testőrség parancsnokát nevezte ki a főváros legfelsőbb katonai parancsnokává. Az ő parancsára, Koszorús Ferenc ezredes vezetésével Budapestre érkezett Esztergomból egy páncélozott ezred, amely azután meghiúsította a puccskísérletet, és eloszlatta a fővárosi zsidóságot fenyegető veszélyt.1

0 Több jóakaratú magyar személy, köztük a Koszorús család életben lévő tagjai szorgalmazták az utóbbi időben, hogy Koszorús Ferenc megkapja a Yad Vashemtől a Világ Igaza kitüntető címet. Arra hivatkoztak, hogy személy szerint ő mentette meg Budapest zsidóságát azzal, hogy kikényszerítette a fővárosba vezényelt csendőrzászlóaljak távozását.1

1 A puccskísérlet kudarcától sem megrettent magyar és német nácik titokban tovább mesterkedtek, hogy végrehajthassák a fővárosi zsidóság deportálását. Sikerült kijátszaniuk a hatóságokat, amikor majdnem 3 000 zsidót deportáltak „törvényellenesen" a kistarcsai és sárvári internáló táborokból július 19-én, illetve 24-én, vagyis jóval a deportálások leállítása után.1

2 Románia 1944. augusztus 23-i átállása arra késztette a magyarokat, hogy a sarkukra álljanak a zsidókérdés tekintetében. Már másnap közölték Eichmann-nal és Veesenmayerrel, hogy többé nem engedélyezik a zsidók deportálását, ami Heinrich Himmlert is azonnali meghátrálásra késztette. Az S S-Reichsführ er már órákkal a románok átállása után visszarendelte Eichmannt, és véget vetett a magyarországi deportálásoknak, hogy biztosítsa a balkáni német erők helyzetét, utánpótlási, illetve visszavonulási útvonalait.13

Az október 15-i Szálasi-puccsra következő események is arra utalnak, hogy Himmler utasításait nagyrészt taktikai és stratégiai meggondolások motiválták. Ez nem gátolta meg Wilhelm Höttl SS-Sturmbannführer-1, a politikai rendőrség hírszerzési szolgálatának Bécsben székelő parancsnokát abban, hogy Horthy helyett Himmlernek juttassa a budapesti zsidók megmentésének dicsőségét.14 10

I.m. 838-840. 11

Török Bálint: „Legenda vagy tény? Mi az igazság a Koszorús akcióról?". Magyar Szemle, V (2000), 102-119; Karsai László: „Ők és mi. Holocaust Magyarországon". Élet és Irodalom, 1998. március 6. 8-9. L. még Csicsery-Rónay István: „Magyar holokauszt". Új Horizont, 2004, 4. sz. 37^10. 12

Braham: A népirtás politikája, 849-851. Bauer tévesen állítja, hogy egyetlen szerelvény indult, 1. Bauer: Jews for Sale?, 182. 13

Bauer a deportálások leállításáért járó dicsőség nagy részét Bechernek és Kasztnernek juttatja. Bauer azonban összekeveri azt a szerepet, amelyet Becher Himmler augusztus 25-i utasításában játszott, Bechernek azzal az állításával, hogy érintkezésbe lépett Himmlerrel a budapesti zsidók ügyében „röviddel az után, hogy a svájci határnál Saly Mayerrel és Kasztnerrel találkozott". Ez az első találkozás azonban, amelyet továbbiak is követtek, csak 1944. november 4-én történt. Vö. Bauer: i.m. 221. 14

L. Bokor Péterrel folytatott beszélgetését in: Bokor Péter: Végjáték a Duna mentén. Budapest, RTV-Minerva-Kossuth, 1982. 192.