Századok – 2004
Közlemények - Katona Eszter: Az olasz fasizmus bukása és a Franco-rendszer VI/1381
AZ OLASZ FASIZMUS BUKÁSA ÉS A FRANCO-RENDSZER 1389 Ennek ellenére a németek igen erős nyomást gyakoroltak Francóra, hogy Spanyolország hivatalosan is ismerje el Mussolini bábkormányát. A madridi német nagykövet, Eberhard von Stohrer báró nem felejtette el emlékeztetni a Caudillót, hogy Mussolini annak idején egy pillanatig sem habozott elismerni Franco kormányát. Ez alkalommal Gómez-Jordana határozott semlegessége volt az, ami Francot végső soron meggyőzte, ugyanis a külügyminiszter lemondással fenyegette meg a Caudillót arra az esetre, ha elismerné Mussolini fasiszta köztársaságát.32 így a szeptember 29-re összehívott minisztertanácson Gómez-Jordana akarata kerekedett felül, és Spanyolország nem ismerte el a salöi köztársaságot. Október 31-én Franco bejelentette Spanyolország visszatérését a semleges pozícióhoz, bár hangsúlyozta, hogy úgynevezett „éber semlegességről" van szó.33 Jóllehet a hivatalos elismerés tehát nem történt meg, bizonyos közvetett képviselet mégis kialakult a fasiszta rezsimmel. A milánói spanyol konzul, Fernando Chantal34 azt az utasítást kapta, hogy összekötő szerepet töltsön be — természetesen diszkréten, írásos dokumentáció nélkül — a Mussolini kormány és a Franco-rezsim között. A konzul leveleiben hírt adott a spanyol külügyminiszternek az általános olasz helyzetről, a köztársasági fasiszta párton belüli korrupcióról és a belső egyetértés hiányáról, a német-olasz ellentétekről, az olasz városok folyamatos bombázásáról, valamint az olasz nép reményvesztett, kimerült lelkiállapotáról.3 5 Ugyanígy volt példa a spanyolországi olasz diplomáciai jelenlét kétarcúságára is. Egy bizonyos Eugenio Morreale3 6 vállalta Mussolini kormányának madridi képviseletét egészen a Duce haláláig. Morreale „az Olasz Szociális Köztársaság spanyolországi képviselője" címet vette fel, s madridi irodájában két akkreditált titkár (Antonio Boserman, Armando Carducci), egy kereskedelmi megbízott (Adolfo Marino), egy sajtóattasé (Giorgio Spotti), valamint három katonai attasé (Antonio Muffone, Michele Scopa, Marino Belloni) is tevékenykedett.37 Természetesen ez, valamint a több más spanyol városban3 8 megtalálható olasz hivatalnokok puszta jelenléte felháborodást és tiltakozást váltott ki mind a legitim olasz kormányt képviselő nagykövet, mind az angolszász nagykövetek részéről. Gómez-Jordana ugyan elismerte az amerikai diplomata előtt, hogy Morreale az olasz fasiszta köztársaság képviselőjeként van jelen Madridban, azonban ez nem 32 Gómez-Jordana többször is fenyegetőzött lemondással külügyminisztersége idején, és úgy tűnik, taktikája bevált. Erről részletesebben lásd: Javier Tusell·. La etapa Jordana (1942^44). Espacio, Tiempo y Forma 1989/2. 169-189. 33 Albönico: i. m. 233. 34 Fernando Chantal y Girón (1896-1964) már rendelkezett némi diplomáciai múlttal. Dolgozott a spanyol külügyminisztériumban, valamint a párizsi, a berni és a londoni nagykövetségen. Milánóban 1943. július 6-tól látott el konzuli feladatokat. Innen 1948-ban tért vissza Madridba, de haláláig diplomáciai tisztségeket töltött be. 35 Chantai tevékenységéről részletesebben lásd: Zambarbieri: i. m. Ebben a cikkben a szerző közöl két fontos bizalmas levelet, melyet a spanyol konzul felettesének küldött Madridba. 36 Morreale Mussolini bukása előtt Málagában volt konzul. 1943 szeptemberétől hozzá fordulhattak azok az olaszok, akik politikai meggyőződésükben Mussolinihoz maradtak hűségesek. 37 Garcia Comín levele Gómez-Jordanának. AMAE, R. 2193-25. Róma, 1944. március 23. (118. sz.) 38 Az Olasz Szociális Köztársaság Madridon kívül képviseletet tartott fenn az alábbi városokban: Málaga, Huelva, Sevilla, Zaragoza, Murcia, Valencia, Algeciras, Vigo, San Sebastián, Logrono, Barcelona, Bilbao, Estepona, Miranda del Ebro, Palma de Mallorca.
